Plakáttörvény: ami izomból nem sikerült, azt csellel oldotta meg a Fidesz

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kétharmados többség hiányában feles törvényt módosítottak a kormánypártok. A Jobbik az Alkotmánybírósághoz fordul.

Katona Mariann
2017. 06. 23. 11:27

A Jobbik a szavazás utáni bejelentette, az Alkotmánybírósághoz fordulnak, mert véleményük szerint a Fidesz „lábbal tiporta” az alaptörvényt annak érdekében, hogy szigoríthassa a politikai reklámok kihelyezését, és ezzel elhallgattassa a plakátkampányukat.

A kormánypártok más ponton is megpróbáltak trükközni. Hivatalosan is módosító javaslatként fogadták el az MSZP hét elején bemutatott tervezetét, pedig a szocialisták – miután Bokta László megvétózta – nem akarták azt benyújtani. Gulyás Gergely, a Törvényalkotási bizottság fideszes elnöke azzal érvelt, hogy ő e-mailben kapta meg az MSZP szövegét Tóth Bertalan frakcióvezetőtől, vagyis nem tudott mást tenni, mint azt módosító javaslatként értékelni. A szocialista Bárándy Gergely hiába próbálkozott azzal, hogy ők azt csak egy szakmai javaslatként kezelték, a bizottság kormánypárti többsége végül megszavazta, hogy a plenáris ülésen is voksolás legyen arról.

Az MSZP-nek mérlegelnie kellett, hogy megszavazza-e a saját, szerintük átlátható és tiszta kampányt megvalósító javaslatát, vagy elutasítják, nehogy rájuk égjen, hogy a Fidesszel együtt voksolnak. Végül utóbbi mellett döntöttek, aljasnak és akár még a bűncselekmény gyanúját is felvető húzásnak nevezve az eljárást.

Érdekesség, hogy az MSZP-s javaslat egyes pontjairól korábban a kormánypártok azt mondták, hogy alaptörvény-ellenes, ennek ellenére támogatták. Gulyás Gergely a Magyar Nemzet kérdésére ezzel kapcsolatban csak annyit mondott, hogy az érintett részeket utólag, alkotmányjogi panasz útján lehetett volna javítani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.