A német parlament június végén igent mondott a melegházasságra. Bár hazánkban a kérdés ilyen formában nincs napirenden, a Budapest Pride évről évre vitatémát szolgáltat. Elég a bejegyzett élettársi kapcsolat. Minek akarnak még esküvőt is!? Avagy a meleg házasok is családot alkotnak, így a konzervatív értékszemléletűek számára is az egyetlen logikus válasz annak támogatása? De akkor mi lesz a gyermekvállalással? Valóban negatívan befolyásolná a gyerekek fejlődését, ha nem „hagyományos” körülmények között nevelkednek? Netán túl sok támadás, cikizés éri majd őket, mert – hogy mondják sokan – a társadalom még nem elég érett erre? Mi lesz így azokkal a gyerekekkel, akiket édesanyjuk vagy édesapjuk egy hetero-párkapcsolat után azonos nemű kapcsolatba visz magával, és nevel tovább?
Megannyi kérdés, amiről Európa-szerte heves viták folynak – jóllehet magának a melegházasságnak az intézménye egyre elfogadottabb, mind intézményileg, mind a társadalomban. Utóbbi tendencia ránk, magyarokra is igaz, legalábbis a felmérések szerint.
Kérdés, mit vállal hosszabb távon ebből a mindenkori kormány, szembe mer-e menni a szigorúbb és a valóban nőből és férfiból kiinduló családmodell mellett elkötelezett, egyben politikailag aktívabb idősebb generációkkal. Vagy idővel tudatosul, hogy a fiatalok számára a melegházasság ügye nem is akkora dolog, illetve nem találnak benne elítélendőt, és még csak azt sem gondolják, hogy a legálissá tétele miatt fogyna tovább a magyar? Ma tartják a Pride nevű felvonulást Budapest belvárosában. A résztvevők számára ez a meleg büszkeség napja, mások szerint azonban a hagyományos értékek megsértése, provokáció – ami ráadásul teljesen félreviszi az ügyet.
A Medián még áprilisban végzett nagymintás kutatást a Háttér – Társaság a Melegekért megbízásából arról, hogy mely pártok szavazói hogyan viszonyulnak az azonos nemű párok gyermekvállalásához. Az adatokat a Medián és a Háttér hozzájárulásával most először a Magyar Nemzet közli.
A legelutasítóbbak a Fidesz–KDNP szavazói: csak harminc százalékuk ért azzal egyet, hogy azonos nemű pár tagjai is lehetnek jó szülők; 33 százalékuk pedig azzal, hogy a gyermeknek jobb helye van egy azonos nemű párnál, mint a gyermekvédelmi rendszerben. A partner gyermekének örökbefogadását is csak 32 százalékuk tenné lehetővé az azonos nemű pároknak. Érdekes módon a Jobbik szavazói elfogadóbbak, ugyanezekre a kérdésekre 39, 39, 45 százaléknyian válaszoltak támogatóan. Ennek hátterében valószínűleg a jobbikos szavazók alacsonyabb életkora áll. A többi párt közül a legelfogadóbbak a Momentum (94, 82, 69 százalék) és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (86, 88, 79) szavazói, majd az Együtt (63, 87, 38 százalék), az LMP (57, 61, 54), és kissé lemaradva tőlük a DK (52, 60, 52), illetve jelentősen hátrébb az MSZP szavazói (25, 36, 36) következnek. Ennek hátterében szintén az életkori összefüggés állhat.
Így gondolja ezt, vagyis támogatóinak alacsonyabb életkorával magyarázza elfogadóbb mivoltukat Vona Gábor is. A Jobbik elnöke abban egyetért a kormánnyal, hogy vannak biztos „cölöpök” a társadalmunkban – ilyen az is, hogy házasság csak egy férfi és egy nő kapcsolatán nyugodhat. – Túl nagy a csatazaj a kérdés körül – mondta –, ahhoz képest, amennyire a társadalmat a téma valóban érinti és foglalkoztatja.
Tudakozódtunk afelől is, devianciának tartja-e a homoszexualitást, válaszában Vona Gábor úgy fogalmazott, szerinte szexuálisidentitás-beli kisebbségről van szó, a Pride azonban a legkevésbé sem segíti ennek a közösségnek az elfogadását, sőt inkább ellenérzéseket szül a többségben. – Soha nem vonulnék fel ilyen rendezvényen, de nem állnék be a hangos ellentüntetők közé sem – szögezte le.
A Jobbik elnöke kérdésünkre elmondta azt is, nem érte a hétköznapokban semmilyen negatív élmény azóta, hogy a kormányzati propagandasajtó melegnek titulálta őt, emlékezetes férfiszoknyázós felszólalásakor pedig még a miniszterelnök is beállt a sorba. Vona Gábor ugyanakkor gyalázatosnak tartja, hogy a magát keresztény-konzervatívnak nevező nemzeti együttműködés rendszerének vezetője a társadalomban esetleg meglévő homofóbiára próbált rájátszani pártpolitikai érdekből. – Arra lőnek, akitől félnek – tette hozzá.
Sok bírálat éri a magyarokat, amiért állítólag nem elfogadók, de a társadalmi közeg érezhetően változik, így egyre kevésbé kockázatos politikailag vállalni „melegügyeket”. – Ma úgy látszik, hogy nagyon erős az elutasítás a saját nemükhöz vonzódó emberek iránt, de ez egyre inkább csak azért van így, mert egy hangos kisebbség hallatja minden lehetséges fórumon a maga homofób nézeteit, a társadalomban nő az elfogadás irántunk – ezt Kristófy Mária, a Labrisz Leszbikus Egyesület képviselője fejtette ki lapunknak. – A melegeknek éppen az a problémájuk, hogy még ma is láthatatlanok a társadalom túlnyomó többsége számára. Pedig a személyes ismertség az egyik legfontosabb tényező az elfogadáshoz. Ha valaki ismer egy meleget, leszbikust, transzneműt, ha nap mint nap együtt dolgozik vele, akkor látja, ugyanolyan ember, mint ő – fogalmazott az aktivista.
Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint épp az egyes melegjogi szervezetek erőszakos lobbitevékenysége viszi el rossz irányba a közbeszédet, amihez erős hátszelet ad számukra a média egy része és számos nagy multicég. Törcsi Péter hangsúlyozta, a kormány az alaptörvényben rögzítette, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő kapcsolatából létrejövő, szabad akaraton nyugvó életközösség lehet. Utópisztikus gondolat is – teszi hozzá –, hogy bármi mást annak nevezzünk, a természet rendje ellen való. A család, a házasság fő célja pedig mégiscsak az, hogy utódok szülessenek.
Az örökbefogadás sem elfogadható Törcsi Péter szerint homoszexuális párok esetében, hiszen a gyermek számára a legnagyobb biztonságot az jelenti, ha rendes anya- és apaképet lát otthon. Felvetődik viszont a kérdés, mi történik akkor, ha az egyik szülő heteroszexuális kapcsolatát elhagyva homoszexuális kapcsolatba kezd, és viszi magával gyermekét, gyermekeit is. A kutatási igazgató azt gondolja erről, hogy a biológiai szülő értelemszerűen megmarad a gyermek anyja vagy apja, gyakorolhatja szülői jogait, ám az új kapcsolat másik résztvevője nem. – De gondoljunk csak bele – mondja Törcsi Péter –, mekkora törést jelent egy kisgyermek személyiségfejlődésében, ha hagyományos családból valamelyik szülője révén olyan közösségbe kerül, ahol két nő vagy két férfi próbálja eljátszani a családszerepet.
Dombos Tamás, a Háttér ügyvivője aligha meglepő módon épp az alaptörvény rendelkezéseit tartja megalázónak. Pedig szerinte a rendszerváltás óta eltelt időszak távlatában nagyon sok pozitív változás következett be a jogszabályokban is. – Ma már az egyik legnagyobb probléma a meleg közösség jogtudatosságának a gyengesége. Sokan egyszerűen nincsenek például tisztában azzal, ha együtt élnek és akár gyermeket is nevelnek, éppen azok a juttatások illetik meg őket, mint a különnemű párokat. Igaz, a kormányzat nem is tesz sokat azért, hogy ezzel tisztában legyenek – jegyezte meg.
Az egynemű párok helyzetének ügyét a legkorábban az SZDSZ kezdte nyíltan képviselni a magyar politikában. – Számunkra mint alapvető liberális érték ez sosem volt kérdés – nyilatkozta lapunknak Horn Gábor, a párt volt országgyűlési képviselője, hozzátéve: azért a párton belül is voltak ellenvélemények, elsősorban a kistelepülési SZDSZ-es polgármesterek részéről. Ezek általában úgy hangzottak, hogy „ha nekem nem kell, akkor rendben van”. Kuncze Gábor volt pártelnök a neki feltett kérdésre („Ha ön lesz a belügyminiszter, házasodhatnak-e majd a melegek”) úgy válaszolt: „Velem biztosan nem” – aztán végül mással sem.
Horn Gábor szerint – amikor ez, illetve az örökbefogadás ügye felvetődött – az MSZP-ben amiatt ellenezték a témát, hogy „a társadalom még nem érett meg rá”. Az SZDSZ egykori ügyvivője úgy véli, a Fideszt is kettősség jellemezte minden hasonló ügyben. – Hivatalosan ilyen kérdésekről nem egyeztettünk velük, de természetesen informálisan szóba kerültek néha. A Fideszből mindig azt mondták, hogy nekik nincs ugyan elvi kifogásuk, de tiszteletben kell tartaniuk a „stratégiai szövetséges” KDNP véleményét – emlékezett vissza Horn.
Dombos Tamás úgy tapasztalta, ez a fajta kettősség máig nem veszett el a Fideszt illetően, csak „átalakult”. A Háttér ugyanis tagja a kormány Emberi Jogi Kerekasztalának, és így legalább félévente egyszer részt vesz kormányzati egyeztetéseken. – Rendszeresen vitatunk meg a hazai LMBTQ-közösséget (leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek) is érintő témákat. Általában jellemző, hogy főosztályvezetői, helyettes államtitkári, államtitkári szinten sokszor teljesen nyitottak a kezdeményezéseinkre, de a megbeszélések egy bizonyos pontján mindig jelzik, hogy „felül” ez politikailag úgysem menne át, így nem tudják támogatni – mesélte. A Háttér ügyvivője szerint például az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábbi államtitkárával, Répássy Róberttel kifejezetten jó volt a kapcsolatuk, de „rendszeresen előfordult, hogy jelezte: ő szakmailag semmi kivetnivalót nem lát ugyan a céljainkban, de politikailag nem fogja tudni átvinni őket a kormányon”. Utódja, Völner Pál szintén nem elzárkózó, de Dombos Tamás valószínűnek tartja, ő is hasonló korlátok között végzi a munkáját.
Megosztottság az MSZP-n belül is létezik az ügyben. Maga a bejegyzett élettársi kapcsolat még 2009-ben, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején valósult meg, több jogi, alkotmánybírósági forduló után. – Természetesen erről is volt nagy frakcióvita, ahogy az nálunk szokás, de úgy emlékezem vissza, jelentős ellenállás nem volt a törvénytervezettel kapcsolatban – mondta a Magyar Nemzetnek Lendvai Ildikó, aki abban az időben a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője volt. Mint fogalmazott, „néhány mélyen hívő képviselőtársa” ellenezte elvből a javaslatot, végül lelkiismereti szavazást rendeltek el, de a képviselőcsoport túlnyomó többsége támogatta az előterjesztést. A melegházasság ügye már az MSZP-ben is érzékenyebb téma volt. – Nekem személy szerint a „miért ne?” volt az álláspontom mindig is – jelentette ki a politikus. Az MSZP egyébként régóta támogatója a Budapest Pride-nak, amelyen rendszeresen megjelennek vezető politikusai.
A melegházasság ügyében ma valami ahhoz hasonló tapasztalható, mint tíz éve a cigánysággal kapcsolatos vitákban. Hamar rákerül a bélyeg a megszólalókra, az arrogáns hangok minden oldalról erőteljesek: nemcsak a jogvédők válnak könnyedén „hülye buzikká”, hanem a konzervatív álláspontot képviselők is ok nélkül homofóbbá. A kérdésben – hiába ér el az immár politikai szintet – a gyakorló kormánypárti politikusok többsége nem szívesen nyilatkozik, illetve próbálja azzal elütni a kérdést, hogy az álprobléma, vagy csupán a liberálisok újabb, a társadalom megosztását célzó kísérlete. Kormányzati körökből úgy tudjuk, a Fidesz és a KDNP politikusai tudatosan próbálják kerülni, hogy beleálljanak az ügybe, a Pride körüli felhajtást pedig jórészt provokációnak tartják. A nyilatkozásra általunk felkért konzervatív közéleti személyiségek közül is többen azzal hárították a megkeresésünket, hogy kaptak már a nyakukba eleget, nem hiányzik nekik az újabb homofób bélyeg.
Összességében az mondható, hogy bár a lakosság körében az elfogadás valamelyest emelkedik, belátható időn belül nem várható, hogy a kormány változtatna álláspontján, és Magyarország beállna a melegházasságot jogilag elismerő európai államok sorába.
Vonulás szivárványszínű zászlók alatt – kis magyar Pride-történet
A legelső Budapest Pride-ot – még vonulás nélkül – 1993-ban tartották (Gay Pride-dal már 1992-ben is próbálkoztak néhányan, de érdeklődés hiányában egyszerűen elmaradt), majd 1997-ben jött az első sétálós demonstráció. Sokáig békésen zajlottak a rendezvények, a budapestiek inkább rácsodálkozással, mint elutasítással, és főleg nem agresszióval kezelték a meglehetősen sajátos kinézetű menetet. 2001-ben még csak vita kerekedett abból, hogy a felvonulás résztvevői a Hősök terét is érintsék. A Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetsége mellett a Magyar Katolikus Püspöki Kar is kérte akkor a BRFK-t, hogy ezt „tiltsák meg” a résztvevőknek. 2002-ben Demszky Gábor főpolgármester nyitotta meg a Pride-ot, majd 2004-ben még hírértékű volt, hogy Polgár Tamás, azaz Tomcat, a „hivatásos” provokátor „ÉN NEM” feliratú táblájával megjelent egyszemélyes ellentüntetőként. Ugyanő egy évvel később saját készítésű „tojásbombákkal” akarta megsorozni a Pride-ot, de erőszakra még mindig nem került sor. A 2007-es Pride Gyurcsány Ferenc személyügyi államtitkárának, Szetey Gábornak a coming outjáról volt híres („Hiszek Istenben, a szeretetben, a szabadságban és az egyenlőségben. Magyar vagyok és európai. Közgazdász, személyügyi vezető. Társ, barát, néha ellenfél És meleg” – hangzott el tőle). És arról is, hogy ekkor már jelentős atrocitások történtek szélsőjobboldali csoportok részéről. Egy évvel később a felvonulókat tömegesen támadták meg szélsőjobboldaliak, a rendőri védelem gyakorlatilag csődöt mondott, többek között Horn Gábort, az MSZP–SZDSZ-kormány államtitkárát is bántalmazták a Hősök terénél, valamint több külföldi résztvevőt. Ironikus, hogy míg 2008-ban egy „fontos államtitkárt” sem tudott a rendőrség megvédeni, az utóbbi években kétségtelen profizmussal végzi a feladatát az utcai rendbontások megelőzése terén – ezt már maga Horn Gábor mondta lapunknak. 2010 óta a Pride szervezőinek másfajta nehézségekkel kellett szembenézniük, ugyanis 2011-ben és 2012-ben a rendőrség egyszerűen nem is akarta engedélyezni a felvonulást. Végül mindkét esetben jogerős bírósági határozat nyomán tarthatták meg. (MN)
