Terjeszkedik Mészáros Lőrinc üzlettársa

Tarolt az építőiparban, és immár mezőgazdasági szolgáltatást is nyújthat Szíjj László cége.

Jandó Zoltán
2017. 08. 28. 8:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár tavaly közel 90 milliárddal, 34 milliárd forintra esett vissza a vállalat árbevétele, az idén szinte biztosan sikerül messze túlszárnyalni a 2016-os teljesítményt. A Közbeszerzési Értesítőben év eleje óta ugyanis 11 olyan tender eredménye jelent meg, ahol a győztesek között ott volt Szíjj László cége, s az érintett munkák összértéke meghaladja a 260 milliárd forintot. Sőt, a társaság abba a keretmegállapodásba is bekerült, amit a 2017–2020 közötti hazai és uniós forrásból finanszírozott, helyi és országos közútfejlesztésekre kötött a Magyar Közút Nonprofit Zrt., márpedig ez önmagában egy 271 milliárdos szerződéscsomag volt. Azaz a DA a nem túl távoli jövőben összesen mintegy 530 milliárdnyi állami és uniós megrendelésen dolgozhat, és bár természetesen ezeknek a munkáknak a többségét nem egyedül végzi (sőt, egy részét biztosan nem is ők kapják), a társaság kilátásai azért nem rosszak.

Persze bizonyos szempontból logikus, hogy egy cég akkor fektessen új tevékenységbe, amikor fut a szekér – különösen, hogy a DA-nak a múlt év végén 16,6 milliárd forintnyi pénzeszköze volt –, a képlet azért nem ennyire egyszerű. Vélhetően épp a nagy összegű munkák finanszírozására Szíjj László cégének láthatóan komoly forrásigénye van. A vállalkozó üzlettársa és barátja, Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó MKB épp a közelmúltban nyitott 14 milliárd forintos hitelkeretet az építőipari társaság számára. A fedezet nem meglepő módon egy állami megrendelés volt.

Egyébként nem a DA irányváltása lenne az első lépése Szíjj Lászlónak az agrárium felé. Az üzletember egy másik cégéről, a Szőke Tisza Invest Kft.-ről június végén derült ki, hogy tőkeemeléssel részesedést szerezne az egyik legnagyobb hazai tésztagyártó vállalatban, a Balogh Tészta Zrt.-ben. Az ügyletet azóta már a versenyhivatal is jóváhagyta, igaz, a cégiratokban még nincs nyoma annak, hogy le is zárult volna. Bár önmagában a Balogh Tészta nem a mezőgazdaságban ténykedik, a társaság – amint erről Balogh László, a cég tulajdonosa korábban lapunknak beszámolt – más irányokban is gondolkodik. A vállalkozó ugyan nem árult el részleteket terveiről, ám régebben arról beszélt, hogy idővel ökológiai műveléssel egy kécskei rózsabarackost is telepítenének a gyár mellé, illetve szerepel az elképzelések között egy ökológiai kertészet is.

Mészáros Lőrinc és Szíjj László több cégben is üzlettársak, ezek nagy részében azonban nem közvetlenül, hanem legfontosabb vállalkozásaik, így a Duna Aszfalt és a Mészáros és Mészáros Kft. révén tulajdonosok. Ilyen például a Visonta Projekt Kft., amely 30 milliárd forintos beruházásban építi meg Magyarország egyetlen búzakeményítő-gyárát Heves megyében, de szintén ez a két vállalat birtokolja a Marlera-Istria Kft.-t, a neve alapján horvátországi terveket szövögető, de egyelőre nem túl aktív ingatlanfejlesztő céget is. A közös vállalkozásokon túl a Duna Aszfalt sportbefektetései révén is kötődik a felcsúti polgármesterhez. A társaság fontos támogatója Mészáros Lőrinc eszéki futballcsapatának, a cég logója az együttes szerelésén is szerepel. Emellett a DA vásárolta meg a veszprémi kézilabdacsapatot működtető társaság, a Veszprém Handball Team (VHT) Zrt. többségi részesedését néhány héttel ezelőtt. A tulajdonosváltást követően a céget lefejezték, és az új vezetésben – amint erről lapunk beszámolt – szinte kizárólag Mészáros közeli bizalmasai kaptak helyet. A felügyelőbizottság három tagja például Csík Zoltán, Vörös József, illetve Antal Kadosa Adorján lett, akik közül Csík a felcsúti polgármester számos cégében vezető pozíciót tölt be, Vörös a milliárdos jogi képviselője és közeli barátja, míg Antal Kadosa Adorjánról az Index néhány hete azt írta: többek szerint talán most az ő pályája ível a leggyorsabban felfelé a Mészáros-teamben. (J. Z.)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.