Veres András: „Langyos keresztények” nem tudnak meggyőző erővel tanúságot tenni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az ünnepi szentmise alkalmából zsúfolásig megtelt a Szent István-bazilika előtti tér. A szertartást Erdő Péter vezette.

MTI
2017. 08. 20. 18:21

A szentmisén Erdő Péter megáldotta az új kenyeret.

A szertartás a Szent Jobb-körmenettel zárult. Szent István jobb karjának kézfejereklyéjét a honvéd koronaőrség hordozta, előtte vonultak a körmenetben az Apostoli Szentszék által elismert lovagrendek, Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius és a püspöki konferencia tagjai, utána Erdő Péter és – a Budapesten tartózkodó – I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, a közjogi méltóságok és állami tisztségviselők, a diplomáciai testület tagjai, majd a plébániák zarándokcsoportjai.

A körmenet – az elmúlt évekhez hasonlóan – a Zrínyi utca – Október 6. utca – József Attila utca – Széchenyi István tér – Zrínyi utca útvonalon haladt.

A szentmisén részt vett Áder János köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, Tarlós István főpolgármester, Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke, Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye, Antall Józsefné, Antall József volt miniszterelnök özvegye, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.