Az európai statisztikai hivatal, az Eurostat idén tavasszal közzétett adatai szerint egyébként 2015-ben 4,7 millió bevándorló érkezett az EU 28 tagállamába. Ennek nagyjából a fele, 2,4 millió volt az, akik harmadik országból, azaz unión kívülről érkeztek. Vagyis a konzultációban említett egymilliós bevándorlólétszám mindenféle Soros-terv nélkül is bőven teljesült.
A határzár lebontásával kapcsolatban a napokban az Index is felhívta a figyelmet arra, hogy bár Soros György írt arról, hogy a menekülteket támogatását tekinti célnak és a határokat akadálynak, ám tavaly szeptemberben azt is kifejtette, lényeges, hogy az EU visszaszerezze a kontrollt a határai felett. Soros közös EU-s határvédelmet is követelt, a menedékkérők áthelyezésében pedig (a 2016 őszi írásában) önkéntes részvételt – ahogy egyébként azt a magyar kormány is szorgalmazza.
A napokban megindult sorosozós reklámokban központi elem az az állítás, miszerint „a Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint állami segélyt”. Soros 2015-ben felvetette, hogy az EU-nak 15 ezer eurót kellene biztosítania menekültenként két éven át, hogy ez idő alatt a lakhatásukat, egészségügyi ellátásukat és oktatásukat fedezzék. Ám a „Soros-tervben” az országok, nem a menedékkérők kapnák a pénzt. Soros későbbi írásaiban ez már nincs is benne, csak az, hogy évi 30 milliárd euró kell az egész menekültügyi rendszerre. Vagyis nem a konzultáció 7. pontjában szereplő kemény büntetésekről, hanem a befogadóknak szánt pénzügyi ösztönzőkről írt. A kérdőíven szerepel két olyan állítás is – az egyik szerint kisebb büntetéssel kellene sújtani a bevándorlókat az általuk elkövetett bűncselekmények után, míg a másik szerint háttérbe kellene szorítani az európai országok nyelvét és kultúráját az illegális bevándorlók integrációja érdekében –, amelyek egyáltalán nem szerepelnek a Soros György által megjelentetett pontok között.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!