– Vele ne beszélgessenek, ő migráns! – kiált ránk nevetve egy kerékpáron suhanó asszony a kömlői Fő utcán. – Te vagy a migráns! – replikáz alkalmi interjúalanyunk, Mária.
A Heves megyei község csütörtökön azzal vonta magára az országos média figyelmét, hogy a polgármesteri hivatal a Facebookon csitította a kedélyeket: aggodalomra semmi ok, nincs a faluban migráns, és nem is volt. Pánik Kömlőn – írta aztán több sajtótermék is. Kíváncsiak voltunk, valóban eluralkodott-e a félelem a helyieken, miután elterjedt, hogy bevándorlók jelentek meg az észak-alföldi településen.
Túró Tamás polgármester szívélyesen fogad bennünket. Lényegében megismétli, amit a közösségi oldalon írtak. Elárulja, már tudják, kitől eredt a pletyka – egy közmunkás nőtől, aki ráadásul egy helybéli férfit nézett migránsnak. A mintegy kétezer fős faluban nagyjából háromszázan dolgoznak közfoglalkoztatottként, körükben terjedt el futótűzként a szóbeszéd, aztán a fiatalok az interneten osztották tovább.
A település vezetője arról is beszél, hogy a helység egyébként békés, a hatvanszázaléknyi roma lakosság konfliktus nélkül él együtt a többiekkel. – A bűnözést gyakorlatilag nullára sikerült visszaszorítani – dicsekszik Túró Tamás. Büszke a település egyéb eredményeire is. Például arra, hogy a közelmúltban csaknem száz közmunkásuk szerzett állást magáncégeknél, és hogy májusban a megye vagy talán az ország legnagyobb majálisát tartották mintegy hétezer látogatóval.
A falu első embere úgy látja, a migránsokkal kapcsolatos híresztelés mögött is az áll, hogy az emberek hajlamosak a rosszat meghallani, továbbadni. Úgy véli, egyformán működik ez a bevándorlókkal és a cigánysággal kapcsolatban is: ha ilyen származású ember követ el valamit, annak mindenki nagyobb feneket kerít, mint ha más lenne a tettes. De leszögezi, most hogy már mindenki tudja Kömlőn, nincs migráns a településen, minden visszatért a régi kerékvágásba. Hivatalából kilépve rögtön közmunkásokba botlunk. Egyikük, Burainé Kállai Tímea állítja, ő bizony saját szemével látta az egyik migránst, meg is szólította őt. – Idegen volt, törte a magyart, onnan lehetett tudni, hogy migráns – magyarázza a fiatal asszony. Azt is tudni véli, hogy a falu szélén be is zörgettek több házba a jövevények. Ezt bizonygatja Szántó Krisztina is, ő hármukat is látta. Leírása szerint kettejüknek hálózsák lógott az oldalán, és az út mentén ültek.
Közben egy férfi siet a bolt felé. Nem akar nyilatkozni, mert három perc múlva indul a busza. De annyit azért megjegyez, butaság az egész. „Mit keresnének itt migránsok? Az Orbán Viktort kellene megkérdezni, miért tömi ilyen hülyeségekkel az emberek fejét!”
A templomnál álldogáló idős asszony, Túró Jánosné – a polgármester rokona – tőlünk hall először a falut kísértő migránsokról. Míg vele beszélünk, megjön az unokája, egy iskoláskorú lány; utóbbi már azt mondja, sokfelől hallotta a szóbeszédet, de tudja, hogy nem igaz.
A kocsmával szemben lévő háza kerítésénél nézelődő Marika nénihez ugyancsak nem jutott el a veszélyes látogatók híre. – Pedig most voltam a piacon, de ott se mondták – mondja a meglepett nyugdíjas asszony.
Az italmérésből éppen távozó, ötvenes éveiben járó Móni is csodálkozik a migránsos sztorin, és nagyon kétli, hogy igaz volna. – Ha lennének itt ilyenek, a polgármester szólt volna – érvel. Azért hozzáteszi, nem örülne, ha jönnének a migránsok, de nem azért, mert a jelenlétük zavarná. – Az a baj, hogy előlünk vennék el a pénzt. Mi havi 54 ezret kapunk a közmunkában, nekik meg fejenként kilencmillió jár! – fejtegeti az alapján, amit a Soros-tervről hallott. – Milyen jogon árulta el a hazát a Soros? – tette fel aztán a költői kérdést.
A már említett Mária viszont fél. Hallott a kömlői bevándorlókról, és a családjának azt mondta, zárkózzanak be. Még nem sikerült őt meggyőzni arról, hogy nincs mitől tartania. De azért elneveti magát, amikor vicces kedvű falubelije lemigránsozza.
A kocsmában higgadtabb a közönség, egyikük sem hinné, hogy járt migráns Kömlőn. Csonka Pál még örülne is, ha jönnének, mondván, dolgozhatnának ők is a faluban. Szerinte többségében a menekültek is rendes emberek. Miközben délelőtti kávénkat kavargatjuk a klasszikus üvegpohárban, a vörösbor mellett ücsörgő József és Ferenc csak nevet az egész történeten. Akárcsak János és Sándor, akik viszont azt is megjegyzik, ha migráns tévedne a faluba, „nem sokáig élne”. Utóbbi, az erős testalkatú roma férfi halk határozottsággal jelenteti ki, vannak ők egypáran Kömlőn, akik megállítanák a betolakodókat. Ő is tudni véli, kitől származik a hamis híresztelés: egy férfitól, aki „egy igazi köcsög”. – Már az is nevetséges, hogy nem tudott hihetőbb történetet kitalálni, mint hogy a migránsok bementek egy házba a nánai úton, és a hűtőszekrényből kitörték a jeget – mosolyog. Merthogy állítólag ezt beszélik.
A Tiszanána felé vezető országút említett részén csöngetjük ki Tóth Jánosnét. Elmondja, az ő portájával szemben magányosan álló házba hatoltak be a migránsok, amikor a lakók is bent tartózkodtak. – Ezek a szomszédok csak azért nem értesítették őt azonnal, mert elvesztették a telefonszámát – taglalja az idős hölgy. De nem jeget, hanem fasírtot vittek el a migránsok a fridzsiderből, meg egy szekrényből vasalt gyerekruhát. Tóthné úgy hallotta, a ház ura még egy lapátot is a menekülő betörők után hajított.
Bekiabálunk az említett ütött-kopott ház hiányzó kapujánál. Kisvártatva teltkarcsú, talán húszéves lány dugja ki a fejét. – Jó napot! Hallottuk, hogy ebbe a házba mentek be migránsok – szólítjuk meg. – Ide nem jött be senki. Bocsánat, nem érek rá – válaszol röviden, majd eltűnik.
Még benézünk egy néhány méterre álló, félig összedőlt házba, de az ajtófélfák között feszülő pókhálókból látszik, rég nem járt ott senki.
