– A budapesti csúcs utolsó napján a kínai kormány közzétette a 16+1 Kína–Kelet-Közép-Európa-együttműködés ötéves tevékenységének legfontosabb eredményeit. A listán többségében szimbolikus lépésekről olvasni, a beruházásokról nem sokat. Hiányozna a tartalom az együttműködés mögül?
– Jobb híján tették közzé ezt a listát, egyelőre ugyanis nincs nagyon más, amiről az együttműködők beszámolhatnának. Sok területen elkezdődtek a tárgyalások, de kevés valódi eredmény született. Egyrészt mert a nagyobb jelentőségű projektek esetében idő kell a megállapodáshoz. Másrészt a kínaiak látszólag úgy gondolták, hogy a Délkelet-Ázsiában, Afrikában alkalmazott módszer a kelet-közép-európai térségben is működni fog. Nem számoltak azzal, hogy itt jóval kötöttebb jogszabályok és minőségbiztosítási feltételek vannak. Különösen az Európai Unióban, ami a tizenhat együttműködő országból tizenegyet érint.
– Az unión kívül eső 16+1-es tagállamokban, például a Nyugat-Balkánon viszont vannak konkrét eredmények. Azokra nem lehetnek büszkék a kínaiak?
– Peking számára a 16+1 együttműködés egyik legfontosabb célja, hogy az uniós tagállamokban is jelen lehessenek sikeres infrastrukturális beruházásaikkal. Ezzel szereznének referenciát, bizonyítva, hogy a kínai cégek megfelelnek az Európai Unió szigorú minőségi sztenderdjeinek. Ha ez sikerül, már nem lenne akadálya annak, hogy a nyugat-európai országok piacain is megjelenhessenek. Azért kezdik nálunk, mert az unió kelet-közép-európai országaiban kisebb az ellenállás. A nyugati országokkal szemben nálunk kevésbé jellemzők olyan helyi gazdasági érdekek, amelyek komoly lobbitevékenységet fejthetnének ki a kínai cégek térnyerése ellen. Az uniós jogszabályoknak való megfelelés azonban akadályokat gördít e tervek elé. Éppen ezért, visszatekintve a 16+1 együttműködés elmúlt öt évére, kirajzolódni látszik egy jelenség, miszerint az infrastrukturális fejlesztések inkább az unión kívül eső öt országban valósulnak meg, míg a zöldmezős beruházások, akvizíciók az unión belüli országokban jellemzőbbek.