– Hogyan jött az ötlet, hogy ön legyen Szél Bernadett nemzetbiztonsági szakértője? – kérdezte a Magyar Nemzet Janan Mirwaist, az LMP munkatársát, aki a nemzetbiztonsági átvilágítás után nem lehetett a nemzetbiztonsági bizottság szakértője.
– Az LMP frakciójának tanácsadói, szakértői munkájára választottak ki, ez pedig magában foglalja a külpolitikai ügyeket érintő tanácsadást. Mivel ehhez szorosan kapcsolódik a nemzetbiztonsági tanácsadás, októberben megkezdődött az átvilágítási folyamat.
– Tudja, hogy milyen kockázatot tártak fel önnél?
– Nem tudom.
– Ötlete van?
– Nincsenek ötleteim. Szél Bernadett látta az indoklást tartalmazó dokumentumot, de ő soha nem adott ki semmiféle minősített információt, így ezt sem. Szeretném kiemelni, ez nem azt jelenti, hogy kockázatot jelentek Magyarországra nézve, hanem olyan kockázati tényezők merültek fel, amelyek nem teszik lehetővé, hogy zárt ülésen vegyek részt.
– Mi a különbség a kettő között?
– Nemzetbiztonsági kockázat mondjuk az állampolgárság megszerzésénél merülhet fel, például Zaid Naffa ezért nem kapta meg. A legnagyobb készséggel elfogadnám, ha az lenne esetemben a kockázat, hogy Afganisztánban, Kabulban születtem, de ismétlem, nem tudom, mi volt a gond, és ha tudnám, sem mondhatnám el.
– Meglepődött, hogy feltártak kockázatot önnél?
– Igen, hiszen követhető és átlátható az életutam, mind a családi hátterem, mind az ismerősi köröm tekintetében.
– Hogy került Magyarországra?
– Édesapám itt tanult, majd 1990-ben doktori ösztöndíjjal jött Magyarországra, vele érkeztünk. Négyéves voltam.
– Mikor járt legutóbb Afganisztánban?
– Felnőtt fejjel soha, 1990-ben voltam utoljára ott. Egyetlen olyan országban voltam, ahol a többség muzulmán, ez pedig Koszovó. Oda a munkám révén jutottam el, és nyaralással is eltöltöttem egy kis időt.
– A kormányközeli sajtó szerint ön a Migszol munkatársa volt. Volt valaha köze bármilyen bevándorlást segítő szervezethez akár önkéntes segítőként?
– Soha semmilyen közöm nem volt a Migszolhoz vagy egyéb olyan menekülttámogató szervezethez, amelyet a kormánypárti média most az úgynevezett Soros-hálózatba próbál beterelni. 2010 óta dolgozom, és két közalapítványnál tevékenykedtem, az egyik a külügyminisztérium hivatalos háttérintézményeként működő Demokrácia Központ, a másik pedig a Terror Házát működtető közalapítvány, amelyet Schmidt Mária főigazgató vezet.
– Mivel foglalkozik az LMP-nél?
– A frakciónak elsősorban külpolitikai ügyekben adok tanácsokat, ilyen témájú jogszabályokat véleményezek, illetve a képviselők felkészítését végzem a nyilvános szereplésekhez. Ezenkívül pedig kampány van, ilyenkor mindenkinek mindenre bevethetőnek kell lennie.
– Mi köze önnek a külpolitikához?
– Jogász végzettségem van, de ilyen munkát nem nagyon végeztem. Világéletemben a nemzetközi kapcsolatok dimenziójában mozogtam, így valószínűleg a tapasztalatom az, ami miatt kiválasztottak az LMP frakciójához.
– Milyen nyelveken beszél?
– Anyanyelvemként definiálom a magyart: magyarul gondolkozom, magyarul számolok, és magyarul is álmodom. Beszélek egyébként fárszi nyelven, ennek az Afganisztánban használatos változata a dari nyelv, illetve értem, de nem beszélem a pastu nyelvet, a másik afganisztáni nyelvjárást. Beszélek még angolul is.
– Hasznosítja ezt a tudást az LMP-nél végzett munkája során?
– Iráni újságokat el tudok olvasni, amelyek az iráni–magyar atommegállapodásról, illetve az azzal együttes, „mutyiközeli” beszerzésekről szólnak.
– Mi a véleménye a kormány bevándorláspolitikájáról?
– Egy történettel tudnám a leginkább illusztrálni. Egyszer Kósa Lajosnak egy debreceni rendezvényen – amelyen mindketten felszólaltunk – azt mondtam: Lajos, az a baj azzal, amit mondtok, hogy elképesztő durván általánosító, és az olyan embereket is egy kalap alá veszi, mint én, aki a sikeres integráció példája. Erre Kósa azt mondta, hogy ezt ne vedd komolyan, mert te már nem afgán vagy, hanem magyar. Azt gondolom, hogy a migráció valós probléma, de a gyűlöletkampány helyett valódi szakmai megoldásokra kellett volna törekedni.
– Mit gondol a kerítésről?
– Nem bontanám le a kerítést. Nem tartom a legelegánsabb megoldásnak, de minden államnak megvan a joga eldönteni, hogy kit enged be és kit nem.
