Titkosította a ceglédi közgyűlés fideszes többsége a Pest megyei város kommunikációs stratégiáját, amit több mint bruttó 10 millió forintért rendeltek meg, azaz oldalanként több százezerért – értesült a Magyar Nemzet. A február 15-ei ülésen a fideszes Takáts László polgármester azzal indokolta előterjesztését, hogy a stratégiában lévő dokumentumok és a kapcsolódó taktikai terv – a helyi önkormányzatokról szóló törvény egyik pontja szerint – nem nyilvános. Ez a jogszabály egyébként azt szabályozza, hogy a képviselők zárt ülést rendelhetnek el, ha a nyilvános tárgyalás az önkormányzat vagy más érintett üzleti érdekét sértené.
A Ceglédi Spotlight már az önkormányzati döntés előtti napon beszámolt arról, hogy a testület várhatóan az elfogadásával párhuzamosan titkosítani fogja a kommunikációs tervet. A helyi ügyekre koncentráló Facebook-oldal azt írta, a képviselő-testület tavaly augusztus 24-én döntött a stratégia megrendeléséről. Mivel a megbízási díj a közbeszerzési értékhatár alatt maradt, a polgármesternek elég volt a beérkezett ajánlatok közül az általa legkedvezőbbnek tartottat a testület elé terjesztenie. A nyertes a 2005-ben alapított, médiaelemzésre és tanácsadásra szakosodott Socialize Kft. lett.
Úgy tudjuk, a négy és fél hónap alatt, a tavaly év végi határidőig elkészült kommunikációs stratégia pontos ára a határozati javaslatokban nem szerepelt. Értesülésünk szerint a terv mindössze 22 oldalas, vagyis oldalanként legalább 450 ezer forintba került. A terv a belső folyamatok mellett a lakosság felé zajló kommunikációra is irányul – annak ellenére, hogy Cegléden helyi rádió és televízió is van, továbbá egy önkormányzati újság, a Ceglédi Hírmondó, amely kéthetente jelenik meg, 16 ezer példányban. Az anyag egy kommunikációs iroda fölállítását is javasolja – egy szóvivővel és egy tanácsadóval –, amelynek feladata az lesz, hogy támogassa az önkormányzat kommunikációját.
A titkosítás ellen szavaztak a ceglédi közgyűlésen az MSZP és a Jobbik képviselői is. Korondi Miklós Jobbik-képviselő lapunknak elmondta, ők már a stratégia megrendelését sem támogatták. A politikus szerint az önkormányzati médiát most is gyakorlatilag a helyi Fidesz használja, valószínűbb, hogy a tervért kifizetett összeg „valakinek nagyon fontos volt”. Földi Áron, az LMP Pest megyei közgyűlési képviselője úgy gondolja, „a fióknak gyártották” a kommunikációs tervet, ami újabb fölösleges kiadás volt. – Nem hinném, hogy a dokumentum olyat tartalmaz, amit a városnak egyébként is dolgozó szakemberek ne ismernének – tette hozzá a politikus.
Kérdéseinkre Takáts László polgármester közölte: azért döntöttek a kommunikációs terv titkosítása mellett, mert annak előkészítése során a személyes interjúk keretében „olyan bizalmas és szenzitív információk is megfogalmazásra kerültek, amelyek nem publikusak”. Sajnos a stratégia szükségességét illetően a fideszes politikus meglehetősen homályosan, gyakorló marketingszakemberek által is irigylésre méltóan fogalmazott, amit most szó szerint idézünk: „A stratégiára egyrészt azért volt szükség, hogy az önkormányzat, a gazdasági társaságok és a képviselők közötti belső kommunikáció hatékonyságát növeljük, hogy szervezettebb, tervezhetőbb és célirányos formában történjen a belső kommunikáció. Másrészt a kifelé irányuló, sokszor utókövető, reaktív kommunikációt átfordítsuk tervezett, proaktív kommunikációra, különös tekintettel a közösségi médiában.”
Arra a kérdésünkre viszont a városvezető nem volt hajlandó válaszolni, mekkora a dokumentum terjedelme. – A kommunikációs terv a téma indokoltságának megfelelő terjedelemben készült el – jelentette ki.