Sokadik alkalommal maradt el a Fővárosi Törvényszéken Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott volt személyi titkára, Bogdán László tárgyalása, akit hivatali visszaéléssel, nagy értékű csalással és közokirat-hamisítással vádolnak. Pedig a keddi ülésnapon éppen az ügy legfontosabb tanúját, Hegedűs Zsuzsát hallgatta volna meg a bíróság, aki Bogdán felettese volt. Mint szeptemberben a Magyar Nemzet megírta, Bogdán, aki jelenleg a Baranya megyei Rózsafa – Fidesz–KDNP-színekben megválasztott, most független – polgármestere, 2010 és 2014 között dolgozott a Miniszterelnökségen. A vád egyik pontja szerint Bogdán pozíciójával visszaélve különböző hivataloktól kért adatokat soron kívül és ingyen, és ezeket 2014-ben saját polgármesteri kampányához is felhasználta.
Utóbbi vádpont jelentőségét növeli, hogy a mintegy 300 fős lakosságú Rózsafán most vasárnap időközi önkormányzati választást tartanak, amelyen Bogdán is indul. A falu ötfős képviselő-testülete ugyanis ősszel feloszlatta magát. Értesüléseink szerint a képviselők többsége sokáig Bogdán emberének számított – így a polgármester általában rendkívüli testületi üléseken vitte keresztül akaratát –, azonban miután tudomást szereztek a polgármester büntetőügyéről, illetve bizonyos pénzügyi visszásságokról, kihátráltak a településvezető mögül.
Csakhogy a vasárnap is induló független képviselőjelölt, Csorbics József szerint valójában Bogdán családja tartja kezében Rózsafát. Bogdán László ugyanis nem a faluban, hanem onnan 250 kilométerre, a Bács-Kiskun megyei Lajosmizsén él. Csorbics – aki Bogdán megválasztása után egy ideig képviselő volt – elmondta, a polgármestert 2014 óta szinte alig látni a faluban, a hivatalba nem sokat jár be, és már számos képviselő-testületi ülés maradt el azért, mert például egészségi okokra hivatkozva, néha percekkel az ülések előtt lemondta a részvételét. Mint megírtuk, Bogdán a 2017 eleje óta tartó büntetőperében pánikbetegségére hivatkozva többször is elnapoltatta a tárgyalást.
Azonban Bogdán az önkormányzati hivatalban dolgozó négy családtagján keresztül is tudja befolyásolni a döntéseket. Csorbics elmondta, a polgármester édesapja a közmunkások vezetője, apja felesége a község állattartó telepén dolgozik, és Bogdán további két testvére szintén a hivatalnak végez munkát. Rózsafa egyetlen önkormányzati lakásában, havi húszezer forint bérleti díjért pedig Bogdán apja és felesége lakik.
Csorbics szerint Bogdán számos olyan döntést vert keresztül a testületen, amik kárt okoztak a falunak. A polgármester például jelentős nagyságú állami termőföldterületet bérel Rózsafa környékén, ezen szemtanúk szerint az önkormányzat pénzéből vásárolt traktort használják a föld műveléséhez. Csorbics szerint a traktort másra nem is használják, pedig a helyi gazdáknak azt ígérték: a hárommillió forintos önkormányzati bevételt hozó ingatlanadó bevezetéséért cserébe ezzel a traktorral tartják majd rendben a földutakat. Csakhogy azóta sincs olyan kiegészítő eszköz, amely erre alkalmassá tenné a járművet. Bogdán büntetőügyében egyébként szintén előkerült a földbérlés: az egyik vádpont szerint a polgármester ingyen jutott olyan ingatlan-nyilvántartási adatokhoz, amelyeket az általa megkötni kívánt termőföld-haszonbérleti és -hasznosítási szerződésekhez akart felhasználni.
Magántelefonján és az önkormányzaton keresztül is kerestük Bogdán Lászlót, hogy reagáljon értesüléseinkre, de lapzártánkig nem sikerült elérnünk.