Következő mérkőzések
Szlovénia
15:002024. június 20.
Szerbia
Dánia
18:002024. június 20.
Anglia

A Kúria szerint is jogsértők a kormány migránsozó plakátjai

A tömött sorokban érkező migránsok képe a Fidesz kampányát erősíti, megsértve az esélyegyenlőség elvét.

MN
2018. 04. 06. 14:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány nem rendelkezik a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának alaptörvényben garantált alapjogával, hiszen az az egyéneket védi az állammal szemben; az állami szerveknek pedig a választási kampányban tartózkodniuk kell attól, hogy beavatkozzanak a pártok versengésébe – mondta ki a Kúria a kabinet által fizetett, tömött sorban érkező bevándorlókat ábrázoló, „Stop” feliratú plakátokról szóló végzésében

A legfőbb bírói fórum Szél Bernadett, az LMP társelnöke beadványára megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábbi határozatát, és kimondta: „Magyarország kormánya megsértette a pártok közötti esélyegyenlőséget”, mivel a plakátokkal a Fidesz–KDNP kampányát erősíti. A Kúria eltiltotta a kormányt a további jogsértéstől, vagyis az ilyen plakátok kihelyezésétől.

A Kúria szerint a kormánynak tájékoztatási kötelezettsége van, nem véleménynyilvánítási joga, és kampányidőszakban is végezhet tájékoztatási tevékenységet – ha az a „feladatainak megfelelő ellátásához szükséges”. Ennek feltétele azonban, hogy a tájékoztatásnak legyen „a választási kampánytól független, objektív indoka”. A tájékoztatás módját pedig úgy kell meghatározni, hogy „a választási kampányt a lehető legkevésbé érintse, az esélyegyenlőséget ne sértse”.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ közleménye szerint „a kormány a kúriai döntéssel nem ért egyet, mert ahogyan azt az Alkotmánybíróság is korábbi döntésében kifejtette, a kormánynak nem csak joga, de kötelessége is az állampolgárok tájékoztatása független attól, hogy az a választási kampányidőszakban vagy azon kívül történik. Ezért a kormány a Kúria döntésével szemben az Alkotmánybírósághoz fordul.”

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.