Egyre több diák hagyja el az iskolát végzettség nélkül, idősödik a tanári kar, a társadalmi helyzetből és egyéb hátrányokból adódó egyenlőtlenségeket a hagyományos iskolarendszer képtelen enyhíteni. Többek között ez derül ki az MTA nemrég megjelent, A közoktatás indikátorrendszere 2017 című kutatásából. Az MTA 2015 óta minden évben kiadja az előző év adatai alapján a hazai közoktatást aktuális állapotát jellemző, legfontosabb mutatókat tartalmazó kutatását. A legfrissebb tanulmány 2016-ig foglalja össze az adatokat.
MÍTOSZ:Nincs szegregáció!
VALÓSÁG: A szegregáció nagyon is létezik
Néhány évvel ezelőtt az Egri Törvényszéken 63 gyöngyöspatai cigány diák kártérítési pert indított az – akkor még – Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) ellen, hogy az állami szerv térítse meg a szegregált oktatásból származó hátrányuk miatti kárt. Az ügy kapcsán Daróczi Gábor, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) elnöke lapunknak azt nyilatkozta, hogy a gyöngyöspatai ügy korántsem egyedi Magyarországon, a romák szándékos szegregációja nagyon is létezik. Egy 2010-ben készített tanulmány szerint például Heves megyében az enyhén értelmi fogyatékosnak minősített és erre hivatkozva elkülönített gyerekek 98 százaléka cigány. Kiemelkedően magas az iskolák közötti szegregáció, azaz amikor az egyik iskolába a hátrányos helyzetű, a másikba a jobb társadalmi háttérrel rendelkező gyerekek járnak.
Szakértők szerint a legnagyobb gond, hogy a szegregáció társadalmi szinten elfogadott: a jómódú szülő nem szeretné, ha a gyerekének hátrányos helyzetű osztálytársai lennének, a pedagógusoknak pedig egyszerűbb a problémás gyerekeket másik iskolába küldeni. A szabad iskolaválasztás rendszerében ez gond nélkül megoldható.
Nahalka István oktatáskutató szerint a szegregáció – bár ő szívesebben nevezi szelekciónak – egyik legkárosabb következménye az, hogy a hátrányos és nem hátrányos helyzetű gyerekek nem tanulnak meg együtt élni, nem ismerhetik meg egymás kultúráját, problémáit, szokásait, ez pedig a társadalmi integrációt veszélyezteti.
MÍTOSZ: A szakképzés sikeres
VALÓSÁG: A szakközépiskolák értéktelen tudást termelnek
Nemrég írtunk arról, hogy egy budapesti szakképző iskolában egy diák bántalmazta a tanárát. Sajnos egyre többet hallani rugdosásról, megszégyenítésről, tanár- és diákverésről az iskola falai között. Egyik eset sem gimnáziumokban történt.
Szakközépiskolába általában azok a gyerekek jelentkeznek, akiket máshova nem vesznek fel. A szakközépiskolába járóknak már fiatalon szembesülniük kell a rosszabb karrierkilátásokkal, a képzés alacsonyabb társadalmi státusával. Szakközépiskolába járni önmagában is hátrányos helyzetet jelent – állítják a szakemberek.
Az MTA tanulmányából kiderül, hogy míg a hátrányos helyzetű (HH) és a halmozottan hátrányos helyzetű (HHH) tanulók aránya a 6 és a 8 osztályos gimnáziumokban mindössze 1,1 százalék, addig a szakközépiskolákban (régi nevükön szakmunkásképzőkben vagy szakiskolákban) 21,3 százalék. És itt a legnagyobb, 8 százalék az évismétlők aránya (gimnáziumokban 4 százalék).
Nahalka István szerint a szakképzés presztízse minden országban alacsonyabb, mint a felsőoktatáshoz vezető gimnáziumi vagy szakgimnáziumi képzésé. Ám Magyarországon a tanulói összetétel tekintetében óriásiak a különbségek az iskolatípusok között. A felmérések szerint egy szakközép- (régen szak-) iskolából eljutni az érettségiig vagy annál is tovább nagyon nehéz, szinte lehetetlen. Részben a szakközépiskolások közül kerülnek ki a munkaerő-piaci helyzethez nehezen alkalmazkodó, alkalmi vagy fekete munkából élő, illetve a tartósan munkanélküli személyek.
MÍTOSZ: Az intézmények fellépnek a lemorzsolódással szemben
VALÓSÁG: A középfokú iskolákban elterjedt a tizenhat éven felüli rosszul tanuló vagy nehezebben kezelhető fiatalok mielőbbi „kiszűrése”
Ezt támasztja alá az MTA-tanulmánynak a lemorzsolódás folyamatára vonatkozó mérése is. Míg a lemorzsolódás (az iskola elhagyása a végzettség megszerzése nélkül) kivételes eseménynek számít az általános iskolák és a gimnáziumok esetében, a szakgimnáziumokban már nem elhanyagolható mértékű, a szakközépiskolákban és különösen a HÍD programokban (az általános iskolát végzett, de a középiskolába bejutni nem tudó tanulók, valamint az általános iskolában a tankötelezettségi korhatárt elérő, esetleg azt átlépők számára biztosít átvezető programot a szakmatanuláshoz és ezt követően a munkaerő-piaci szerepvállaláshoz) pedig nagyarányú; 2016-ban 15, illetve 37 százalékos értéket mutatott.
A tanulmány szerint az ország fejletlenebb régióiban a diákok számottevő része a lehető legkorábban – azaz amint eléri a tankötelezettségi korhatárt – elhagyja a közoktatást.
Szakemberek és szülők egyöntetűen állítják, hogy a lemorzsolódásért nagyon sok esetben azok az iskolák a felelősek, amelyek igyekeznek minél hamarabb megszabadulni a problémás tanulóktól. Mayer József oktatáskutató Iskolaelhagyók című tanulmányában azt írja: sajnálatos tény, hogy a középfokú iskolákban elterjedt a tizenhat éven felüli rosszul tanuló vagy nehezebben kezelhető fiatalok mielőbbi „kiszűrése” a nappali rendszerű iskolai oktatásból. Kialakultak azok a technikák, hogyan lehet megszabadulni a „pedagógiai problémát” okozó gyerekektől. Az előre megfontolt szándékot mutatja, hogy jóval az osztály átlaglétszámok felett veszik fel a jelentkezőket, hogy a szelektálás után is megmaradjon az a fejkvóta, amely biztosítja az iskola működtetését.
MÍTOSZ: A pedagógus életpályamodell vonzó
VALÓSÁG: A megemelt fizetések ellenére csak két országban keresnek rosszabbul Európában a tanárok, mint Magyarországon
Nem mondunk újat azzal, hogy az oktatásból hiányoznak a matematikát, fizikát, kémiát, informatikát, valamint nyelvet tanító tanárok, illetve az alsóban tanító pedagógusok. Ma már az sem ritka, hogy az iskolák a hirdetésekben „bármilyen szakos” tanárt keresnek.
Az MTA kutatásából az derül ki, hogy a tanári pálya a pedagógus életpályamodell, a megemelt fizetések ellenére sem vonzó a fiatalok számára. Ugyanis 2003 és 2016 között a 30 évesnél fiatalabb tanárok aránya 15-ről 6 százalékra csökkent, az 50–59 éves, illetve a 60 évesnél idősebb pedagógusok aránya ugyanakkor jelentősen nőtt.
Nahalka István szerint bár a tanárok fizetése 2013 óta valóban sokat emelkedett, azt nem szabad elfelejteni, hogy azóta a reálbérek emelkedése 10 százalék fölötti Magyarországon, miközben a pedagógusoké ennél jóval kisebb ütemben növekszik. (A tanulmány szerint a középiskolai oktatásban dolgozók csak két országban keresnek rosszabbul Európában, mint Magyarországon.) Annak pedig, hogy például Finnországban – a pedagógusok ott sem keresnek kirívóan jól – sokkal nagyobb a tanári pálya presztízse, mint nálunk, egyebek mellett az az oka, hogy a finn pedagógusok szabadon dolgozhatnak.
– Ez Magyarországon nem így működik. Kis túlzással a hazai pedagógusok betanított munkások, ugyanis a nemzeti alaptanterv, a kerettanterv szigorúan meghatározza azt, hogy az órákon mit és hogyan taníthatnak 0150 mondja az oktatáskutató.
MÍTOSZ: Van kiút a hátrányos helyzetből
VALÓSÁG: A magyar oktatási rendszer esélyegyenlőtlenség szempontjából minden mérési területen az OECD-átlag feletti értékeket mutatott
Kutatások szerint Magyarországon egy gyermek születésének a pillanatában a jövője is 80-85 százalékban eldől. Ugyanis a tanulók társadalmi-gazdasági háttere, szociális helyzete nagyon erősen összefügg a tanulmányi eredményeikkel. A hátrányos helyzetű tanulók már az általános iskola alsó tagozatában olyan mértékben lemaradnak a nem hátrányos helyzetű társaiktól, hogy ezt később nem tudják behozni.
Az MTA tanulmánya szerint a magyar oktatási rendszer esélyegyenlőtlenség szempontjából minden évben és minden mérési területen az OECD-átlag feletti értékeket mutatott. Például 2015-ben szövegértés területén egy magasabb végzettségű magyar anya gyermeke majdnem 100 ponttal jobb eredményt ért el, mint egy alacsonyabb végzettségűé. Ez majdnem a duplája az OECD-átlagnak. A HHH tanulók minden évfolyamon sokkal rosszabbul teljesítenek szövegértésből és matematikából, mint a nem HHH társaik. Ez a különbség olyan nagy, hogy a 10. évfolyamos HHH tanulók rosszabbul teljesítenek, mint a 6. évfolyamos nem HHH tanulók.
A rendkívüli mértékben „széttartó” tanulói teljesítmények mögött egy szelektív iskolarendszer áll, amely nem képes csökkenteni a tanulók közötti – induló – különbségeket, sőt az alapiskoláztatási szakasz végére inkább növeli azokat – derül ki a Korai iskolaelhagyók és újrakezdő tanulók című, 2016-ban megjelent, Mayer József által szerkesztett tanulmányból.
És, hogy miért is olyan nehéz ezen változtatni? Egyrészt mert széleskörű társadalmi összefogást igényelne, másrészt mert a befektetett pénz és energia csak hosszú távon térülne meg. Ráadásul az esélyegyenlőtlenség nemcsak oktatási, hanem szociális és gazdasági probléma is. Pedig hosszú távon a társadalom minden tagjának az volna az érdeke, hogy az esélyegyenlőtlenség csökkenjen, hiszen ez – felmérések szerint – a társadalmi rétegek közötti feszültséget is enyhíti, a gazdasági mutatókat, a termelékenységet javítja.
KIUTAK A KÁTYÚBÓL: Több pénz és differenciált oktatás
Sokféle elképzelés létezik azzal kapcsolatban, hogy miként is kellene hozzáfogni a hazai oktatás megreformálásához. A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy fontos lenne a korai fejlesztés, a családból hozott hátrányok mihamarabbi kompenzálása. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően jó volna a tanulókkal kapcsolatos problémák megoldásában sokkal nagyobb mértékben a szülőkre támaszkodni. Számos országban hatékony stratégiákat dolgoztak ki az iskolai konfliktusok kezelésére. Törekedni kellene arra, hogy a hátrányos helyzetű tanulókat kevesebb kudarc érje az iskolában. Ehhez viszont elengedhetetlen az élményközpontú, differenciált oktatás.
És természetesen elengedhetetlen, hogy az állam az eddiginél jóval több pénzt fordítson az oktatásra. Beszédes az MTA tanulmányban olvasható adat, amely szerint az európai országok összességét tekintve az iskolai kiadások GDP-hez viszonyított aránya Magyarországon még az utóbbi évek növekedése ellenére is meglehetősen alacsony volt: 2014-ben, csak Csehország, Szlovákia és Litvánia költött kevesebbet az iskolai oktatásra, mint mi.
