Hamis minden olyan megközelítés, amely a hatalmi ágakat egymással szembe próbálja állítani; amely a bírói hatalmat a kormányzattal, törvényhozással szembeni ellenhatalomként határozza meg és ellenálló szerepre biztatja a bírókat és alkotmánybírókat – jelentette ki az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke tegnap, a 27. alkalommal megtartott Jogi beszélgetések című kaposvári szakmai konferencia zárónapján.
Handó Tünde hangsúlyozta: az angolszász, és különösen az amerikai jogfelfogással szemben, a jogállamiság kontinentális koncepciójának középpontjában a közjó áll. Szerinte a három hatalmi ág – törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás – együttműködve, egymásra figyelve építi azt, amit jogállamnak hívunk.
Darák Péter, a Kúria elnöke előadásában szólt a jog és igazságosság problémájáról. Úgy vélekedett, hogy a kettő egymásra van utalva: a jog az erkölcsi igazolást, az igazságosság pedig azt igényli, hogy az elveit ültessék át a pozitív normákba. „A kettő között sosincs állandó harmónia, az igazságosság képes megteremteni és elvonni is a pozitív jog legitimitációját” – fogalmazott az MTI tudósítása szerint.

Fotó: MTI/Soós Lajos
Stumpf István alkotmánybíró előadásában azt mondta, az alkotmányos identitásnak, szuverenitásnak kell, hogy legyen egy érinthetetlen magja, amelyet nem sérthet az Európai Unió döntési rendszere sem. Ennek a magnak a napjainkban is zajló kimunkálása elsődlegesen az alkotmánybíróságok feladata. Az alkotmánybíróságok tehát ezen a területen stratégiai szövetségesei a mindenkori nemzeti kormányoknak, hiszen a jog nyelvén mondják el a nemzeti identitást, szuverenitást érintő politikai szempontokat – hangoztatta.
Rámutatott, Magyarországon az alaptörvény hetedik módosítása után nyílt meg annak a lehetősége, hogy az Alkotmánybíróság törekedjen összhangba hozni az alaptörvényben foglalt alapvető jogokat és szabadságokat, amelyek nem korlátozhatják az ország területi egységére, népességére, államformájára, berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogosítványát.