Nem hajt ki a búzaszem

Két évszázad óta folyik a vita arról, hogy kicsírázik-e a múmiák mellett talált búza? A múmiabúzának is nevezett növényleletek életképességéről szóló híradások a tudományos vizsgálatok negatív eredményei ellenére sem ritkulnak, sőt, sokasodnak.

Tutanhamon felújított sírkamrája Luxorban. Baksisért mindent Fotó: Mohamed Abd El Ghany Forrás: Reuters

A szenzációhajhász írások némelyike olykor több tízezer éves magvak csírázásáról szólnak. Hamisan. Gyulai Ferenc, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar professzora munkatársaival a budapesti Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteményében található középbirodalmi gabonamúmiát vizsgálta meg. A nílusi iszapban egykor csírázásnak indult árpaszemeket a korabeli egyiptomiak kiszárították, emiatt nem tudtak tovább fejlődni, de mintegy pillanatfelvételként megmaradtak hosszú rügyecskéik és gyököcskéik, abban a reményben, hogy egyszer újraélednek.

Elsőként Gaspar Sternberg gróf végzett csíráztatási kísérletet – még 1822 táján Prágában – egyiptomi múmiakoporsókból származó búzaszemeken, és közülük kettő állítólag ki is kelt. Többen már akkor csalást sejtettek. Alphonse de Candolle francia–svájci botanikus 1894-ben tette közzé, hogy a beavatott emberek korabeli magvakat, olykor még kukoricaszemeket is csúsztattak a múmiákat rejtő koporsókba, amik persze kicsíráztak. A kukorica azért érdekes, mert ez a növény Amerikában őshonos, azután érkezett Euró­pába, hogy Kolumbusz felfedezte a kontinenst. Értelemszerűen Afrikába se kerülhetett korábban.

A lassan csituló vita a sok ezer éves magok csírázásáról 1922-ben újraéledt – ez év novemberében fedezték fel Howard Carter brit régész munkásai a Tutanhamon egyiptomi fáraó sírkamrájához vezető lépcsősort. A fiatalon – legfeljebb 19 évesen – elhunyt fáraó nem tartozott az ókori birodalom legjelentősebb uralkodói közé. A felfedezés következtében hamarosan mégis világhírű lett, sírja ugyanis 3000 év után szinte teljes épségben került elő. A kamrában ellenőrzött körülmények között gyűjtött búzaszemek egyike sem csírázott ki – emelte ki a Csalások, csúsztatások, csalafintaságok a tudományban című konferencián Gyulai Ferenc –, csak azok, amelyeket az ott dolgozó munkások baksis fejében szedtek össze, hogy aztán a mai búzával elegyítsék. A korabeli tudósítások szerint a Tutanhamon sírkamrájában talált búzaszemekből Magyarországon is vetettek, majd a szemekből kitűnő lisztet készítettek.

Tutanhamon felújított sírkamrája Luxorban. Baksisért mindent
Fotó: Reuters

A magvak csírázóképessége Gyulai Ferenc szerint függ a növényfajtól, a mag minőségétől és korától, valamint a tárolás körülményeitől. A csírázóképességet segíti, ha a magokat légmentesen elzártan, száraz állapotban, hűvös, sötét helyen tárolják. Ez a képesség azonban az idő múlásával exponenciálisan csökken, mert a maghéj falában viasz rakódik le, az enzimek inaktiválódnak, a magban lévő zsírok és olajok avasodnak. Vizsgálatok szerint a megfele­lően tárolt búza csírázóképessége tíz év alatt 20-30 százalékkal csökken. Azaz, a tízéves búza háromnegyed része marad csíraképes. Éppen ezért a múmiabúzák és más, több ezer éves magok csírázásáról szóló szenzációs bejelentések érdekesek, de hamisak.

A gyommagvak jóval tovább megtartják a csírázóképességüket, mint gabonák. Vályogtéglákban talált száz-százötven éves magvak között is maradtak életképesek. Különleges körülmények között a gabonafélék, ha nem is évszázadokig, de viszonylag hosszú ideig megőrzik csírázóképességüket. Ellenőrzött adatok szerint az 1955-ben lebontott nürnbergi városi színház 1832-ben lerakott alapkövében talált árpa és zab csírázóképesnek bizonyult, és azóta is fajtafenntartó termesztésben vannak.

A legrégebbi csírázó búzaszemek ennél fiatalabbak, 1877-ből valók és magyar eredetűek: a Bécsi Egyetem Növénytermesztési és Növénynemesítési Intézetének maggyűjteményében 1967-ben légmentesen lezárt üvegben a közönséges búza apró, piros szemeit találták, feliratuk szerint Stuhlweissenburger (székesfehérvári), valószínű bánáti eredetű fajhoz tartoztak. Alacsony hőfokon folytatott csírázási kísérletekkel néhány szemet „életre keltettek”. A szemeket felszaporították, és azóta fajtafenntartó termesztésben tartják. Hazánkba is került ezekből a magokból.

Ha legfeljebb másfél száz évig tud kicsírázni a búza, akkor mi értelme van a magbankoknak? A gödöllői professzor szerint elvileg száz vagy még több évig csak akkor marad csírázóképes a búza és egyéb növényfaj magja, ha azok nedvességtartalmát jelentősen csökkentik, és folyamatosan mínusz 20 Celsius-fok alatt tartják. Természetesen időnként ezeknek az életképességét csíráztatással ellenőrzik, belőlük növényeket is nevelnek, majd azokból magokat fognak, hogy az ismert módon újra betárolják. A Spitzbergákon létesített nemzetközi magbank célja, hogy minél több magtermő növényt konzerváljanak. Azért ott, mert a fenti északon a folyamatos hűtés könnyebben biztosítható.