Zupkó Gábor, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének vezetője emlékeztetett: volt idő, amikor sok magyar is menekült volt, saját és családja biztonsága érdekében elhagyni kényszerült hazáját. Az elmúlt években rengetegen menekültek el hazájukból a szíriai konfliktus miatt – közölte. Hozzátette: segíteni kell ezeknek az embereknek, és a mostanihoz hasonló segélyprogramokkal ott tudnak segíteni, ahol arra valóban szükség van.
Megjegyezte:
a kezdeményezés jó példa arra, hogy európai országok miként képesek együttműködni annak érdekében, hogy támogathassák a rászorulókat.
Volker J. Oel, a német gazdasági együttműködési és fejlesztési minisztérium Közel-Kelet osztályának vezetője arról beszélt, hogy országa mindig is igyekezett nagy hangsúlyt helyezni a köze-keleti térségre. A mostani segélyprogram azért fontos, mert az oktatásra, a képzésre, a munkahelyteremtésre és a társadalmi kohézióra összpontosít – mondta.
Csütörtökön Budapesten rendezték meg azt a nemzetközi tanácskozást, amelyen a szíriai és iraki háború következményeit kezelő Quadra elnevezésű segélyprogram végrehajtó szervezetei és az érintett országok hatóságai is részt vettek.
A Quadra program 2016-ban indult, a 23 milliárd forint költségvetésű kezdeményezést a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Német Nemzetközi Együttműködési Ügynökség (GIZ), az Expertise France (EF) szervezet, valamint a Spanyol Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (AECID) hajtja végre. A program fő célja a menekültek és a befogadó közösségek alkalmazkodóképességének, oktatásának és munkavállalási lehetőségeinek támogatása, a helyben maradás segítése.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!