Embertelen kommunista perek – Így számoltak le a „kulákokkal” és más ellenségekkel

A konferencián megemlítették, hogy az 1956-os megtorlás után most az 1945 és 1956 között koncepciós perekben kivégzettek sorsának feltárására és a végrehajtók bemutatására irányul a közös kutatás. A többéves munka ellenére ugyanakkor még mindig rengeteg az elvégzendő feladat, erre emlékeztetett a 2019. szeptember 17-én megtartott konferencia köszöntőjében Darák Péter is. Az eseményen felszólalók több, a kommunista hatalomra jellemző megdöbbentő és teljesen értelmetlen, ártatlan emberek életét kioltó, kettétörő esetet is felelevenítettek, amelyekkel találkoztak a kutatásaik során.

Gyermekbénulás elleni oltásért büntettek a kommunisták

Polt Péter kiemelte, hogy a rendszerváltás óta eltelt harminc év ellenére is komoly adósságaink vannak a jogi és erkölcsi rehabilitáció területén, miközben a kutatást sok esetben irathiány is nehezíti.

A legfőbb ügyész több példát is említett a kommunista időszak teljesen abszurd, a jog alapvető elveit figyelmen kívül hagyó ítélkezési gyakorlatára. Egyik esetben úgy ítéltek el többeket gyilkosságért, hogy az ítéletben egy szó sem olvasható arról, hogy mikor és kit „öltek meg”, máskor minden bizonyíték nélkül bélyegeztek embereket „horthystának”, „fasisztának” vagy „züllött”-nek.

Külön kiemelte egy orvos ügyét, aki 1956-ban bevetette a forradalmi követelések közé, hogy minden gyerek kapja meg a gyermekbénulás elleni oltást. Emiatt elítélték, szabadulása után pedig családjától távolt kaphatott csak munkát Köjál-alkalmazottként, és munkáltatója is hiába kérte, hogy mentesítsék a büntetett előítélethez fűződő joghátrányok alól, soha többé nem gyakorolhatta hivatását.

Egy másik perben filmgyári dolgozókat ítélték el csak azért, mert felvételeket készítettek a forradalmi eseményekről.

Szándékosan mosták össze a politikai és a köztörvényes ügyeket

Ami a már elért eredményeket illeti, azokat Földváryné Kiss Réka ismertette, aki a perek56.hu címen elérhető adatbázis tapasztalatairól számolt be. A honlapon jelenleg az 1956-os forradalmat követő megtorlás 126 végrehajtott halálos ítélettel zárult perének 231 kivégzett áldozatáról, a velük azonos perekben elítélt további több mint 600 vádlottról, valamint az ügyeikben eljáró 750 nyomozóról, 166 ügyészről, 60 tanácsvezető bíróról és 207 ülnökről/népbíróról találhatóak adatok. Az adatbázis összeállításán dolgozó 40 kutató mintegy 110 ezer oldalnyi anyagot vizsgált át (a periratok mellett például, leltárkönyveket, fogolykartonokat) összesen 12 levéltárban, illetve iratőrző helyen.

A kutatást nehezítette, hogy több per anyagát nem a „hivatalos” helyen őrizték, így a levéltárak mellett törvényszékek és ügyészségek irattáraira is ki kellett terjeszteni a kutatást. A kecskeméti megtorlás pereit például részben a levéltárban, részben a bíróság irattárában őrzik, de akadt olyan anyag is, amelyet a legtöbb politikai perrel ellentétben kiselejteztek. Utóbbi esetben az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában és a Legfelsőbb Bíróság anyagai között (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) fennmaradt töredékes iratokat használhatták csak a kutatók.

Nehézséget okozott a politikai és köztörvényes perek szétválasztása – ezt több előadó is említette –, hiszen a hatalom egyik fő célja volt összemosni a bűnözőket a forradalmárokkal.

A NEB folytatja a kutatást, jelenleg az úgynevezett „nagyidős” (azaz legalább 10 éves börtönbüntetéssel véget érő) perek összegyűjtésével és feldolgozásával foglalkoznak.

Gazdasági „ügyeskedésből” hűtlenségi ügy

Szekér Nóra a Donáth György és társai perről, illetve a Magyar Közösség elleni eljárásokról beszélt, amelyek egyrészt mintául szolgáltak a későbbi koncepciós perekhez (a nyomozati szakaszban aktívan részt vettek szovjet elhárítók is), másrészt kulcsszerepük volt a kommunisták egyedüli számottevő ellenfelének számító kisgazdapárt tönkretételében is. Horváth Zsolt nyugalmazott bíró a Nitrokémia-pert mutatta be, amelyben az államvédelem egy gazdasági „ügyeskedésből” kreált hűtlenségi ügyet, és egyúttal leszámoltak egy, a kommunista és szociáldemokrata párt egyesülését ellenző politikussal is.

humorista a megtorló hatalom szolgálatában

Rácz János és Kiss Dávid a Budapesti Népbíróság 1945-ös halálos ítélettel végződő pereinek kutatásáról, illetve a népbírósági tanácsok személyi összetételéről számolt be. Utóbbival kapcsolatban elmondták, hogy több levéltár számos fondjában található, sokszor rendezetlen iratanyagot kellett „összefésülniük”, és kutatásuk során olyan elképesztő esettel is találkoztak, hogy valakit tudtán kívül delegáltak népbírónak. Soós Viktor Attila a Grősz József kalocsai érsek és társai elleni perről, valamint az ügyhöz bármilyen módon kötődő további perekről beszélt.

Hogy hány ilyen eljárás történt, azt ma sem lehet még pontosan meghatározni, a kutatásban a kiemelt ügyekhez (vagy személyekhez) rendelt nyomozók személye (például a később humoristaként ismertté vált Komlós János), és olyan apró részletek, mint a „Grősz és bandája” szófordulat segíthet eligazodni.

400 ezer gazdálkodót marasztaltak el

Előadásában Zinner Tibor is fontosnak tartotta megemlíteni a kutatást sokszor lehetetlenné tevő irathiányt (rengeteg anyagot selejteztek, illetve mostoha körülmények között tároltak évtizedekig), és arra, hogy a semmisségi törvények ugyan nagy lépésnek tekinthetőek, de a munka korántsem ért véget. Kitért az 1945 utáni időszak teljesen politika uralta bíráskodására, amely ugyan 414 szociáldemokratát/kommunistát is elért, de ügyeik a teljes mennyiség 1 százalékát sem teszik ki (a háborús és népellenes bűncselekmények miatt elítélteket nem is vette számításba). Hozzátette, hogy a Rákosi-korban 400 ezer gazdálkodót marasztaltak el, többnyire politikai indíttatású ügyekben, sokak életét pedig – családjukat is beleértve – a tanácsi kihágási bírságok tették tönkre.

Rozsdás hordóért is büntettek

A parasztságot ért megtorlással, megfélemlítéssel külön kutatócsoport is foglalkozik. Galambos István kiemelte, hogy noha a kuláknak 1949-től létezett hivatalos meghatározása (25 hold vagy 350 aranykorona értékű föld, illetve nagyobb tulajdon, pl. kocsma, raktár, cséplőgép), számtalan esetben bélyegeztek kuláknak akár szegényparasztokat is, nem egyszer személyes ellentét/bosszú miatt. Különösen abszurd volt azoknak a helyzete, akiket a kommunista rendszer „tett kulákká”, vagyis 1945-ben annyi földet kaptak, hogy beleestek a „büntetendő” kategóriába. A gazdákkal szembeni rendőrhatósági vegzatúra ugyanakkor már 1945-ben megindult, egyrészt a beszolgáltatások, másrészt a termelési kényszer miatt. Ezeket egy ideig indokolták a háború utáni ellátási nehézségek, később azonban a megfélemlítés és bosszú eszközeivé váltak. Tízezreket vontak felelősségre közellátás veszélyeztetése miatt (pl. feketevágásért, mint A tanú című filmben), sokszor pedig azt is előírták, hogy melyik földbe mikor és mit kell vetni, az sem számított, ha a növény ott nem termett meg. Ez esetben jöhetett a szabotázs vádja. Mindezt tetézte a tanácsi hatósági bírságolás, amelyet lényegében mindenért ki lehetett szabni, például egy esővíz gyűjtésére befogott rozsdás benzineshordóért is. A gazdálkodókat érő mindennapi megaláztatásokról és megfélemlítésekről érzékletesen számolt be naplójában Pallavicini-Andrássy Borbála, aki 1951-es kitelepítése idején szembesült a parasztság tragédiájával.

A számlán szereplő hóhérköltségből jöttek rá, hogy kivégezték a gazdát

A konferencia utolsó és egyben legszemélyesebb hangvételű előadását Galambos István tartotta, aki a füzesgyarmati Molnár Sándor 1950-es kivégzésén keresztül mutatta be a kuláküldözések, illetve a parasztságot ért retorziók sajátosságait és a mindenre kiterjedő pártirányítás működését. Az egyszerű gazdálkodó mai szemmel nézve banális ügyében kiszabott halálos ítélet, valamint az ez esetben dokumentumokkal közvetlenül is bizonyítható ávós „ráhatás” ereje és módja még a „harcedzett” hallgatóságot is láthatóan megdöbbentette.

Molnár 1950. június 30-án saját földjén dolgozott egy kiskorú fiúval, aki rendszeresen segített a gazdának, és családjaik is jóban voltak. Molnár ebédfőzéshez egy vödörben tüzet rakott, és egy kipattanó szikra felgyújtotta a cigánybúzát. A lángokat a helyszínre siető rokonság segítségével gyorsan megfékezték, de a biztonság kedvéért körbeszántották a téesz szomszédos parcelláit is, nehogy átterjedjen a tűz.

Ennek ellenére Molnárt még aznap őrizetbe vették, majd július 15-én statáriális bíróság (Magyarországon 1945 és 1954 között statárium volt érvényben, amelyet azután az 1956-os forradalom alatt és utána is visszaállítottak) halálra ítélte, és még aznap kivégezték.

Az ítéletben Molnárt kuláknak minősítették (ez egy gumiszabály alapján működött, lásd a keretes írást), aki „osztályhelyzetéből folyóan kívánta is cselekménye bekövetkezett, részben mások által elhárított eredményeit – vagyis az egész határ lángba borítását.”

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található „belsős” ávós iratok egyértelműen bizonyítják az ügy koncepciós voltát. Busztin Gábor államvédelmi főhadnagy 1950. július 14-én azt közölte a felettesének, Károlyi Márton alezredesnek küldött jelentésben, hogy Molnár ügyét ő és az ügyész is statáriális eljárásra javasolja. Másnap azt jelentette, hogy a július 15-re virradó éjjelen „Molnár Sándor bírósági tárgyalása megszervezése ügyében, felkerestük Gyulán dr. Sárkány Györgyöt, a megyei bíróság elnökét. Miután közöltük vele az Igazságügyminisztérium üzenetét és tájékoztattuk az ügyről, azonnal kiválasztotta, a megbízható, párttag szakbírót és ülnököket. Ezekkel még az éjszaka folyamán érintkezett s előkészítette őket a tárgyalásra. Miután ezt elintézte, értesített bennünket arról, hogy vállalja az általa irányított bíróság, az ügyben halálos ítéletet hoz…”

Így vált egy látszólag banális ügy – amelyben tárgyalásra sem lett volna szükség, hiszen kár csak Molnár földjén keletkezett, és a gondatlanságot elismerte – országos jelentőségű esetté, ahol a minisztérium óránkénti telefonos jelentést követelt, és amely Molnár teljes családját tönkretette.

A diktatúra embertelenségét az is jól mutatja, hogy a hozzátartozók csak akkor értesültek a kivégzésről, amikor a bíróság megküldte nekik a perköltség számláját, amelyen szerepelt az ítéletvégrehajtó munkadíja is…

Molnár sógorát, Gyáni Károlyt azzal gyanúsították meg, hogy késve kezdte meg a tűzoltást. Többször bevitték, kihallgatták, a folyamatos hatósági zaklatás elől végül öngyilkosságba menekült. A Molnárnak segítő fiút is alaposan „megdolgozták” kéthetes fogsága alatt, hogy „megfelelő” vallomást tegyen. A periratokból egy komplett összeesküvés képe bontakozik ki, olyan teljesen életszerűtlen mozzanatokkal, mint hogy Molnár eleinte nem akarta oltani a termését veszélyeztető tüzet, a többiek csak késlekedve és vonakodva indultak segíteni, „nyilvánvalóan” azért, hogy a tűz átterjedhessen a téesz földjére. A valódi történetet egy, a perről (is) szóló dokumentumfilmből tudhatjuk meg, amelyben megszólalt az ügy több egykori résztvevője.

1951. május. Baráth József kuláknak minősített gazdálkodó a bíróság előtt, mely 15 évi börtönbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélte a 34 holdas gazdát.
Fotó: MTI

Nem vallott a kulák ellen, felakasztották

Nem Molnár volt az egyetlen, akit a Viharsarokban koncepciós perben ítéltek halálra. Füvesi János középparasztot, a Petőfi Tsz. éjjeliőrét például egy istálló leégése miatt akasztották fel – hiába igazolt alibit. Elítélésének tényleges oka viszont az volt, hogy nem volt hajlandó terhelő vallomást tenni Fejes István 140 holdas „nagygazdára”.

Rengeteg munka vár még a kutatókra

A Molnár Sándoréhoz vagy Füvesi Jánoséhoz hasonló perek jól mutatják, hogy milyen nehézségekkel szembesülnek a kutatók: ha maradtak is ránk dokumentumok, a történtek azokból aligha rekonstruálhatók. A konferencia minden előadója egyetértett abban, hogy rengeteg munka vár még a kutatókra. A több ezer per anyaga mellett az államvédelem, az ügyészségek-bíróságok személyügyi iratait és rengeteg pártiratot is át kell vizsgálniuk, hogy a lehető legteljesebb képet kaphassák a diktatúra áldozatairól és működtetőiről is.