A parasztságot ért megtorlással, megfélemlítéssel külön kutatócsoport is foglalkozik. Galambos István kiemelte, hogy noha a kuláknak 1949-től létezett hivatalos meghatározása (25 hold vagy 350 aranykorona értékű föld, illetve nagyobb tulajdon, pl. kocsma, raktár, cséplőgép), számtalan esetben bélyegeztek kuláknak akár szegényparasztokat is, nem egyszer személyes ellentét/bosszú miatt. Különösen abszurd volt azoknak a helyzete, akiket a kommunista rendszer „tett kulákká”, vagyis 1945-ben annyi földet kaptak, hogy beleestek a „büntetendő” kategóriába. A gazdákkal szembeni rendőrhatósági vegzatúra ugyanakkor már 1945-ben megindult, egyrészt a beszolgáltatások, másrészt a termelési kényszer miatt. Ezeket egy ideig indokolták a háború utáni ellátási nehézségek, később azonban a megfélemlítés és bosszú eszközeivé váltak. Tízezreket vontak felelősségre közellátás veszélyeztetése miatt (pl. feketevágásért, mint A tanú című filmben), sokszor pedig azt is előírták, hogy melyik földbe mikor és mit kell vetni, az sem számított, ha a növény ott nem termett meg. Ez esetben jöhetett a szabotázs vádja. Mindezt tetézte a tanácsi hatósági bírságolás, amelyet lényegében mindenért ki lehetett szabni, például egy esővíz gyűjtésére befogott rozsdás benzineshordóért is. A gazdálkodókat érő mindennapi megaláztatásokról és megfélemlítésekről érzékletesen számolt be naplójában Pallavicini-Andrássy Borbála, aki 1951-es kitelepítése idején szembesült a parasztság tragédiájával.