Földváryné Kiss Réka: Ha a kommunisták megszerzik a hatalmat, akkor bárkiből lehet áldozat
A Kisgazdapárt főtitkáráról, Kovács Béláról is megemlékeztek.
A Kisgazdapárt főtitkáráról, Kovács Béláról is megemlékeztek.

Legyen közös európai ügy a kommunista diktatúrák emlékezete – mondja Földváryné Kiss Réka.

Tízéves lett a Nemzeti Emlékezet Bizottságának hivatala.

Földváryné Kiss Réka: A pedagógusoknak kulcsszerepük van az ismeretek átadásában.

A Károli Gáspár Református Egyetem és a NEB együttműködési megállapodást kötött az 1956 utáni perek kutatása érdekében.

A mártír medika XVI. kerületi szülőházánál M. Kiss Sándor és Földváryné Kiss Réka történész emlékezett.

A NEB a kutatómunka mellett a jövő generációinak oktatásában is tevékenyen részt vesz.

A NEB újra kiadta Brusznyai Árpádné Honti Ilona naplóját, amit a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutattak be.

Az egyházakat közösségszervező erejük és a hit nyújtotta szabadság miatt akarta ellehetetleníteni a diktatúra.

Ha a gyerekeink csak a kilúgozott, patetikus szólamokat ismerik meg, akkor nem fogják magukénak érezni a forradalmat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.