Időnként az ember meghökken, amikor ma is hallja, hogy Tóth Ilona gyilkos volt, amikor egy olyan anyagról, amit az ÁVH, vagy a belügy állított össze, valóságként beszélnek
– fogalmazott a Tóth Ilona születésének 90. évfordulójára rendezett megemlékezésen M. Kiss Sándor történész, aki emlékeztetett: Tóth Ilona nem volt harcos, mert soha nem volt fegyver a kezében, egyszerűen csak segítette a szabadságharcosokat és életeket mentett. Elmondta, hogy 1956. november 20-án, Tóth Ilona kihallgatása után hoztak egy határozatot a szigorló orvosnő szabadon bocsátásáról, majd december 4-én már gyilkossággal vádolták. Beszélt Kádár János szerepéről, aki november 21-én, majd 1957. április 18-án is megszólalt az ügyben. Kiemelte: Kádár a megtorlás idején végig nyomon követte Tóth Ilona sorsát, és a halálos ítélet kihirdetése után azt mondta egy olasz, egy német és egy indiai újságírónak, hogy nagyon sajnálja a medikát, de sokkal inkább sajnálja azokat, akiket megölt, vagyis olyanokat állított, ami benne sem volt a vádiratban, hiszen a koholt koncepció mást tartalmazott.
Kádár János tehát ismert egy forgatókönyvet, de az nem az volt, ami megvalósult
– mutatott rá M. Kiss Sándor, felidézve: sem B. Tóth Matild, a bíróság elnöke, sem az ügyész nem akarta Tóth Ilonát kivégezni. Hogy mindez miért valósult meg, arra B. Tóth Matild később azt mondta egy ismerősének, „a párt kérte” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy a különös kegyetlenség vádját akarták bebizonyítani.
Minderről egyébként az MSZMP legfelsőbb vezetőinek 1989-es gyűlésén Grósz Károly is beszélt, akinek Kádár János azt mondta: a párt az ítéletekbe soha nem avatkozott be, kivéve Tóth Ilona ügyét, akinél maga ragaszkodott a halálos ítélethez – emlékeztetett a történész, aki kitért arra az 1966-os perre is, amivel szintén Tóth Ilona bűnösségét akarták bebizonyítani.
Elmondta, hogy ennek érdekében igyekeztek meggyőzni a vádlottat arról, hogy vallja be, tudott a medika által elkövetett gyilkosságról, cserébe azt ígérték neki, hogy felmentik. Felidézte azt is, hogy az 1956-os házkutatásnál a Domonkos utcai kórház pincéjében csupán egy röplapot, néhány darab száraz kenyeret és cigarettacsikkeket találtak, majd az 1966-os perben a vádlott már azt állította, hogy számtalan leszúrt embert, illetve levágott kezeket és lábakat látott, amelyeket Tóth Ilona vezetésével kocsikon vittek el és dobáltak bele a Dunába. M. Kiss Sándor kijelentette: a Tóth Ilona-per volt az, ami történészként a legjobban megrázta, az ügy pedig csak 2001-ben fejeződött be, amikor a Fővárosi Bíróság az ítéletet semmisnek nyilvánította.
Nem úgy indultunk el, hogy Tóth Ilona ártatlan volt, mert egy történész soha nem indulhat ki prekoncepcióból
– idézte fel Födváryné Kiss Réka, a NEB elnöke azt, amikor 25 éves korában édesapjával, M. Kiss Sándorral el kezdték kutatni Tóth Ilona perét. Részletezte, hogy hat éven keresztül ezzel a peranyaggal „keltek és feküdtek”, illetve, hogy megpróbálták megtalálni az igazságot és megérteni azoknak a motivációját, akik az ügyben részt vettek. Rámutatott: a kutatásokból készült kötet is egyértelművé teszi: Tóth Ilona és társai nem követhették el azt a gyilkosságot, amelynek bevallására kényszerítették és ami miatt kivégezték őket. Úgy fogalmazott: szétesett a vád, mert sem az orvosi jegyzőkönyvek, sem a vádlottak egymással szembesített vallomásai, sem az idő, sem a tárgyi bizonyítékok nem támasztották alá a vádat.
Ott voltam 25 évesen pályakezdő kutatóként és azzal szembesültem, hogy akinek a történetét kutattam, akinek a vallomásait olvastam, pont annyi idős mint én
– emlékezett Földváryné Kiss Réka. Kifejtette: szembesült azzal, ez vele is megtörténhetett volna, ő is ülhetett volna abban a magánzárkában, és belegondolt, őt is kihallgathatta volna a Rákosi-korszak egyik legszadistább vallatója, aki lelki zsarolással, alvás- és élelemmegvonással, magánzárkával kényszerítette ki a hamis vallomást Tóth Ilonából, pedig ő valószínűleg csak forradalmártársait védte. A NEB elnöke beszélt arról is, hogy a Csalogány elszállt című könyvet úgy fejezték be, hogy 2006 nyarán született meg első lánya, Tóth Ilonának viszont ez sem adatott meg, nem lehetett családja és gyermeke.
Ezt vették el tőlük, a legfontosabbat, és nemcsak Tóth Ilonától, hanem attól a 232 embertől, akit kivégeztek, meg azoktól, akiket a sortüzekben lelőttek
– jelentette ki a történész, aki emlékeztetett arra is, hogy a mártír medikát és vádlott társait, Gyöngyösi Miklóst és Gönczi Ferencet a szovjetek is kihallgatták.
Rámutatott: ezek az emberek bátorságukról is tanúbizonyságot tettek, hiszen Gyöngyösit úgy nevezték lumpen proletárnak, hogy Tóth Ilonához hasonlóan valójában egy vádpontban sem volt bűnös, Gönczi pedig még arról is beszélt a filmhíradó és számtalan újságíró által közvetített tárgyaláson, hogy kiábrándult a kommunizmusból, mert a kihallgatás során a szovjetek leverték a fél veséjét.
Az, hogy ma szabadságban élhetünk, az az ő bátorságuknak, helytállásuknak, és a történelem emelt fővel való vállalásának is köszönhető – hangsúlyozta.
Semmi más dolgunk nincs, mint hogy elmondjuk mindenkinek, ki volt Tóth Ilona, mi történt vele és hogy ez ma is megtörténhet bárkivel, aki hajlandó kiállni az elveiért, a szabadságért, a magyarokért, a Jóistenért, vagy bármilyen fontos dologért, amiben hisz
– hívta fel a figyelmet Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere rámutatva, hogy a kommunizmus olyan hazug rendszer volt, amely az ártatlanból bűnöst, a bűnösből ártatlant csinált, és az internacionalista rendszerek manapság is hasonlóan működnek. Ahogy Tóth Ilonának erőt adott az ártatlansága, az ő példája adhat nekünk erőt abban, hogy nem szabad letérnünk az igaz útról, így a kommunizmus sem térhet vissza – fogalmazott.
Az eseményen többek között Maczkó Mária Magyar Örökség-díjas népdalénekes lépett fel.
Tóth Ilona 1932. október 23-án született a most a XVI. kerülethez tartozó Árpádföldön. Négyéves volt, amikor a szülei elváltak. Ezután tanító édesanyja és iskolaigazgató nagyapja tanította meg a tudás tiszteletére, talán ennek is köszönhette, hogy az egyetem végéig kitűnő tanuló volt. Szeretett sportolni: először atletizált, majd vívott és sportrepülőnek is jelentkezett. Egyetemi csoporttársai szerint személyiségének varázsa volt, ezért nagyon tisztelték és a betegei is szerették. Mivel évfolyamelső volt, tanárai közül többen meghívták tanszékükre demonstrátornak. A forradalom első napjainak eseményeiben tevőlegesen nem vett részt, édesanyával otthonról, a rádión keresztül követte a történéseket. Október 26-án azonban az orvosok segítségét kérték, így a Péterfy Sándor utcai kórházban kapott egy vöröskeresztes karszalagot és egy gépkocsit, majd egy sofőrrel sebesülteket szállított. November 4-én a mentőszolgálat vezetője kinevezte Tóth Ilonát a Domonkos utcai kisegítőkórház vezetőjének. November 19-én vették előzetes letartóztatásba, kezdetben csak röplapok előállításával és terjesztésével gyanúsították, december 4-re azonban megszületett a koncepció: akkortól már gyilkossággal vádolták, vagyis hogy egy ávósnak vélt rakodómunkást különös kegyetlenséggel megölt. Köztörvényes bűnözőnek bélyegezték, így akarták őt és a forradalmat lejáratni itthon és külföldön is. Az elsőfokú ítéletet 1957. április 8-án hirdették ki: Tóth Ilona, Gyöngyösi Miklós, Gönczi Ferenc halálbüntetését másodfokon megerősítették. Tóth Ilonát 1957. június 28-án akasztották fel, és halála után még fél órán keresztül hagyták a bitófán függni. Édesanyja élete végéig, 1976-ig magánál hordta lánya utolsó üzenetét, amelyben ezt írta: „Ártatlan vagyok”.
Borítókép: M. Kiss Sándor történész Tóth Ilona szülőházánál emlékezett a mártír medikára (Fotó: Mészáros Tibor)
