Arcokat adni a történelemnek

Több mint három évtized telt el a kommunista rendszer bukása óta, így a magyar népesség fiatalabbik felének már nem lehet személyes emléke a diktatúráról. Pedig akik nem emlékeznek a múltra, arra vannak ítélve, hogy újra és újra megismételjék annak hibáit. Az Országgyűlés 2000-ben úgy döntött, hogy február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánítja, amikor megemlékezünk és emlékeztetünk a kommunizmus bűneire és áldozataira. Azért, hogy ezek a bűnök soha többé ne ismétlődhessenek meg.

20230217 budapest NEB foldvaryne kiss reka havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán

Passzív ellenállás

Mérvadó történészi becslések szerint minden harmadik családot ért valamilyen zaklatás, hatósági eljárás. Ez nagyon sok esetben köztörvényes bűncselekményként „eladott” politikai leszámolás formáját öltötte: például ha egy paraszt nem szolgáltatta be időben és maradéktalanul az egyébként túlzó, teljesíthetetlen mennyiségeket, miközben neki semmi nem maradt, akkor azt már a közellátás veszélyeztetése bűntettnek minősítették, vagyis maga a rendszer kreált bűnöst az áldozatból. 

A hatalom azt üzente, hogy bármilyen cselekedet kriminalizálható, bárki kiiktatandó ellenségnek nyilvánítható anélkül, hogy aktív ellenállást fejtene ki. A totális megfélemlítés lényege, hogy senki ne érezze magát biztonságban.

A totális elnyomó politikára, a terrorra a társadalom zöme belső szabadsága őrzésével, kifelé passzív ellenállással reagált, s amikor lehetőség nyílt rá, 1956 októberében, egyöntetűen kimondta: „Elég volt!” Újra színre lépett az a fiatal, polgári demokratikus értékeket valló, hazafias elit, amelyet 1947 után félreállítottak; tagjai nemcsak a nagypolitikában, hanem a nemzeti elkötelezettségű helyi szervezetek vezetőiként is felbukkantak. A rendszer logikájából következik, hogy a forradalom leverését követően ők lettek a kádári megtorlás egyik kiemelt célcsoportja – fogalmaz a NEB elnöke. 

A Nagy Imre-féle pártellenzék likvidálása és a fegyveres szabadságharcosokkal, a pesti srácokkal való kíméletlen leszámolás mellett a harmadik fő csapást a hiteles, tekintélyes, szervezőerővel bíró emberekre és alulról szerveződő közösségeikre, főként a nemzeti bizottságok és a munkástanácsok vezetőire mérték. 

A parasztpolitikában Kádárék befejezték azt, amit Rákosiék elkezdtek, de a forradalom megszakított. Az ’56 utáni megtorlás árnyékában végrehajtott erőszakos kollektivizálás révén felszámolták az utolsó nagy autonóm társadalmi réteget. Ezzel párhuzamosan a pártállam újabb frontális támadást indított az egyházak ellen is, amelynek során azon aktív hívő világiak is a hatalom célkeresztjébe kerültek, akik helyben képviselték a keresztény ellenkultúrát.

Kézzelfogható múlt

Földváryné Kiss Réka megtévesztőnek tartja a „puha diktatúra” fogalmat, szerinte a Rákosi- és a Kádár-korszak között a lényeget tekintve nem, csak a módszerekben volt különbség. Amíg a Rákosi-rendszer a nyílt terror korszaka, a Kádár-rendszer a bomlasztásé. 

A kommunista párt egyeduralma, a pártállam alapstruktúrája, elnyomó gépezete ugyanaz maradt, és az állambiztonsági szervek is a rendszer bukásáig, egészen 1990 elejéig fennálltak, csak a munkájukat kevésbé feltűnően végezték.

Egyfajta adminisztratív-bürokratikus diktatúrával, az emberek megfigyelésével és lehetőségeik korlátozásával kívánták elérni a társadalom bomlasztását, atomizálását, passzivitásban tartását, és megakadályozni az autonóm, értékteremtő közösségek szerveződését, mert a fő – legnagyobb félelmükre világosan rámutató – céljuk az volt, nehogy sor kerüljön egy újabb ’56-ra!

A szinte napra pontosan kilenc éve megalapított Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke úgy véli, az eddig elvégzett szisztematikus alapkutatásokkal a kommunista diktatúra hatalmi működésének számos fontos részletét sikerült feltárniuk és nyilvánosságra hozniuk. A honlapjukról elérhető tudástár révén az érdeklődők betekintést nyerhetnek többek között több mint kétezer, az 1948 és 1989 között a magyar politika formálásában és a meghozott döntések végrehajtásában meghatározó szerepet játszott hatalombirtokos pályaképébe, valamint közel ötezer vidéki állampárti funkcionárius karrierútjának főbb állomásaiba, az ötvenhatosokkal szemben született halálos ítéletek strukturált adatait tartalmazó Perek ’56 adatbázis segítségével átfogó képet kaphatnak a forradalom vérbe fojtását követő megtorlásról és a végrehajtókról, és lehetőségük nyílik az 1945–1988 között kivégzettek névsorának böngészésére is.

A múltfeltáráson, az adatok gyűjtésén, rendszerezésén és közzétételén túl a legfontosabb célunk az volt, hogy arcokat és történeteket társítsunk a kommunista diktatúrához, elvontból kézzelfoghatóbbá téve ezzel a múltat – fogalmaz a NEB elnöke. – A közösségi identitásunk és összetartozásunk alapja – családi, kisközösségi és nemzeti szinten is – az, hogy közösen elmondott és közösen kialakított, értelmezett történeteink vannak. Arra törekszünk, hogy az általunk megismert történetek, nehéz emberi és családi sorsok, döntési dilemmák és a döntések következményei a gyerekeink számára is hitelesek és egyúttal érdekesek, átélhetőek legyenek. 

Ezért számunkra a kutatással egyenrangú feladat az ismeretterjesztés és a széles körű párbeszéd, a közös emlékezetkultúránk formálása. Ebben elsőrendűen számítunk a pedagógusokra, az iskolákra, minden segédeszközt, háttéranyagot igyekszünk megadni nekik.

Hiszen kulcsszerepük van abban, hogy ne merüljön feledésbe a kommunista múlt, és az új generációk be tudjanak lépni a történelembe, lássák és értsék meg a máig, rájuk is ható következményeit.

Borítókép: A NEB elnöke elmondta, a kommunizmus alatt a totális megfélemlítés eszközét alkalmazták (Fotó: Havran Zoltán)