– A magyar múzeumok szemlélete pont fordítva alakult a rendszerváltozás után, mint ahogy az az összes többi kulturális ágazat esetében történt. A cenzúra megszűntével gyakorlatilag a kultúra valamennyi szegmense új virágzásba kezdett, a hazai múzeumi világban azonban ez elmaradt, sőt míg az 1980-as években évi 20 millió, a kilencvenes években évente már csak 10 millió látogató járt múzeumainkban. Ebben a tízmilliós csökkenésben az is benne volt, hogy óriási léptékben szélesedett a kulturális és szabadidős kínálat, egy a szocializmus idején nem tapasztalt verseny kezdődött az emberek figyelméért, idejéért, hogy hol és mire költik el a pénzüket. Ebben a új, piaci versenyben a kulturális intézmények is ringbe szálltak – egymással is versenyezve – a látogatókért. Ebben a versenyben a múzeumok a kilencvenes években igencsak lemaradtak, mert nagy többségük nem vagy csak részlegesen tudott megfelelni a szabadságból fakadó kihívásoknak. Tőlünk nyugatabbra már a hetvenes évektől egyre általánosabbá vált , hogy a múzeumok a korábbi akadémikus, kicsit poros, nemegyszer fennhéjázó intézményi attitűdjüket megváltoztatva, elkezdtek egyre inkább az emberek nyelvén beszélni, magukévá téve azt a hozzáállást, hogy a múzeum mindenkié, s nemcsak egy szűk, hozzáértő rétegé. Nálunk nagy késéssel kezdődött el ez a folyamat, de ma már szerencsére elmondhatjuk, hogy egyre jobban látogatóbarát intézményekké váltak, válnak a magyar múzeumok. A Szépművészeti Múzeum másfél évtizeddel ezelőtt ebben a folyamatban valóban úttörő szerepet vállalt.