– Igazgatása óta, 2004-től kezdődően merőben új múzeumi szemlélet honosodott meg itthon a korábbihoz képest, amely országosan is meghatározó lett a múzeumpolitikában. Miért voltunk oly nagyon lemaradva a nyugati gondolkodástól?
– A magyar múzeumok szemlélete pont fordítva alakult a rendszerváltozás után, mint ahogy az az összes többi kulturális ágazat esetében történt. A cenzúra megszűntével gyakorlatilag a kultúra valamennyi szegmense új virágzásba kezdett, a hazai múzeumi világban azonban ez elmaradt, sőt míg az 1980-as években évi 20 millió, a kilencvenes években évente már csak 10 millió látogató járt múzeumainkban. Ebben a tízmilliós csökkenésben az is benne volt, hogy óriási léptékben szélesedett a kulturális és szabadidős kínálat, egy a szocializmus idején nem tapasztalt verseny kezdődött az emberek figyelméért, idejéért, hogy hol és mire költik el a pénzüket. Ebben a új, piaci versenyben a kulturális intézmények is ringbe szálltak – egymással is versenyezve – a látogatókért. Ebben a versenyben a múzeumok a kilencvenes években igencsak lemaradtak, mert nagy többségük nem vagy csak részlegesen tudott megfelelni a szabadságból fakadó kihívásoknak. Tőlünk nyugatabbra már a hetvenes évektől egyre általánosabbá vált , hogy a múzeumok a korábbi akadémikus, kicsit poros, nemegyszer fennhéjázó intézményi attitűdjüket megváltoztatva, elkezdtek egyre inkább az emberek nyelvén beszélni, magukévá téve azt a hozzáállást, hogy a múzeum mindenkié, s nemcsak egy szűk, hozzáértő rétegé. Nálunk nagy késéssel kezdődött el ez a folyamat, de ma már szerencsére elmondhatjuk, hogy egyre jobban látogatóbarát intézményekké váltak, válnak a magyar múzeumok. A Szépművészeti Múzeum másfél évtizeddel ezelőtt ebben a folyamatban valóban úttörő szerepet vállalt.
– Hogyan alakult a Szépművészeti Múzeum újbóli megnyitása óta a látogatók száma?
– Közel egy éve, tavaly október végén nyílt meg újra a Szépművészeti Múzeum, történetének legnagyobb, legátfogóbb rekonstrukciója után. Sokan most kimondottan a felújított terekért térnek be hozzánk, kiváltképp a korábban több mint hetven évig nem látogatható Román Csarnokra kíváncsiak. Az újranyitás óta túl vagyunk egy nagyon sikeres Leonardo (Leonardo da Vinci és a budapesti lovas) és Michelangelo (A test diadala. Michelangelo és a 16. századi itáliai rajzművészet) tárlaton, most október végén pedig megnyílik a Rubens, Van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállításunk, szóval visszatértünk a régi kerékvágásba, amely azt jelenti, hogy minden évben legalább két, nemzetközileg is jelentős nagykiállítást rendezünk a múzeumban. A rekonstrukcióval párhuzamosan az állandó tárlatainkat is megújítottuk, így a Régi Képtár éppen úgy vonzza a vendégeket, mint az egyiptomi, vagy az antik gyűjtemény. A Michelangelo kiállításunk 100 ezer feletti látogatószámot ért el és reményeink szerint a Rubens kiállítás is legalább ennyi látogatót fogad majd. Az újranyitás óta eltelt majd egy év alatt így közel félmillióan voltak a múzeumban.