Felfüggeszthetik a korábban az újlipótvárosi Szent István parkban felállítani tervezett, az államalapító királyt ábrázoló szobor építési munkálatait Karácsony Gergely főpolgármester javaslatára – igazolta lapunk szerdai információit a Fővárosi Közgyűlés november 5-i alakuló ülésének egyik, csütörtök este nyilvánosságra hozott előterjesztése. Az ellenzéki szivárványkoalíció főpolgármestere indoklásában – a felelősséget magától elhárítva – arra hivatkozik, hogy Szent István olyan kiemelkedő alakja a magyar történelemnek, akinek lehetőség szerint teljes körű egyetértéssel kell emlékművet állítani.
Ez viszont Karácsony szerint jelen esetben hiányzik, s ezzel kapcsolatban meg nem nevezett civil szervezetek tiltakozására hivatkozott előterjesztésében. Mint kiderült: az ellenzéki összefogást és az előválasztást támogató aHang internetes felületen október közepén 750-en írták alá azt a petíciót, amellyel a Szent István-szobor felállítása ellen tiltakoztak, többek között azért, mert a talapzata 20-25 négyzetmétert venne el a pázsitból. A hangulatkeltésből a Hvg.hu is kivette a részét. A lap október 5-i cikke szerint Harmath István alkotása „a leggyengébb harmincas évekbeli szobrokat idézi”, azzal ugyanakkor a kritikusok nem törődtek, hogy a szobor és a park környezetében a húszas, harmincas években épült, Bauhaus stílusú lakóházak állnak.
Karácsony előterjesztésében felveti, a teljes egyetértés hiányában lehet, hogy a parknak nem a központi részén, sőt nem is a kerületben kellene elhelyezni az államalapító szobrát. Arról is ír, hogy esetleg más szobrot helyeznek el a Szent István parkban. Mint azt korábban megírtuk, az államalapító szobrát a tervek szerint novemberben állítanák fel a parkban, ahonnan korábban eltávolították Lukács György marxista filozófus és kommunista politikus szobrát. A 1919-es proletárdiktatúra népbiztosa emlékművének fennmaradásáért két éve Karácsony pártja, a Párbeszéd mellett az MSZP és a DK is szót emelt, sőt Bauer Tamás (DK) az újonnan alakuló Fővárosi Közgyűléstől követelte a szobor visszaállítását.