Egyetlen pofon sem természetes

A történet általában ugyanúgy kezdődik: kezdetben minden olyan, amilyennek lennie kell, mígnem a bántalmazó észrevétlenül elkezdi leépíteni a párja kapcsolatait és az önbecsülését. Közben olyasmikkel érvel, hogy csak azért nem engedi el munka után a barátaival, mert többet akar együtt lenni vele, és a pofonok magyarázata is a „szeretet”. A szakemberek szerint sok mindent helyre kell tennünk ahhoz, hogy a nőket érintő erőszak végre a legszemélyesebb közügyek egyike legyen; egy rémálom, amiből felébredhetünk.

„Gyerekként anyám sok dalt tanított nekem. Később, amikor a párom ütni kezdett, magamban ezeket dúdoltam” (képünk illusztráció) Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán

– Anyám fedezte fel először a foltokat a karomon és a nyakamon. Nem szólt semmit. Fogalmazzunk úgy, hogy ő is kézhez szokott volt – kezdi történetét Emese, aki öt éve menekült el a négy éven át tartó kapcsolatából.

– Egyik nap aztán a sérüléseim láttán anyám csak lesütötte a szemét. Furcsa mód ez adott erőt, szégyellni kezdtem magam, hogy olyan férfit választottam magam mellé, mint apám – mondja. – Gyerekként anyám sok mondókát és dalt tanított meg nekem, ezeket akkor kellett énekelnem, ha a szekrénybe bújtatott. Amikor a párom a földre lökött és ütni kezdett, magamban ezeket dúdoltam, kevésbé fájt – idézi fel a most 36 éves nő, aki hiába szerzett diplomát, sosem keresett munkát, mert párja azt – mondván, hogy így több idő jut egymásra – nem szerette.

„Gyerekként anyám sok dalt tanított nekem. Később, amikor a párom ütni kezdett, magamban ezeket dúdoltam” (képünk illusztráció)
Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán

A férfi azt sem viselte jól, ha vágyai tárgya kimozdult otthonról. Egyik nap aztán mégis elment egy régi, elhanyagolt barátnővel kávézni, hazamenni viszont már nem volt ereje.

MEGVÁLTÓ VERÉS

Emese története egyáltalán nem egyedi, ugyanis a nők 23 százaléka szenved el élete során valamilyen fizikai erőszakot. – Az érintetteket átlagosan 35 alkalommal bántalmazzák, mielőtt segítséget kérnek – fogalmaz lapunknak Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖS) egyik vezetője, kiemelve, hogy a magas áldozati szám ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a bántalmazottak száma növekszik, hanem azt: egyre többen mernek előbújni és segítséget kérni.

– Vannak kapcsolatok, amelyekben csak évek múltán derül ki, míg más esetekben már néhány hónap után egyértelművé válik, hogy egy agresszorral van dolgunk. Minden történet ugyanúgy indul: a bántalmazó elkezdi leépíteni az áldozatát, először az önbecsülését tépázza meg, mert akkor el tudja vele hitetni, hogy ő csak azért adott egy pofont neki, csak azért nem engedte el a munkatársaival egy kávéra, mert azt szeretné, hogy minél többet legyenek otthon, egymással, a családdal. Pénzt is azzal az indokkal nem ad neki, mert az a család érdeke, hogy ő ossza be – sorolja a szociális szakember.

Mint mondja, a bántalmazás egyfajta ciklusként ismétlődik, mindig van egy úgynevezett „mézeshetek” periódusa, amikor a terror után az agresszor engesztelésképpen ajándékot vesz vagy elviszi randevúzni párját, és látszólag normalizálódik a helyzet.

A második szakaszban ismét érezhetővé válik a feszültség, az áldozat újra látja azokat a jeleket, amikből tudja, hamarosan ismét minden kezdődik elölről: a párja a kulcsot az asztalhoz vágja vagy napokon keresztül részegen jár haza. A hetekig tartó feszültség után így szinte megváltást jelent a bántalmazás, mert utána megint jó lesz. Mármint egy ideig. Azért is nagyon nehéz kilépni egy ilyen ciklikus kapcsolatból, mert nem minden része borzalmas.

ÁLDOZATI SZEREP

A segélyszervezet szakembere szerint a legtöbb áldozatnak fogalma sincs arról, hogy amiben él, még ha fizikai bántalmazás nincs is, „csak” lelki terror, az erőszaknak minősül. – Az, hogy téged mindennap szavakkal bántanak, ha fenyegetnek, zsarolnak a gyermekeiddel vagy a kedvenc bögrédet előtted vágják a földhöz, ha nap mint nap elszámoltatnak a pénzzel, nem lehet saját bankszámlád, ha nem vehetsz semmit, az kapcsolati erőszak, és nem kell tűrnöd.

Tudatosítanunk kell, hogy a szeretet nem lehet ártó, nem kell megalázkodnod, nem kell elveszítened a személyiséged és lemondanod semmiről – emlékeztet Rácsok Balázs, majd hozzáteszi: az MÖS és az AVON vállalat által létrehozott – budapesti, miskolci, szolnoki és orosházi – krízisambulanciákon személyesen is tanácsot kérhet bárki a szakemberektől. Akár névvel, akár anonim módon. A szervezet és a női kozmetikumokat forgalmazó cég eddig közel száz nőnek nyújtott menedéket, és segített lefektetni egy új élet alapjait.

Az intézményekbe és a titkos menedékházba menekülők 40 százaléka nagyon rövid időn belül visszamegy a bántalmazójához, úgy, hogy nem szól senkinek, mert szégyelli döntését.

– Ezt megelőzendő már az első beszélgetés során elmondjuk, hogy azt is nyugodtan elárulhatja, ha meggondolja magát, és vissza akar menni. Ez a nyíltság végül sokakat nálunk tart, és eljutnak odáig, hogy amikor a párjuk felhívja őket, hogy megbánta tettét, közlik, hogy még szükségük van időre, még szeretnének itt maradni néhány hónapot. A bántalmazó persze ezt nem tudja elfogadni, és itt jönnek rá segélykérőink, hogy az a virág, csokoládé, amit gyors­postával elküldtek nekik, az ugyanúgy a mézeshetek periódus része, mint eddig, és ha visszamennek, minden kezdődik elölről – fejti ki a segélyszervezet munkatársa.

– Foglalkoznunk kell azzal is, hogy valaki hogyan kerül bele az áldozati szerepbe – és hogyan törhet ki belőle. Tipikus példa, amikor a családok átmeneti otthonába egy bántalmazott nő beköltözik, majd elpakol mindenki után, megfőzi a kávét, vagyis automatikusan alárendelni magát a többi család igényeinek, kényelmének. Az áldozat szerepéből úgy tudjuk kisegíteni az ügyfeleinket, ha felépítjük az önbecsülésüket, és megtanítjuk nekik azt is: mondhatnak nemet bármire – hangsúlyozza Rácsok Balázs.

A szervezet munkatársa arról is beszél: egyre gyakoribb, hogy olyan nők kérnek segítséget, akik bár kijöttek a bántalmazói kapcsolatból, de érzelmi szinten nem tudják azt feldolgozni, és attól félnek, a következő párkapcsolatuk is erre a mintára épül majd. Mindenkit addig kísérnek el, mondja, ameddig szükséges. Van, hogy ez évekig tart.

Aztán felidézi: „Volt egy hölgy, akivel két évig tartott a segítői kapcsolatom. Ő az egyik kampányunk miatt jött rá, hogy bántalmazottként él, és jogi segítséget szeretne kérni, milyen lehetőségei is vannak. Néhány hónappal később újra eljött, hogy elmondja, elköltözött, és nem érzi magát jól. A gyermekeivel együtt elkezdtük a terápiát. Röviddel ezután írt egy sms-t, hogy házat vettek, minden rendben, köszöni, jól van.

Fél évvel később újra felkeresett, hogy elválik. A bontópert követően viszont, amikor új párkapcsolatba kezdett volna, tudatosult benne, hogy a régi kapcsolatából hozott mintákat továbbra is hurcolja, nem meri elmondani a véleményét, még egy közös, hét végi programról sem. A többgyermekes anyuka végül belátta, hogy fel kell dolgoznia – egy szakember segítségével –, hogyan tudja kimondani azokat a dolgokat, amit eddig nem tudott vagy nem mert.”

NEM CSODANŐK

A segélyszervezet évente több ezer diákkal veszi fel a kapcsolatot. Egy általuk végzett felmérésben a tinédzserek mintegy 36 százaléka azt válaszolta – függetlenül attól, miről van szó: szexualitásról vagy időbeosztásról –, bizonytalan abban a tekintetben, hogy mondhat-e nemet a párja kéréseire. Az pedig meg sem fordult a fejükben, hogy nekik is lehetnek elvárásaik vagy saját akaratuk.

– Az eredményből sajnos egyértelműen látszik, hogy a mai középiskolás lányok egyharmada veszélyeztetett, és hordozza az „áldozati hajlamot” – figyelmeztet az MÖS vezetője, aki szerint a fiatalabb generációk nem veszik komolyan az őket érintő veszélyeket.

– Amikor a foglalkozáson odanyújtok a lányoknak egy papírt, hogy írják alá, ezzel igazolva, hogy részt vettek az órán, akkor azonnal szignózzák, anélkül, hogy legalább beleolvasnának. Fel sem vetődik bennük, hogy akár a saját „halálos ítéletüket” is aláírhatják. Az is különös tapasztalat, hogy a prostitúció­val kapcsolatban a mai tinédzserek kiemelkedő része egy igencsak romantikus képet táplál magában – mutat rá.

Az áldozatok egy részéből végül akár prostituált is lehet
Fotó: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Szavai szerint ez leginkább a mindenki számára jól ismert, Julia Roberts és Richard Gere főszereplésével készült Micsoda nő! című filmre hajaz, ahol a gazdag, tehetős, ám érzelmes és gyengéd férfi beleszeret a zabolátlan, csiszolatlan gyémántként ragyogó prostituáltba, akiből finom hölgyet varázsol, majd boldogan élnek, míg meg nem halnak. A hollywoodi kliséken több generáció is felnőtt, mi több, láthatatlanul ivódott be a nők tudatalattijába, hogyan találhatja meg az álomlovagját egy luxusörömlány.

– Amikor arról beszélgetünk a gimnazista lányokkal, hogyan is végződik a prostituáltak története a valóságban, hogy hány lány dőlt be a Julia Roberts-féle sztorinak, miért szedik el az irataikat, a rózsaszín ködfátyol egy pillanat alatt sötét szennyé válik a lelki szemeik előtt – teszi hozzá az MÖS munkatársa.

HAGYOMÁNYOS MINTÁK

Rácsok Balázs szerint ahhoz, hogy a nőket érintő erőszakot ne tabuként kezeljük és ne magánügynek tekintsük, látnunk kell azt is, honnan is ered mindez. – Néhány évtizeddel ezelőtt még nem volt divat megbeszélni, mit gondol a másik egy adott helyzetről vagy konfliktusról, a viták kezelése pedig egyet jelentett egy pofonnal. Sok idős nő keres meg minket, akik azzal kezdik a beszélgetést, „hatvan éve élek ebben” – avat be, hozzátéve, hogy az időskorúak túlnyomó többsége azonban már nem lép ki ebből a helyzetből, nem kezd új életet.

– Számtalan kabaré csinált viccet a kapcsolati erőszakból, amelyen egy ország nevetett együtt. Hatalmas előrelépés volt, amikor rengetegen felháborodtak azon, hogy egy valóságshow-ban élőben közvetítettek egy kapcsolaton belüli erőszakot. Más kérdés, hogy a csatorna nem értette a felháborodást, és azzal érvelt, miért kellett volna leállítani a műsort, hiszen nem történt ténylegesen behatolás – jegyzi meg.

– Az elmúlt tíz évben tudatosítottuk a magyar társadalomban, hogy nem lehet mindent megtenni, hogy a nemi szerepekről kialakult régi, hamis képzetek, elvárások ma már nem állják meg a helyüket. Egyre többen hallják meg, hogy a család nem a hatalmi viszonyokról szól, és az óvó férfi szerepe legalább annyira fontos, mint egy oltalmazó nőé. Ez egy hosszú folyamat, és bár az elején vagyunk, de legalább úton – összegezte Rácsok Balázs.