reálisan nem teljesíthető gyógyulási reményt ébreszthetnek.
Mint írják, egyrészt Magyarországon a daganatos betegek tudományos bizonyítékon alapuló célzott és immunterápiás gyógyszeres kezelésének javallatához szükséges molekuláris vizsgálatok teljes körben elérhetők az országosan és regionálisan kijelölt, országos ellátási kötelezettségű molekuláris patológiai centrumokban. Ez pedig azt is jelenti, hogy hazánkban minden daganatos betegnek állami finanszírozásban, térítésmentesen rendelkezésre állnak a hatékony terápiához szükséges molekuláris patológiai vizsgálatok.
Ha ezeken felül olyan terápiák lehetőségét vetik fel magánszolgáltatónál végzett vizsgálatok egy-egy betegnél, amelyek az adott típusú vagy stádiumú betegségnél tudományosan még nem bizonyítottak, az szakmai szempontból káros és nem szolgálja a daganatos betegek érdekeit és gyógyulásukat sem – mutatnak rá a közleményben. Az Onkológia és Sugárterápia Tagozat nem tartja támogathatónak azokat az úgynevezett mesterséges intelligencián alapuló, magánellátásban kínált szoftverek alkalmazását sem, amelyek a közfinanszírozott onkológiai központok onkológiai bizottságainak terápiás szakvéleményét hivatottak másodvélemény formájában felülbírálni vagy módosítani.

Megjegyezték: a molekuláris szűrőprogramokon alapuló onkológiai kezelések egyelőre csak a betegek kis hányadánál jelentenek valódi klinikai előnyt, sok esetben inkább hatástalan terápiákhoz vezethetnek. Mindezek alapján ezeknek a vizsgálatoknak a valódi hatékonysága egyelőre nem bizonyított, és hiányoznak azok a standard irányelvek is, amelyek klinikai alkalmazásukra vonatkoznak. A tagozat mindent megtesz azért, hogy a szaktárcával közösen megfelelő mederbe terelje a daganatos betegek ellátásához nélkülözhetetlen molekuláris patológiai vizsgálatok elvégzésének szakmai és finanszírozási szabályait.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!