Osztogat és tisztogat az ellenzék

Alpolgármesteri székekben, tanácsnoki tisztségekben és jól fizető cégvezetői pozíciókban landolt több olyan ellenzéki politikus, akiknek pártjai, szervezetei sokat tettek azért, hogy sikerüljön leváltani egy-egy kormánypárti irányítású város polgármesterét. Akadt azonban település, ahol gondot okozott, hogy kevesebb a tisztség, mint az éhes száj.

2019. 11. 13. 5:50
Hódmezővásárhelyen, más településekhez hasonlóan, maga felé hajlott az új vezetés keze Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint az október 13-i önkormányzati választáson a balliberális pártok megszerezték egy-egy nagyváros vezetését, szinte azonnal megkezdték a tisztségek, a jól fizető pozíciók elosztását. Egerben október 29-én alakult meg a közgyűlés, ahol két főállású ellenzéki alpolgármestert választottak Minczér Gábor és az MSZP-s Mirkóczki Zita személyében, utóbbi éppen Eger jobbikos polgármesterének, Mirkóczki Ádámnak a rokona. Emellett egy társadalmi megbízatású ellenzéki alpolgármestert neveztek ki. Oroján Sándor, a Fidesz helyi frakcióvezetője lapunkat arról tájékoztatta, hogy legközelebb november 21-én ül össze a helyi közgyűlés, ahol az ellenzéki többség várhatóan módosítja az önkormányzat működési szabályzatát, az alapokmányt, ezzel együtt több önkormányzati biztost nevezhetnek ki. Az ő pluszjavadalmazásuk a képviselői tiszteletdíj 50-150 százaléka lehet, és erről Mirkóczi Ádám polgármester egy személyben dönthet majd, ami a nyilvánosságtól elzárva történhet. Oroján Sándor nehezményezte azt is, hogy nem álltak még fel a végleges önkormányzati bizottságok, és az ideiglenes testületekben a kormánypártok egyetlen elnöki posztot sem kaptak, noha a Fidesz–KDNP jelöltjei csaknem annyi szavazatot szereztek a választáson, mint az ellenzékiek. – Ez jól mutatja, hogy az új vezetés „sokfejű”, nehezen állapodnak meg egymással a különböző pártok képviselői, ezért mindenkinek posztot és külön fizetést kell majd adni ahhoz, hogy a közgyűlési többséget biztosítani lehessen. Ez sokba fog kerülni az egri adófizetőknek – mondta a frakcióvezető.

Hódmezővásárhelyen, más településekhez hasonlóan, maga felé hajlott az új vezetés keze
Fotó: Havran Zoltán

Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter ellenzéki polgármester arra tett ígéretet az alakuló ülésen, hogy politikai alapon senkit nem bocsátanak el az állásából. Azt mondta, ha bárki a hivatalban hasonlóval próbálkozna, akkor az ellen ő keményen fel fog szólalni. Ehhez képest még aznap visszahívta a városi cégek igazgatóságának és felügyelőbizottságának tagjait, függetlenül attól, ki milyen szakember, és új tisztségviselőket nevezett ki. Közöttük feltűntek Márki-Zay jól ismert támogatói, bizalmi emberei. A Promenad információi szerint a polgármesteri hivatalból is sokaknak kellett távozniuk „közös megegyezéssel” október 13-át követően.

Mint azt megírtuk, Szombathelyen Nemény András ellenzéki polgármester, az MSZP Vas megyei elnöke javaslatára külkapcsolatokért felelős tanácsnoknak választották Szuhai Viktort, a fenntartható fejlődésért és klímapolitikáért felelős tanácsnokká Németh Ákost (mindkettő az ellenzéki összefogás képviselője), a költségvetési ügyek tanácsnoka pedig Molnár Miklós (Pro Savaria) lett. Utóbbi neve onnan ismert, hogy az ellenzék az előző ciklusban, az év elején úgy alakított ki többséget a szombathelyi közgyűlésben, hogy Molnár Miklós akkori alpolgármester és Balassa Péter (Jobbik) együtt szavazott a balliberális önkormányzati képviselőkkel. Az ellenzék vezette közgyűlés ezúttal háromszor annyi tanácsnokot választott, mint amennyi a korábbi ciklusban volt. Ráadásul amíg az egy szem tanácsnok eddig havi bruttó 250 ezer forintot kapott, a mostaniak bruttó 350 ezret.

Molnár Miklós a tanácsnoki tisztségnél komolyabb pozíciót is kaphat, a Nyugat.hu arról írt, hogy a szombathelyi közgyűlés őt javasolja a Vasivíz vezérigazgatói posztjára, ezt jóvá kell hagynia az igazgatóságnak. – Molnár bérét havi bruttó 1 millió 350 ezer forintban határozták meg – írja a Nyugat.hu. A közgyűlés más városi cégnél is tisztogatást végzett. Kérdés, kap-e tisztséget, és ha igen, akkor milyet a független, de magát konzervatív polgármesterjelöltként feltüntető Koczka Tibor, aki értékes szavazatokat vehetett el Balázsy Pétertől (Fidesz–KDNP) az október 13-i választáson.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.