– Ön korábban úgy fogalmazott, hogy talált valami valóban felszabadítót a kereszténységben. Ezt az egyházon belül sokan élik meg így, de a külső szemlélők mégis sokszor inkább a szigort, a megfelelést, a szabályrendszert látják. Mitől lehet felszabadító a hit?
– Azt gondolom, akkor lehet felszabadító, ha Jézus Krisztust magát ismerjük meg. Ha csak egy emberi rendszert látunk az egyházban, az sokszor kifejezetten kiábrándító. Nekem az evangélium megtapasztalása ad erőt és lelkesedést. Keresztény emberként megélem, hogy van helyem a világban, hogy az életem értékes és hogy képes vagyok az Istentől kapott szeretetet továbbadni. Nem arról van szó, hogy miket kell megtennem, hogy Isten szeressen, hanem pont fordítva: az ő szeretetéből indul ki minden. Sokszor egyházon belül is kihívás lehet ezt megtalálni vagy újra felfedezni.
– Tapasztal áttöréseket, amikor valóban megváltozik a hozzáállás?
– Abszolút, itt sok ilyet tapasztalok. Nálunk olyan a közeg, ahol mindenről lehet beszélni, és ahol le tudják tenni a terheiket az emberek. Arra biztatom őket, hogy megtalálják a saját útjukat a hitükben, és bátran hagyják el a nagyszülők vagy a szülők vallásosságát, ha azt nem érzik magukénak. Mindenkinek van egy hátizsákja, bőven elég a sajátunkat hordozni. A nagy áttörés az, amikor az evangéliumról nemcsak olvas valaki, hanem tényleg valósággá válik az életében, és így egy belső szabadság születik meg.
– Említette, hogy fontos a közösség is, ahol mindenről lehet beszélni. Ez mit jelent a gyakorlatban?
– Az a leggyakoribb, hogy az emberek hordozzák a saját terheiket, és úgy tűnik, hogy erre még az egyház is rátesz egy lapáttal azzal, hogy az életed nem tökéletes, nem elég. Na de ezt ki mondja? Amikor eljutunk eddig a kérdésig, nagy csönd szokott lenni. Aztán kiderül: ezt hallották sokfelől, hittantanártól, nagyszülőktől, de nem Isten mondja ezt.
– Mitől válhat egészségessé az Istennel való kapcsolat?
– Az őszinteségtől. Amikor végre nem kell szerepet játszanom – ahogy sokszor a világban –, hanem letehetem az álarcaimat, mert Isten a lényem legmélyét is ismeri és szereti. Az ő öröme az, ha én ezt befogadom. És ha ezt mindenki befogadná, és ennek a szabadságában élne, nagyon máshogy nézne ki a világ, mint most.