Harmadik alkalommal nyitja meg kapuit holnap a civil kezdeményezésű Pedagógus Expó, amelyre 25 országból mintegy kétezer résztvevőt várnak a Budapest Kongresszusi Központba. Balatoni Katalin neveléstudományi szakember, a világhírű Így tedd rá! néptánc-pedagógiai program megalkotója szervezésében közel nyolcvan kiállító várja a leendő és gyakorló pedagógusokat, hogy megismerkedhessenek a legújabb szakmai vívmányokkal. Többek között a főszervező által kidolgozott pedagógiai programmal, amit már nevelők ezrei sajátítottak el.
A tíz éve útjára indult, Így tedd rá! névvel illetett módszertan titka, hogy játékos formában ismerteti meg a gyerekekkel a magyar kulturális kincseket és hagyományokat, a pedagógusok pedig kimeríthetetlen eszköztárat kapnak, amelyet a készség-, képességfejlesztés és a tudásátadás legkülönbözőbb területein alkalmazhatnak.

– Legfontosabb célkitűzésünk az, hogy a magyar kultúrát a mindennapi pedagógia részévé tegyük, és eszköztárként alkalmazzuk. A játék és a tánc élménye évezredek óta kíséri az emberiséget, biztosítva emberi létünket. Önkifejezésünk, tudásbővítésünk és közösségi létünk kiváló eszköze. Úgy gondolom, ma is nélkülözhetetlen lehetőség és óriási segítség a pedagógiai folyamatokban. Mindemellett a kulturális örökségünk mindennapi életünkbe való beágyazása kulcsfontosságú a nemzeti identitástudatunk szempontjából – fogalmazott Balatoni Katalin, aki szerint a néptánc az iskolákban és óvodákban ma nagyon felszínesen, stilizált formában van jelen.
– A magyar pedagógiai köztudatban hiányos és részinformációk vannak a magyar kultúra valós tartalmáról. Harminc évvel a rendszerváltozás után még mindig azt énekeljük például, hogy „Télapó itt van”, és nem térünk vissza a valós magyar értékekhez. Az a tapasztalatom, hogy sokan nem tudják különválasztani a műdalt a magyar népdaltól, a magyaros jellegű táncmozdulatokat a valódi magyar néptánctól. Ugyanezt elmondhatjuk a viseletekre vagy az ünnepek megjelenítésére is. Nagyon fontosnak tartom, hogy ebben szemléletváltozás legyen, mert a hiteles megközelítési mód nélkülözhetetlen a népi kultúránk megőrzéséhez, illetve a valós identitás létrehozásához.