Az irányvitát is eldöntheti a Momentum júniusi küldöttgyűlése. Míg a jelenlegi elnök, Fekete-Győr András a két külön ellenzéki lista állítását szorgalmazza, másik elnök megválasztásával a párt akár a közös listaállítás felé is elmozdulhat, ám utóbbi esetben Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára DK-s tandemje lesz az összefogás élén – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán politológus.
Szavai szerint mindkét irány mellett felsorolhatók érvek, mivel míg a tavaly májusi európai parlamenti választáson a külön indulást igazolták a Momentum eredményei, addig a múlt ősszel tartott helyhatósági választáson az összellenzéki összefogás juttatta Karácsony Gergelyt a főpolgármesteri székbe. Az új elnökjelöltek kiléte szombat éjfélig derül ki, s az elemző szerint okozhat meglepetést, hogy kik méretik meg magukat Fekete-Győrrel, hiszen a Momentum jelenlegi vezetőjével kapcsolatban már több alkalommal is a párton belüli elégedetlenségről lehetett hallani.
– Akár az is elképzelhető, hogy az ex-LMP-s Szél Bernadett vagy Hadházy Ákos belép a Momentumba és ringbe szállnak az elnöki pozícióért, hiszen jó ideje már rendszeresen megjelennek a párt rendezvényein, és gyakorlatilag a Momentum politikáját képviselik – vélte Kiszelly Zoltán.

Fotó: Teknős Miklós
Értesüléseink szerint a Momentum akár közös ellenzéki miniszterelnök-jelöltet is állítana. Ezzel kapcsolatban az elemző úgy vélte, hogy külső gazdasági szakembert indítana a párt, amivel az 1990-es évek közepén hatalmon lévő szocialista–szabad demokrata koalíciónak az azóta hitelességét vesztett technokrata vagy szakértői kormányzását követnék. Kiszelly Zoltán szerint a Momentum a 2022-es választásig is megpróbál parlamenti frakciót szerezni a Párbeszéd és az LMP országgyűlési képviselőcsoportjának a kisajátításával.
– Egy olyan megállapodás születhet, amelyben a mérhetetlen vagy szétesőben lévő kis pártok honatyái a Momentum hátán biztosítanák a mandátumukat a következő választáson, addig pedig a fiatal liberálisok érdekei szerint szavaznának. Hasonló forgatókönyv játszódhat le, mint amikor a Bajnai Gordon-féle Együtt 2012-2013-ban próbálta túszul ejteni az LMP frakcióját – fogalmazott a politológus. Ezt megerősíti, hogy Fekete-Győr egy YouTube-videóban pártja természetes szövetségeseként említette a Párbeszédet és az LMP-t.