Palackorrú, lebegő kikötőt készítenek a Tisza-partról és a folyó árteréből összegyűjtött műanyaghulladékból a PET-kupa önkéntesei – a civil csoport erről töltött fel a közelmúltban egy többrészes videót a Facebook-oldalukra. A PET-kupát a Felső-Tisza megtisztítására hívták életre civilek, az eseményt először 2013-ban szervezték meg. Az első környezetvédelmi akción még csak négy hajóval dolgoztak az önkéntesek, míg tavaly, a 7. tiszai hulladékszedő versenyen már 16 pillepalackból készült vízi jármű 320 önkéntese 8-10 tonna szeméttől tisztította meg a folyó Tivadar és Záhony közötti, 80 folyamkilométeres szakaszát.
A PET-kupások mára valóságos fogalommá váltak a Felső-Tisza vidékén. Részben azért vívtak ki elismerést maguknak, mert időre időre megtisztítják a folyó felső szakaszát a hulladéktól, emellett pedig segítik a Felső- és Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság munkáját is. A szakmérnökségek kiemelik a folyóból hulladékot, azt válogatják, a fehér és színes PET-palackokat is külön pakolják, majd ezeket a PET-kalózok préselik, bálázzák, majd újrahasznosítják. Maguk készítik például PET-palackokból azokat a hajókat, amelyek segítségével a PET-kupán gyűjtik a hulladékot.
Alapanyag az ártérből
A zászlóshajójukat Petényinek nevezték el, amely egyszerre akár két tonna hulladékot is képes a fedélzetén szállítani. A közelmúltban azonban kiderült, hogy ennél sokkal bonyolultabb és fontosabb megoldást is kitaláltak, többek között a folyópartról és ártérből összegyűjtött műanyagból kikötőt építenek.
A Facebookra feltöltött többrészes videóban elmondják, hogy a palackorrú, lebegő kikötő ötlete bennük, a magukat PET-kalózoknak nevező önkéntesekben merült fel, de a szerkezet terveit a Város és Folyó Egyesület (Valyo) egyik szakembere, Kornai-Varga Dávid készítette el. A feladat az volt, hogy egy olyan kikötőrendszert kell terveznie, ami a tiszai kenusokat segíti a könnyebb kikötésben. Ez azért is fontos, mert a folyón evezve, a víz felől nézve, a dús növényzettől sokszor nem látszódik, pontosan hol van egy-egy település, egy kikötő viszont segíthet a tájékozódásban is. Kornai-Varga Dávid a felkérést követően egy olyan építményt tervezett, amelynek a fő szerkezete fém, amibe azonban a Tiszából kifogott, levegővel megtöltött és végül lezárt PET-palackokat helyeznek. Ezek tartják fent a szerkezetet a víz tetején, ezt az elvet alkalmazták egyébként a Petényi hajó elkészítésénél is.