– Az új eszközökkel a Magyar Honvédség megkezdi páncélos fegyvernemének fejlesztését a 21. század követelményeinek megfelelően – mondta ünnepi beszédében Benkő Tibor a tatai MH 25. Klapka György Lövészdandár előtt az első négy Leopard 2 A4Hu harckocsik rendszerbe állításával kapcsolatban. A honvédelmi miniszter bejelentette: szeptembertől év végéig havonta két Leopard 2A4HU érkezik Tatára, így 12 ilyen járművel rendelkezik majd a Magyar Honvédség. Hozzátette: 2023-tól már a legkorszerűbb, 2A7HU típusú páncélosokat használhatják a katonák. – Ilyen modern harckocsijai a NATO-ban Magyarország mellett csak Németországnak és Dániának lesznek. A miniszter köszönetet mondott a tankokat gyártó, felújító német Krauss-Maffei Wegmann (KMW) gyárnak azért, hogy a koronavírus-világjárvány ellenére is tartani tudták a szállítási határidőt, Ausztriának pedig amiért biztosítják a harckocsik személyzete számára a kiképzést. A miniszter elismeréssel szólt mindazok munkájáról, akik negyven éven keresztül hadrendben tartották és üzemeltetik továbbra is a T–72-es harckocsikat.
Szent Kristóf napja
A tárcavezető Szent Kristóf ünnepe, a tatai alakulat fegyvernemi napja kapcsán úgy fogalmazott: a harckocsizóknak nem is lehetne kedvezőbb és szebb alkalom az ünneplésre, mint az, hogy birtokba vehetik az új technikai eszközöket.
– A magyar kormány elkötelezett abban, hogy Magyarországnak erős, ütőképes hadserege legyen. Elkötelezettek vagyunk, hogy ez a Magyar Honvédség kiváló, felkészült, lojális katonákból álljon. Becsüljék meg ezeket az eszközöket, legyenek rájuk büszkék, találják meg velük számításaikat – fejezte be a beszédét Benkő Tibor. A tárcavezető a Magyar Nemzetnek azt nyilatkozta: a harckocsik mostani beérkezéséhez hasonlóan a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program is terv szerint halad, sőt, ha a tankokat nézzük, vannak olyan elemek, amelyeket előbbre hozott a tárca.
– A harckocsik beszerzése egy kicsit későbbi időpontra volt tervezve, de a világban végbemenő biztonságpolitikai és biztonsági környezeti változások megkövetelik, hogy minél előbb legyünk alkalmasak és képesek olyan feladatok ellátására, ami egyrészt az ország, a térség, másrészt a NATO szempontjából is rendkívül fontos – szögezte le, hozzátéve: az észak-atlanti szövetségnek Magyarország tett egy felajánlást, amely szerint 2028-ra létrehoz, felszerel egy nehézdandárt. A Zrínyi 2026 kapcsán megjegyezte, hogy jól haladnak, ehhez a kormány is megad minden támogatást, mivel egyértelmű, hogy negyvenéves technikával nem lehet biztonságról beszélni. Újságírói kérdésre a jelenleg rendszerben álló T–72-esekkel kapcsolatban azt mondta: 2025–2026-ig párhuzamosan készítik fel az állományt a régebbi tankok kezelésére, alkalmazására, később pedig az alkatrészellátástól, illetve a kormány döntésétől függően akár az ellenerő században, oktatásra, kiképzésre vagy akár a tartalékos egységeknél is megfontolandó a további rendszerben tartásuk.