– Szobrok dőlnek nyugaton, cenzúráról és kultúrharcról cikkeznek, recsegni-ropogni látszik a nyugati liberális demokrácia. Milyen szellemi folyamatok vannak az események mögött?
– Rövidtávon, az a gyanúm, az események összefüggésben vannak az idei amerikai elnökválasztással. A vírus előtt elég jól állt Trump a felmérések szerint, és az Egyesült Államok az elmúlt évtizedekben kifejlesztette a destabilizáció technikáit és rengeteg szakértőt is a művelethez. Azonban az események átterjedtek Európára is, bár sokkal korlátozottabban. Tehát Trumptól függetlenül is „helyzet van”. Nincs nagy sportértéke Fukuyamát cikizni, hogy előre ivott a medve bőrére, de látszik, hogy a liberális demokrácia és jóléti állam, kiegészítve a multikultival, az elmúlt 25 évben nagy tömegben gyártja az elégedetleneket. Elégedetlenség valamilyen mértékben mindig volt, a kielégületlenség a conditio humana része, csak a modernkori utópiák remélik és ígérik, hogy meg lehet szabadulni tőle. Azonban a társadalmi intézmények kezelni tudták szép szóval, ígéretekkel, segítséggel; a vallás, az egyház, a család, a morális parancsok segítettek elfogadni a kielégületlenséget, együtt élni a frusztrációval. A modernek és posztmodernek azt ígérték, hogy felszámolják a frusztrációkat, mindenki lelki és anyagi elégedettségben él majd, ebből következően a hagyományosan megbékítő intézményekre, amiket említettem, nincs szükség. Sőt, ezek az intézmények a legmélyebb kielégületlenségek forrásai.
– Hová lehet elhelyezni ideológiai síkon a Black Lives Mattert?
– A fent elmondott világnézeti katyvasz – és mivel posztmoderneknek nevezik magukat, számukra ez dicsérő jelző – bizonyos értelemben ’68 továbbélése. A posztmodern nem ’68-as ideológia, de alapvető habitusa – az egyén felszabadítása mindenféle fegyelem vagy korlátozás alól – intézmény- és tekintélyellenesség, államellenesség, demokrácia nevében elkövetett lázadás a létező képviseleti demokrácia ellen, ’68-ra nyúlik vissza. Van a mostani mozgalmakban – metoo, BLM, LMBTQ+ stb. – egy nagy adag purizmus is, ami a puritánoknak, jakobinusoknak, bolsevikoknak is a sajátja volt, és ilyen vallási mozgalmakkal tele az európai történelem. Most nem keresztény retorikával, hanem erkölcsivel-politikaival jelent meg, és nem szerzetesek, hanem egyetemi oktatók állnak az élén. E gondolkodás egyik fontos forrása a szocializmus válsága is. Ugyanis 1989 után a kutya sem akart szocializmust, Horn Gyuláék is csak a szocik uralmát akarták, de azt a csóró diktatúrát már sem ők, sem a szavazóik nem vágyták. Senki sem vágyott a gurigás WC-papír hiányának korába vissza. A sztálinizmustól már 1956 után elfordult baloldal a kilencvenes években benne is volt a levesben, a zászlóját maga a zászlóvivő dobta el. Megbukott a „nagyszerű kísérlet”, és senki sem tudta a baloldalon: hogyan tovább. De az established baloldalon igény volt valami mozgalomra, aminek nevében és ígéreteire hivatkozva lehet a társadalom feletti uralmat igényelni. Lassan kialakult a szocializmus helyett az új baloldali eszmény, amit „radikális demokráciának” neveztek, és pl. Habermas szerint ez lesz az új szocializmus. Zászló, ami mozgósít, és nincs lejáratva. Az LMBTQ+ és BLM-mozgalmak mind az egyenlőség nevében akarnak uralkodni felettünk, hogy a lehető legkisebb, már szabad szemmel sem látható különbségeket is felszámolják – kivéve a nagyvállalati kapitalizmust.
