Személyeskedik, csúsztat és hazudik a szabadkőműves Márton László a Népszavában megjelent írásában. A szerző különben nagyon büszke arra, hogy már ötven éve szabadkőműves. Szabadkőműves Pride, tehát ilyen is van. Nagy az Isten emberkertje.
De írását olvasva egyik szemem sírt, a másik nevetett, hisz nem gondoltam volna, hogy már ennyire szorul a hurok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire közel kerültünk az igazsághoz, hogy az inkriminált urak már meg sem tudják rendesen védeni magukat, hisz ilyen ócska, olcsó hazugságokra szorulnak. Nem mondanám, hogy megesik rajtuk a szívem, hisz tudom, hogy némi identitászavar is kell ahhoz, hogy furcsa kaftánokba öltözzenek és egy körzővel mindenfélét műveljenek páholybéli összejöveteleiken.
Nem tudom, hogy milyen gráddal tisztelhetem meg a szabadkőműves Márton Lászlót, hisz nem járok vakolni, de gyászos megállapítással kell kezdenem az írásomat. Márton László (Montpellier), a Népszava fékezhetetlen agyvelejű szerzője nem olvasta Arany János verseit. E művelődésbeli hiányát nagyon könnyen tártam fel, tehát nem kellett hónapokig oknyomoznom és könyvtári kartonjait kikérnem, hogy ezt megtudjam, sokkal ösztönösebb módszerrel derítettem ki ezt a fájdalmas hiányosságát, mégpedig azzal, hogy nem ismeri a nagy költőnk egyik sokat idézett verssorát:
„Költő hazudj, de rajt’ ne fogjanak”; Mert van egy példa, hogy: a sánta eb…”
A sánta publicista még keservesebb – tehetném hozzá.
És joggal sánta eb, merthogy Márton László (Montpellier) hazudott. Igen, jól olvassák, lapunk rossz hírét keltette, pofátlanul lódított. A Népszava Szép szó mellékletében megjelent A felvilágosodás helyretéve című címlapos írásában, mellyel a Magyar Nemzetben indított szabadkőműves-vitához szólt hozzá. Nos, ennek már az elején kijelenti, hogy válaszát a Magyar Nemzetben szerette volna publikálni, mert ugyebár erről a témáról ott vitáznak, így: „észszerűbb lett volna, ha mondandóm a Magyar Nemzet hasábjaira került volna, de erre nem adtak lehetőséget”.
Tehát „mi” erre nem adtunk lehetőséget. Általános alany mögé bújni, s ezzel egy konzervatív lap rossz hírét kelteni felér egy szellemi merénylettel. Nem idegen persze attól a tudatos lázítástól és bomlasztástól, ami a jelek szerint manapság is a szabadkőművesek körök lényege. Nos, kedves zárójeles Márton László, ezzel önmagát tette zárójelbe, s – hogy ismét Arany János nyelvével éljek – már írása legelején elásta magát, és vele együtt sánta ebként elkaparta a hitelességét is, hisz kiderült, hogy ön bizonyára „szavajátszó”. De ne finomkodjunk, ön e mondata alapján egy velejéig hazug ember. Hazudik, mert a mi lapunkat – a főszerkesztőnket vagy a véleményrovatunkat – nem kereste meg az írásával, ilyen levélről vagy e-mailről nem tudunk. Érdekes, hogy Ungváry Krisztián és Karsai László megkeresték lapunkat, és meg is jelentek az írásaik, ezért nem értjük, hogy miért egy ordas igazságtalansággal kell kezdenie az opusát.