Lassan elmúlik a nyár, és ezzel véget érnek az Ökumenikus Segélyszervezet hátrányos helyzetű gyermekek számára szervezett táborai. Rácsok Balázs, a karitatív szervezet szociális igazgatója a Magyar Nemzet kérdésére kifejtette: július közepéig úgy tűnt, hogy a koronavírus-járvány miatt idén elmarad az összes tábor. Ám amikor a kormány zöld utat adott, négy bentlakásos tábort meg tudtak szervezni, ahol egy-egy turnusban legfeljebb húszan vehettek részt. Erre azért volt szükség, hogy a gyermekek között meg tudják tartani a kellő távolságot, és eleget tudjanak tenni a higiéniás követelményeknek. Emellett a lehető legkevesebbszer hagyták el a tábor helyszínét, még a Balatonhoz sem látogatottak el. Fontos volt az is, hogy az alacsony létszámnak köszönhetően egy-egy szakember négy-öt fős kis csoportokban tudott foglalkozni a gyermekekkel. Rácsok Balázs kiemelte azt is, hogy 12 napközis tábort is szerveztek, ahol összesen négyszáz gyermeket tudtak fogadni.
Az igazgató kitért arra, hogy a járványhelyzet miatt, főként a bentlakásos táborokban részt vevő gyermekek szülei sokkal óvatosabbak voltak. Többen is érdeklődtek, hogy miként tudják szavatolni a gyermekek biztonságát, még a programtervet is sokan elkérték.
Fotó: Ökumenikus Segélyszervezet
Rácsok Balázs a táborok szokásos menetrendjével kapcsolatban kifejtette: ahogy mindig, az első egy-két nap az összeszokásról és a gyermekek feltérképezéséről szólt a bentlakásos táborokban. Utána célzottan próbáltak foglalkozni mindenkivel, és igyekeztek megerősíteni a résztvevőkben a pozitív dolgokat. Az észlelt problémákkal kapcsolatban a szakember megemlített több példát is. Előfordult, hogy tíz-tizenkét éves fiúk nem mertek elaludni a sötétben. Ahogy lekapcsolódott a villany, akadt, aki átment a másik ágyába, és együtt aludtak el, mert csak így érezték magukat biztonságban. Volt, ahol egész éjszaka égnie kellett a villanynak vagy egy kislámpának, mert csak akkor szűnt meg a félelem. Rácsok Balázs mesélt egy 12 éves lányról is, aki telefonon igazította el otthon maradt kisebb testvéreit. Mindennap megkérdezte tőlük, hogy vacsoráztak-e, megfürödtek-e már. – Amikor leültünk vele beszélgetni, akkor derült ki, hogy a lány nem azért lógott egész nap a telefonon, mert a közösségi média számára érdekesebb a tábori programoknál, hanem mert ő gondoskodik a testvéreiről, illetve a nagyobb testvérek gyerekeiről. Elmondta, nagy teher ez neki, a táborba is nehezen jött el, mert aggódott, mi lesz otthon – fogalmazott a szakember.
