A kormány is segíti a fiatalok pályaválasztását

A jól ismert kompetenciamérés és fittségi teszt mellett új központi mérés jelenik meg a diákok életében ettől a tanévtől. Az oktatási tárca mostantól valamennyi nyolcadikos továbbtanulási elképzeléseit kötelezően felméri még a középiskolai felvételi előtt, hogy segítsen a fiataloknak eligazodni a választható szakmák világában, illetve a diákok személyiségének és elképzeléseinek megfelelő iskola kiválasztásában.

Csókás Adrienn
2020. 09. 27. 7:19
null
Budapest, 2013. január 19. A fővárosi Budai Középiskola négyosztályos gimnáziumi évfolyamaira jelentkező diákok töltik ki az egységes írásbeli felvételi vizsga feladatlapjait 2013. január 19-én. Január 18-án megkezdődtek a középfokú beiskolázás központi írásbeli vizsgái. Országosan a 9. évfolyamra 59 300-an, a hat évfolyamos gimnáziumokba csaknem 6000-en, a nyolc évfolyamos gimnáziumokba pedig mintegy 4600-an jelentkeztek. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megjelent a napokban az Oktatási Hivatal (OH) honlapján az a pályaválasztást támogató kérdőív, amelyet mostantól minden tanévben kötelezően kitöltetnek az általános iskolák végzős évfolyamain tanuló diákokkal. Az országos pályaorientációs vizsgálat névre keresztelt felmérés 86 kérdésből áll, amit a 14 éves korosztály életkori sajátosságai alapján állítottak össze.

A továbbtanulást megalapozó személyes tanulói kompetenciák vizsgálata a köznevelési törvény értelmében mostantól jogszabályi kötelezettség, ebben a tanévben október 12-ig kell felmérni a nappali tagozatos nyolcadikosok beállítottságát.

A felmérést lehetőség szerint az iskolában kell elvégezni, de az online kérdőív adott esetben otthonról is kitölthető. A válaszok alapján a tanulók visszajelzést kapnak, hogy milyen fontos tulajdonságokkal rendelkeznek, melyek az erősségeik, ez pedig hozzájárul önismeretük fejlődéséhez – hangsúlyozza közleményében az OH.

Segítik a fiatalokat azzal kapcsolatban is, hogy tipikusan milyen pályákon, továbbtanulási területeken tudják felhasználni és továbbfejleszteni az erősségeiket.

A mérőeszköz rámutat arra is, milyen szempontokat szükséges mérlegelni a leendő középiskola kiválasztásakor, valamint fontos információt közvetít a választható pályákra és a képzésekre vonatkozóan (milyen érdeklődés, készségek és tulajdonságok fontosak az adott területen).

A teszt során a diákoknak eldöntendő kérdésekre kell válaszolniuk, például, hogy szívesen dolgoznak-e csapatban, foglalkoznának-e állatokkal, jó-e a kézügyességük, érdekli-e őket a programozás, van-e érzékük a művészetekhez, milyen a tanulmányi átlaguk. Rákérdeznek továbbá arra is, hogy a kitöltő könnyen alkalmazkodik-e az elvárásokhoz, gond nélkül megmondja-e a véleményét másoknak, szokták-e őt vezetőnek választani, vagy inkább azt szereti, ha pontosan megmondják, mi a feladata.

Tájékoztatásában az OH kiemeli: a kérdésekre nincs jó vagy rossz válasz, de

az eredmény sokat segíthet a megfelelő életpálya kiválasztásában, különösképp, ha azt a szülővel vagy szakemberrel is átbeszélik a gyerekek.

A kérdőív megválaszolásakor kapott visszajelzésben nemcsak az szerepel, hogy mely területek érdekelhetik a diákot, hanem konkrét iskolákat is ajánl a program a szóba jöhető szakmák elsajátításához. A teszt kitöltése kötelező – erre 45 perc áll rendelkezésre – az eredmény ugyanakkor semmire sem kötelezi a tanulókat, pusztán ötleteket ad a mérlegeléshez, az érdeklődéséhez, felkészültségéhez leginkább illeszkedő lehetőség kiválasztásához, ám senkinek nem kell a javasolt szakirányt megjelölnie a felvételin. A kitöltés anonim, de mindenki kap egy mérési azonosítót, amivel igazolni tudja, hogy részt vett a felmérésben. Egy azonosítóval csak egyszer tölthető ki a teszt.

A központi kérdőív mellett más segítséget is igénybe vehetnek a továbbtanulás kapujában álló fiatalok. Túl azon, hogy az iskolák maguk is rendszeresen szerveznek pályaorientációs napokat, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) most egy szakképzést népszerűsítő telefonos alkalmazással is jelentkezett. A Szakmavilág app a 12-14 éves diákokat szólítja meg, akik az alkalmazás segítségével megismerhetik az országban fellelhető valamennyi szakmát, böngészhetnek a felkészítő iskolák listáiban is, egyúttal kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbb intézményt.

A nyolcadikosoknak érdemes mielőbb számba venni a lehetőségeiket, mert bár a tanév még csak néhány hete kezdődött el, a felvételi már nincs is olyan messze.

A középiskolák október 20-ig hozzák nyilvánosságra a jövő évre vonatkozó felvételi tájékoztatójukat. A központi felvételi vizsgára pedig 2020. december 4-ig jelentkezhetnek a diákok.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.