A bíróságok függetlenségére hivatkozva nem tesz semmit az Európa Tanács (ET) főtitkára id. Lomnici Zoltán megkeresésével kapcsolatban – Marija Pejčinović Burić erről levélben tájékoztatta a volt főbírót. Mint azt megírtuk, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke még augusztus végén kérte levélben az ET főtitkárától a gyanús körülmények között megszületett korábbi ítéletek kivizsgálását. A Legfelsőbb Bíróság volt elnöke azért fordult Marija Pejčinović Burićhoz, hogy az Európa Tanács tisztázza azokat a döntéseket, amelyeknél felmerült az összeférhetetlenség gyanúja. Ennek hátterében az áll, hogy a Strasbourgban működő Európai Jogi és Igazságügyi Központ a közelmúltban egy megdöbbentő kutatási eredményt tett közzé. A vizsgálat rámutatott: 2009 óta összesen száznyolcvanöt olyan ügy került az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) elé, amelyekben valamely Soros-féle NGO képviseltje szerepelt felperesként, és 88 esetben olyan bírák is ítélkeztek, akik valamikor közvetlen kapcsolatban álltak az érintett NGO-val. Kiderült az is, hogy a szlovák állampolgársági törvénnyel kapcsolatos beadványt az EJEB egy olyan tanácsa vizsgálta és utasította el 2013-ban, amelynek szlovák tagja később legfőbb bíró lett északi szomszédunknál.
Marija Pejčinović Burić ezzel kapcsolatban azonban azt írta id. Lomnici Zoltánnak, hogy mivel a bíróságok függetlenek, ő nem tehet semmit az ügy tisztázása érdekében, sőt az ET főtitkára nem is érti, hogy a volt főbíró miért hozzá fordult az ítéletekkel kapcsolatban.
Id. Lomnici Zoltán válaszában elismerte, hogy Marija Pejčinović Burić valóban nem szólhat bele az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélkező tevékenységébe, mivel a bíróság független. Ugyanakkor kiemelte: ha az EJEB eljárása során alapvető jogi elveket sértett meg, az nem maradhat következmények nélkül, és ez már nem csupán a bíróság, hanem az Európa Tanács problémája is, amelynek pedig éppen ő a főtitkára. – Mellesleg az önnek írt levelet tájékoztatásul továbbítani szerettem volna Róbert Ragnar Spanónak, a bíróság elnökének, de az általam küldött levelet blokkolta a rendszer. Kíváncsi lennék arra, hogy mindez miért történt – tette hozzá id. Lomnici Zoltán, aki a bíróság elnökétől még nem kapott választ.