Vidnyánszky Attila szerint egy évtizedes, lappangó konfliktus áll a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kapcsolatos események hátterében. „Nekünk pedig abban van az igazságunk lényege, hogy egy végtelenül zárt rendszeren akartunk változtatni” – közölte a Nemzeti Színház igazgatója a Népszavának adott interjújában.
„A mostani SZFE gyakorlatilag a Katona József Színház iskolájaként működött. Az nem életszerű, sőt nem demokratikus és nem is etikus, hogy egyetlen – kétségtelenül színvonalas és fontos – szellemi műhely ennyire egyeduralkodó legyen egy képzőintézményben, amely az adófizetők pénzéből működik. Meg kell találni a módját annak, hogy a képzés sokszínű legyen, és tükrözze a társadalom sokszínűségét is” – vélekedett Vidnyánszky Attila, aki szerint az események hátterében évtizedes lappangó konfliktus áll.
„Nekem annyi a felelősségem, hogy én, illetve mi, meg mertük lépni azt, amit eddig senki”
– tette hozzá.
Vidnyánszky szerint az SZFE vezetői és diákjai egyszerűen nem akarnak szembesülni az egyetemüket évtizedek óta gúzsba kötő problémákkal, és úgy gondolja: nem a kormány, hanem az SZFE vezetői és diákjai viselkednek agresszívan, ők nem akarnak egyeztetni, helyette inkább elbarikádozzák magukat. Hozzátette: ha csak az utóbbi két hónapot nézzük, szerinte van, amiben a SZFE-nek igaza van, „de ez a folyamat jóval korábban kezdődött”.
Azzal kapcsolatban, hogy világszerte neves művészek csatlakoznak az SZFE mozgalmához, a Népszavának elmondta: sajnálja, hogy eddig fajultak a dolgok, nem hatotta meg különösebben a nemzetközi tiltakozás sem. „[…] legalább ilyen illusztris aláíráslista született, amikor idejöttem a Nemzetibe. Ha most először történne ez meg velem, akkor a szívemhez kapnék” – fogalmazott.
A kuratórium elnöke sajnálja, hogy a Nemzeti Színház neves színészei és rendezői is tiltakoznak a történtek miatt, de nincs mit tenni, nekik is szívük joga tiltakozni. A kuratóriumi elnök bánja azt is, hogy olyan nagyra becsült tanárok távoztak az egyetemről, mint Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Ascher Tamás és Máté Gábor.
„Egyikőjüket sem küldte el a kuratórium. Sehol nem mondtam róluk egy rossz mondatot sem. Mindannyian megkerülhetetlen figurái az elmúlt évtizedek magyar színházi életének.
Az oktatásban rájuk is szükség volna”