Helyi népszavazásokat indítanának országszerte települések azért, hogy a koronavírus-járvány miatti uniós segélyalap legalább felét az önkormányzatok kaphassák meg – jelentette be több vidéki településvezetővel közösen Karácsony Gergely szombaton a Szabad városok közös kiállása elnevezésű rendezvényen, amelyet a főpolgármester Facebook-csatornáján közvetítettek. Karácsony tájékoztatása szerint a helyi testületek novemberben írhatnak ki népszavazásokat az uniós források „helyes felhasználásáról”, jövő tavasszal pedig – nagyjából egy időben – meg is tarthatják ezeket a referendumokat. Mint fogalmazott, „helyi népszavazási forradalommal” kívánják megmutatni, hogy a nép szava a legerősebb.

Kiemelte, hogy a magyarországi települések bajban vannak, ezért nagy szükségük van az uniós segélyalap pénzére. A helyi polgármestereknél pedig senki nem tudja jobban, mire kell fordítani az európai támogatást – hangoztatta. Karácsony Gergely szerint a helyi népszavazási mozgalmuk nemcsak a koronavírus-járvány okozta válságból segíthet kiutat találni, hanem történelmi esélyt jelenthet egy olyan „új Magyarország” felépítésére, amely a jelenleginél sokkal igazságosabb, demokratikusabb és zöldebb.
A főpolgármester kifejtette, Magyarország 2500 milliárd forintos pluszforráshoz jut az unió segélyalapjából. Elmondta, hogy a kormánnyal ellentétben ők nem maguknak vagy a „haverjaiknak” szeretnének ebből a keretből forrást szerezni, hanem a budapestiek életminőségét javítanák különböző beruházásokkal. Példaként említette, hogy a főváros nagyobb mértékben kihasználná a geotermikus energiát a távfűtés fejlesztésére, lakossági energiahatékonysági programot indítanának, valamint korszerű közösségi közlekedési járműveket vásárolnának. Karácsony Gergely szólt arról is, hogy 36 európai nagyváros, köztük a visegrádi országok főpolgármesterei is szövetséget kötöttek azért, hogy az európai döntéshozókat rávegyék arra, az önkormányzatok több uniós forrásra pályázhassanak közvetlenül.
Ismert: a nyáron hiába fogadták el az EU költségvetését, nyoma sincs annak, hogy megvalósulna Karácsony Gergely ígérete, miszerint Budapest és más önkormányzatok közvetlenül juthatnának uniós forrásokhoz.