A Thököly úton végigfutó gerincvonalról elmondta, hogy az itt közlekedő buszjáratokat mind megritkították, pedig ezen az úton eddig is nagy volt a zsúfoltság, és amikor azt mondja a főpolgármester, hogy ott „mindig is zsúfoltság volt, nincs ebben semmi újdonság”, akkor felmerül az a gondolat,
ha valahol rendszeres a zsúfoltság, akkor annak a megszüntetésére kéne törekedni és a járatokat sűríteni kéne, nem tovább ritkítani.
– Reggel 7 és 8 óra között 62 busz állt meg a Zugló vasútállomásnál, most pedig 53, lehet mondani azt, hogy most is közel egy perc az átlagos követés, de kivontak 15 százaléknyi férőhelyet, olyan buszjáratokból, ahová eddig is csak úgy lehetett fölszállni, hogy néha meg kellett várni a második, harmadik buszt, hogy az ember legalább az ajtóhoz beférjen. Ezeket a járatokat ritkítani szöges ellentétben áll a budapestiek érdekével – tisztázta a helyzetet a közlekedési szakember.
Karácsony dönthetne az intézkedés visszavonásáról
Vitézy szerint Karácsony megtehetné, hogy visszavonja ezt a döntést, sőt még a saját segítségét is felajánlotta az ügyben, hogy hogyan lehet úgy optimalizálni a járatokat és javítani a közlekedést, hogy ez ne menjen az utasok kárárra, de a főpolgármester nem kérte a segítségét.
– A budapesti közösségi közlekedés egy nagyon fontos közszolgáltatás, az emberek iskolába és munkába járása, a környezetünk védelme és a levegő minősége függ tőle. Erről az intézkedésről addig kell beszélni, amíg vissza nem vonják. Ez egy rossz intézkedés, ez kárára van az utasoknak és kárára van Budapestnek – reagált arra a felvetésre, hogy kampánytémaként használná az ügyet az elkövetkezendő főpolgármester-jelölti kampányban.
Vitézy Dávid állítása szerint még nem döntött arról, hogy induljon-e főpolgármester-jelöltként a júniusi önkormányzati választásokon.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!