A magyar és a lengyel vétót támadja az Európai Parlament

Heves vita zajlott a magyar és a lengyel vétókról az Európai Parlament brüsszeli ülésén szerdán. A testület jobboldali politikusai szerint az EP egyszerűen kiprovokálta a költségvetési vétókat, hiszen a beharangozott jogállamisági feltételrendszer nem fér össze az uniós alapszerződésekkel. Egyes képviselők szerint nyilvánvaló a cél: Brüsszel változást akar látni a jelenleg konzervatív vezetésű országok élén. Az EP baloldala – illetve az Európai Néppárt – részéről viszont bírálták a budapesti és a varsói kormányokat.

2020. 11. 25. 10:00
Manfred Webert (képünkön) kritizálta, emiatt került bajba a Fidesz politikusa. Fotó: Riccardo PAREGGIANI Forrás: European Parliament
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az állam- és kormányfők decemberi csúcstalálkozójának előkészületeiről vitázik szerda délelőtt az Európai Parlament: az ülésen a költségvetési patthelyzet kérdése, a magyar és a lengyel vétók is hangsúlyos szerepet kapnak.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ülés kezdetén hivatalosan is megerősítette, hogy a hétéves keretköltségvetés és a járvány miatti mentőalap is terítékre kerül majd az EU-csúcson, s maga is meglehetősen kritikus volt a mintegy 1800 milliárd eurós csomagot egyelőre megvétózó Magyarországgal és Lengyelországgal szemben.

Von der Leyen szerint a beharangozott jogállamisági mechanizmus arányos és szükséges. Mint azt mondta, annak kritikusai az Európai Unió Bíróságán megtámadhatják az eljárást.

Kijelentette azt is, hogy Magyarországon és Lengyelországban is rászorulnak a csomag forrásainak mielőbbi folyósítására.

Manfred Weber újra üzent Orbán Viktornak

Az EP frakcióvezetőinek felszólalása Manfred Weberrel, az Európai Néppárt vezetőjével kezdődött. A bajor politikus Von der Leyenhez hasonlóan kritikus volt Budapesttel és Varsóval szemben, s újra üzent a magyar miniszterelnöknek is.

– Orbán Viktor azt mondja, hogy a Lisszaboni Szerződéssel ellentétes a pénzügyi csomag feltételrendszere. Én azt mondom, hogy épp azzal összhangban van. Miért nem visszük az ügyet az Európai Unió Bírósága elé?

– hangoztatta Weber, egyúttal felelőtlennek nevezve a magyar és a lengyel kormány döntését.

Az EP baloldali politikai csoportjának vezetője, Iratxe García Pérez ugyancsak arról beszélt: amennyiben az uniós parlamenten múlik, egy jottányit sem engednek majd a jogállamisági mechanizmusból. A liberális frakció részéről Dacian Cioloș közben azzal vádolta a magyar és a lengyel kormányt, hogy foglyul ejtik az egész kontinenst.

Cioloș szerint fura helyzet áll elő, amikor az egykor a kommunizmus alatt szenvedő országok állnak ma sorba az orosz vakcináért.

A zöldek részéről Ska Keller is messzemenő hasonlattal élt: a politikus Donald Trumphoz hasonlította Orbán Viktort. Szerinte ugyanis a magyar miniszterelnök – a hamarosan leköszönő amerikai elnökhöz hasonlóan – emberek jövőjét teszi kockára a döntéseivel.

Manfred Weber az uniós parlament vitáján november 25-én Brüsszelben
Fotó: Európai Parlament/Riccardo Pareggiani

„Önök kiprovokálták a magyar és a lengyel vétót”

Miközben az EP baloldala és az Európai Néppárt összezártak a költségvetési ügyben, a jobboldali frakciók részéről megvédték a jogállamisági mechanizmussal szembeni ellenállást. Marco Zanni, az Identitás és Demokrácia csoportjának vezetője, az olasz Liga politikusa egyenesen arról beszélt:

mindenki nagyon jól tudta, hogy Magyarország és Lengyelország nem fog rábólintani a feltételrendszerre, tehát az EP gyakorlatilag kiprovokálta a vétókat, amelyeket most hevesen támad.

A lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság részéről Beata Szydło egykori lengyel miniszterelnök szólalt fel az EP-ben. Mint azt elmondta, az uniós alapszerződésekben egész egyszerűen nem szerepel jogalap a kilátásba helyezett feltételrendszerhez, tehát az valóban ellentétes az uniós szabályokkal.

– Nekünk kötelességünk megvédeni a polgárainkat – érvelt a lengyel vétó mellett.

A holland Fórum a Demokráciáért EP-képviselője, Derk Jan Eppink azon véleményének adott hangot, miszerint

az egész jogállamisági vita célja, hogy a konzervatív kormányokat leváltsák. – Mondjuk ki, maguk azért erőltetik a saját doktrínájukat, mert változást akarnak látni a szóban forgó országok vezetésében –

hangoztatta a holland politikus, arról is szólva: érdekes módon sem a Hollandiában, sem a Franciaországban elkövetett jogsértések nem ütik meg az európai uniós intézmények ingerküszöbét.

Beata Szydło megvédte a lengyel álláspontot az EP-ben
Fotó: Európai Parlament

Cseh Katalin szerint a magyar kormány utálja a polgárait

Magyar részről Deutsch Tamás és Cseh Katalin is felszólaltak a vitában. A Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője arról beszélt, hogy a magyar kormánypártok EP-képviselői egyetértenek az Európai Néppárt politikusaival, hiszen korábban azok is elutasították a jogállami feltételrendszer politikai zsarolóeszközként való használatát. Deutsch emlékeztetett rá: Donald Tusk, a pártcsalád elnöke korábban kockázatos és rossz irányba mutató lépésnek nevezte a jogállamisági kondicionalitást.

– Az a véleményem, hogy nem szabadna ezt tennünk. A fenyegetőzés nem alkalmas a jogállamisággal kapcsolatos szabályok betartására – a szintén néppárti Jean-Claude Junckertől származik e mondat, amelyet most Deutsch Tamás idézett az ülésen. A Fidesz politikusa Manfred Webert pedig emlékeztette arra, hogy alig egy esztendeje még arról cikkezett egy lapban, hogy az EU közös értékei nem konkrét, hanem absztrakt kategóriák, a jogközösség védelme pedig nem kerülhet politikai meggyőződés befolyása alá.

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője angol nyelvű hozzászólásában kijelentette: az EP-nek esze ágában sincs meghátrálni a jogállamisági mechanizmussal szembeni ellenállás elől. – Ha a jogállamiság rendben van Magyarországon és Lengyelországon, a szóban forgó kormányok miért utálják annyira a polgáraikat, hogy válsághelyzetben megtagadják tőlük a forrásokat? – érvelt Cseh, aki szerint Varsó és Budapest cselekedetei a kereszténydemokrácia értékeinek sem felelnek meg.

Budapesti egyeztetés

Budapestre látogat csütörtökön Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, hogy Orbán Viktorral tárgyaljon az uniós keretköltségvetésről és járvány miatti mentőalapról – közölte a Twitteren Piotr Müller lengyel kormányszóvivő kedd este.

Ismert, hazánk és Lengyelország még a múlt héten jelezték, hogy megvétózzák a mintegy 1800 milliárd eurós csomagot, mert annak feltételrendszere az országvezetők nyári megállapodásával ellentétesen, politikai zsarolásra alkalmas elemeket tartalmaz. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke múlt csütörtökön, az állam- és kormányfők videókonferenciáját követően jelezte, hogy intenzív tárgyalások kezdődnek a költségvetési patthelyzetben – ennek része lehet a csütörtöki magyar–lengyel egyeztetés is.

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.