1956. november 4-én a kommunizmus az igazi arcát mutatta meg. Nem volt „megtévesztett dolgozó” az utcán, ahogy nem volt „hiba” az eszme megvalósításában sem. A kommunista ideológia élet- és emberellenes, a humanizmushoz és a világjobbító eszmékhez semmi köze nincs, vagyis az, ami megvalósult, az egyetlen lehetséges változat volt. Ez az, amit a magyar nemzet ösztönösen megérzett és átlátott, és ami az utcára vitte az embereket 1956 őszén. És ez az, amiért a bukás kódolva volt. A szovjetek nem engedhették el a gyeplőt, mert azonnal kiderült volna: a szocializmus megreformálhatatlan. Ha a szovjetek kivonulnak, nem a Nagy Imre-féle reformtörekvések irányába mozdult volna a népakarat, nem korlátozott parlamentarizmus valósult volna meg a kommunisták primátusával, hanem szabad választások kiírása után a demokratikus és polgári pártok elsöprő győzelme következett volna. Ha ez megtörténik, a kommunizmus lelepleződik, a példa precedens értékűvé válik, és a szélsőbaloldali ideológia elveszti a talajt a lába alól. Mivel Nagy Imre nem tudta magához ragadni a kezdeményezést és „konszolidálni” a helyzetet, így szovjet szempontból egyetlen megoldás maradt: a fegyveres beavatkozás.
A nemzet úgy hitte október 28-a után, hogy a forradalom győzött, de valójában a szovjetek már készültek a végső ütközetre. Kiszemelték a „protektorátus” új vezetőjét, Kádár Jánost, akit Moszkvába szállítottak egyeztetésre. Amikor Nagy Imre október 31-én bejelentette, hogy megkezdi a tárgyalásokat a Varsói Szerződésből való kilépésről, a katonai intervenció már eldöntött kérdés volt. November elején újabb csapatok érkeztek az országba, és az inváziót irányító Konyev marsall november 3-án parancsot adott a nagyobb városok körülzárására. Napközben a Parlamentben egyeztettek a magyar kormánnyal, amit este Tökölön kívántak folytatni. A kormánydelegáció Maléter Pál honvédelmi miniszter vezetésével indult az előkészített kelepce felé, ugyanis a KGB egységei várták a küldöttséget a szovjet katonai bázison. Az intervenció megindítása előtt lefejezték a honvédelem vezérkarát. Vasárnap este a magyar nép azzal a hittel hajtotta álomra a fejét, hogy másnap reggel újraindul az élet, megkezdődik a munka, az építkezés. De kora hajnalban lánctalpak rengették meg a házfalakat, ágyúk dübörgése ébresztette a budapesti embereket: a Forgószél hadművelet keretében idegen hadsereg rohanta le az országot. Tizenegy évvel a második világégés után újra háború dúlt a főváros utcáin.