– Miért pont a biokémia?
– Kisújszálláson nagyon jó kémia- és biológiatanárom volt az általános iskolában.
Ma is büszke vagyok rá, hogy nyolcadikos koromban harmadik lettem az országos élővilág tantárgyi versenyen.
A középiskolában is kiváló pedagógusok tanítottak. 1973-ban vettek fel a szegedi József Attila Tudományegyetem biológus szakára, ahol három évig népköztársasági ösztöndíjas voltam. A diplomázás után akadémiai ösztöndíjat kaptam, Tomasz Jenő szerves kémikus hívott meg a Szegedi Biológiai Központban (SZBK) működő csoportjába. Akkoriban azt éreztem, minden, amit csinálok, hallatlanul fontos. 1982-ben doktoráltam, az antivirális rövid RNS-molekulák szintézise és alkalmazása volt a témám. És jött a kijózanodás: 1985 táján létszámcsökkentés volt az SZBK-ban, és bizony elküldtek – éppen a harmincadik születésnapomon kaptam meg az értesítést. Nagyon szomorú voltam.
– Csak a külföldi munka jöhetett szóba?
– Magyarországon akartam dolgozni, de választ sem kaptam a megpályázott állásokról. Azután Európában próbáltam elhelyezkedni: Montpellier-ben, Londonban és Madridban, mert ott foglalkoztak hasonló rövid RNS-molekulákkal. Fogadtak volna azzal a feltétellel, hogy hozom az ösztöndíjam, de ösztöndíjam nem volt. Miután Európa nem jött össze, a Temple Egyetemen,
Philadelphiában sikerült állást szereznem, ott is ez a kis RNS-molekula volt a vizsgálat tárgya.
– Korábban arról beszélt, hogy kiváltották az akkor még létező valutakeretet, száz dollárt, ötvenet a lányának, Zsuzsikának, ötvenet a férjének. Önnek nem járt, mert volt munkaszerződése. Ennyi pénzzel nagy merészség volt útnak indulni.
– Mi sem mertünk száz dollárral nekiindulni a világnak, ezért eladtuk a Ladánkat, a pénzt feketén átváltottuk, és belevarrtuk Zsuzsika játékmacijába, úgy vittük magunkkal. Mindent feladtunk, a jegyünk is csak egy irányba szólt. Senkit sem ismertünk Amerikában. Gyorsan kellett alkalmazkodnunk ehhez a furcsa világhoz, hogy életben maradjunk. Folytathattam a Tomasz-laborban elkezdett munkát. Nagyon produktív három év után a Temple-ről is el kellett mennem, mert más irányban akartam folytatni a kutatást, mint a labor. Azaz a pályám sokszor volt felfelé ívelő szakaszban, de aztán mindig lekonyult, mint ekkor is.