A magyar hadsereg átalakulásának útja 1989-től 1999-ig

A rendszerváltás utáni évek jó ideig a magyar katonai haderő általános leépítéséről szóltak – mondta Fodor Lajos nyugalmazott tábornok és Kiss Dávid, a Veritas tudományos munkatársa a Biztonságpolitika, hadsereg és a rendszerváltoztatás című online beszélgetésen, amelyet Marinovich Endre, a Veritas általános és tudományos főigazgató-helyettese vezetett. A Veritas Történetkutató és Levéltári Intézet által rendezett eseményen szó volt az egykori néphadsereg korszerűtlenségéről, a NATO-csatlakozás előkészületeiről és a szovjet kivonulás körülményeiről is.

Budapest, 2018. július 8. Altisztavatás a fõvárosi Hõsök terén 2018. július 8-án. Az avatáson csaknem háromszáz, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján végzett katona tette le ünnepélyes altiszti esküjét. MTI Fotó: Balogh Zoltán Fotó: Balogh Zoltán

Az 1989 utáni rendszerváltoztatás nemcsak a politikai, hanem a katonai életben is változtatásokat hozott. Fodor Lajos nyugállományú vezérezredes szerint korábban is voltak erre utaló jelek, hiszen 1984-től a diktatúra magyar néphadseregének összetétele már eltért a korábbi szervezeti formáktól. Mivel már a nyolcvanas évek végén megindult a lazítás, valamint a demokratizálódás az MSZMP-ben, így a hadsereg vezetésébe sem szóltak bele oly mértékben, mint az azt megelőző időszakokban. Az enyhülés ezáltal érződött a hadseregben, a magyar katonák pedig felkészültek a teljes átalakulásra. Nem véletlen – mondta Kiss Dávid –, hogy a Kádár-rendszer politikai tisztjeinek sikerült átmenteniük magukat az 1990 utáni katonai vezetésbe; mindezt annak ellenére, hogy a rendszerváltás környékén végbement a depolitizálódás, 1989 októberében megszűnik a magyar néphadsereg pártirányítása, és 1990. október 23-án egy csapásra feloszlik a Munkásőrség.

Ugyanakkor nemcsak a pártban, hanem a néphadseregben is változások történtek. Fodor Lajos – aki a Magyar Honvédség parancsnoka és a Honvéd vezérkar főnöke volt 1999 és 2003 között – megjegyezte: 1990. március 1-jétől a százharmincezer fős Magyar Néphadsereg helyett Magyar Honvédség jön létre, melyhez háromszázezer fős tartalékos állomány csatlakozott. Kilenc év alatt, majdnem a NATO-csatlakozásig leépítették a hadsereget.

Kiss Dávid arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar haderő átalakulásával párhuzamosan történik meg a szovjet csapatok kivonása, ugyanis már 1989-ben egyezkednek az ügyben. Körülbelül kilencezer főt vonnak ki Magyarországról, akiket nem tudtak elszállásolni, többen sátortáborokban laktak a Szovjetunióban. Éppen ezért a szovjet katonák többsége nem akart igazán hazamenni. A tudományos munkatárs arra is rámutatott, hogy a kivonulás költségét a Szovjetunió a magyar államra hárította volna, amit Antall József miniszterelnök többek közt az 1956-ban okozott károkra hivatkozva utasított el. A tábornok megjegyezte: a szovjetek kivonulása semmilyen traumát nem okozott a magyar hadseregnek. Annál nagyobb bonyodalmat okozott viszont az atomtöltetek elszállítása Magyarországról. Fodor Lajos szerint ugyanis nemcsak a Dunántúlon – például Nagyvázsonyban –, hanem több más helyen – például Kunmadarason – is tároltak szovjet atomtölteteket. Mindez arról tesz tanúbizonyságot, hogy a szuperhatalom saját szövetségeseiben, így Magyarországban sem bízott meg.

A Veritas történésze elmondta: a szovjetek kivonulása és a Varsói Szerződés 1991-es felbomlása miatt vákuum alakult ki az egykori keleti tömb országaiban, ezáltal a helyzetet nemcsak katonailag, hanem politikailag is meg kellett oldania a magyar és a német kormánynak. Magyarország ráadásul Romániával és Jugoszláviával rossz politikai viszonyban volt, de csak Ausztriának volt kisebb a katonai ereje a miénknél. Ugyanebben az évben pedig már dúlt a délszláv háború, amely hazánkat is érintette: a szerbek bombát dobtak a Somogy megyei Barcsra, azonban kiderült, hogy ebben nem volt szándékosság. A tábornok úgy fogalmazott, az akkori politikai vezetés bölcs döntést hozott, amikor tartózkodott egy helyi háborúba való belépéstől. A magyar katonai és a geopolitikai változások következtében 1990-91-től egy lokális politikai szerződés gondolata vetődött fel, méghozzá a visegrádi csoport megalapítása, amihez diplomáciai szerződéskötések – Ausztriával, Olaszországgal és Romániával –, valamint a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csatlakozás kezdeményezése is társultak. A nemzetközi katonai szervezethez azonban nem volt egyszerű az út. Kiss Dávid ismertette: a magyar haditechnika 1989-90-ig kizárólag a Szovjetunióból és a Varsói Szerződésből származott, a rendszerváltásig pedig nehéz volt megfelelő haditechnikát szerezni. A magyar honvédség a rendszerváltás hajnalán sem tudott megfelelően korszerűsíteni: a kilencvenes évek elején mindössze 1977-es szovjet gyártmányú MiG–29 típusú vadászrepülőgépeket tudott beszerezni.

A NATO-csatlakozáshoz ezek nem voltak elegendőek. Nyolcmillió amerikai dollár értékben kellett beszerezni a katonai szervezethez kompatibilis technikákat és fenntartani azokat, ami a kelet-európai piacok kiesése miatt gazdasági válságba kerülő Magyarországnak nehézséget okozott. Fodor Lajos közölte: a hadi híradás korszerűsítése volt az egyik legsarkalatosabb feltétele a csatlakozásnak. Ráadásul a Magyar Néphadsereg még a Varsói Szerződésen belül sem rendelkezett a legkorszerűbb haditechnikával. Kiss Dávid szerint ennek az volt az oka, hogy a magyar haderő 1945-től kezdve mindig fáziskésében volt a keleti blokk országaihoz képest, hazánk sem harckocsikat, sem repülőgépeket nem gyártott a második világháborút követő évtizedekben, és a katonai járműpark lecserélése is gondot okozott.

Fodor Lajos úgy vélte, a kilencvenes években magyar katonai szempontból „betanulási időszak” vette kezdetét, amely Végh Ferenc vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnökének idejében zajlott intenzíven. A Somogyi Ferenc diplomata vezette szakértői csoport 1997-ben megtárgyalta Klaus Klaiberrel, a NATO-küldöttség vezetőjével, hogy milyen katonai szakterületeken kell megfelelni. Az viszont elkerülte a magyar katonai vezetés figyelmét – jelezte Kiss Dávid, – hogy a tömeghadseregből minőségi hadsereggé váláshoz csak lépésenként lehet haladni. Márpedig 1990-től fokozatosan épült le a honvédség mind személyi, mind technikai állományát tekintve. Végül 1999. március 12-én hivatalosan is NATO-taggá vált Magyarország.

A tábornok zárószavában elmondta, hogy „veterán katonaként” örömmel látja a magyar honvédségi fejlesztéseket, illetve a tiszti és az altiszti képzést. Kiemelte: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen zajló képzések megfelelnek a huszonegyedik századi követelményeknek.

A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=Z3HtVPaZsI4&feature=youtu.be[/embed]