Nem a baloldal, hanem a Jobbik értékrendje változott akkorát, hogy ami akkor elképzelhetetlen volt, mára valósággá vált – magyarázta Mesterházy Attila a Neokohnnak.
A portál felidézte, hogy az MSZP akkori elnöke 2012 decemberében a Gyöngyösi Márton „zsidólistázós” parlamenti beszéde után szervezett tömegtüntetésen azt mondta: politikai karanténba kell zárni a Jobbikot.
Mint emlékezetes, a Tömegtüntetés a nácizmus ellen névre keresztelt demonstrációt a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány szervezte azután, hogy Gyöngyösi Márton a Jobbik külpolitikai szakértője azonnali kérdésében a Magyarországon élő zsidók jelentette nemzetbiztonsági kockázatról beszélt. A jobbikos politikus a tüntetést kiváltó szavaiban egész pontosan azt szorgalmazta, hogy a kormány mérje fel
„az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak”.

A tüntetésen felszólalt Bajnai Gordon volt miniszterelnök, Mesterházy Attila, az MSZP akkori elnöke és Rogán Antal, aki a Fidesz frakcióvezetője volt abban az időben.
– A Jobbik akkor még valóban olyan politikát képviselt, hogy egy lapon se szerepelhetett egy baloldali politikus neve az övékével.
Azóta látható módon rájöttek, hogy téves utat választottak. Ez a változás a közbeszédet is meghatározza. Ma már nem hangozhatnak el a parlamentben olyan mondatok, amelyeket akkor Gyöngyösi Márton elmondott – fejtette ki Mesterházy most a Neokohnak.
A portál megkereste Gyöngyösit is, aki egykori szavaival kapcsolatban egy múlt év februárjában a Válasz Online-nak adott 2019-es interjújához irányította őket, amelyben arról beszélt, hogy a kormány és az országgyűlés kettős állampolgár tagjaira gondolt. A Neokohn megemlíti, hogy a Válasz online újságírójának kérdésére, amely arra vonatkozott, hogy miért éppen az izraeli állampolgárok listázása merült fel és nem az összesé, Gyöngyösi elismerte, hogy az „az akkori Jobbikból is következett”, és hogy a zsidók és az izraeliek emlegetése nem állt távol pártjától 2012-ben.
A Neokohn szembesítette azzal Gyöngyösit, hogy a Jobbik a mai állás szerint közös listán fog indulni azokkal, akik egykor karanténba szorították volna, amelyre a párt európai parlamenti képviselője a következőt válaszolta:
– Ami Mesterházy Attila kijelentéseit illeti, arról érdemes lenne őt magát megkérdezni. Szocialista politikusként azt tette akkor, amit a szekértáborokra tagolódott Magyarországon politikai ellenfelével tesz egy politikus, ha lehetősége adódik rá: egy Hitgyülekezete által akkurátusan megszervezett »spontán tömegtüntetésen« kiveszi kontextusából a kijelentést, csavar rajta egyet, és felháborodik. Nem haragszom rá, mert hibáztam, a magyar közéletben pedig hibázni nem lehet, bocsánat pedig nincs. Meggyőződésem, hogy Orbán rémuralma megtanította az ellenzéket a változás képességére, szocialistákat, jobbikosokat egyaránt.