Amerikai hadgyakorlaton
– Jelenleg négyféle tartalékos szolgálatra jelentkezhet a Honvédelmi Minisztériumon keresztül az, aki szeretne a honvédségben feladatot teljesíteni. Az egészségügyi és pszichikai megfelelés esetén az összes jelentkezőnek részt kell vennie egységes alapkiképzésen – mondta el Sándor Zsolt vezérőrnagy.
A parancsnok beszámolt arról is, hogy
a tartalékosalakulatokban szolgáló önkéntesek a koronavírus-járvány elleni védekezésből szintén kivették a részüket. Az önkéntes katonák egyrészt a kórházakban szolgáltak, továbbá szerepet vállaltak a járőr- és határvédelmi feladatok ellátásában és a stratégiai jelentőségű cégek kapcsolattartóiként is elvégezték a rájuk bízott munkát.
A vezérőrnagy büszke arra, hogy júniusban egy tartalékos csapat az Amerikai Egyesült Államokba utazhat, ahol az Ohiói Nemzeti Gárdával együtt vehetnek majd részt közös harcászati gyakorlaton. Egy másik szakasznyi tartalékos pedig jelenleg is arra készül fel, hogy ősszel részt vegyen a koszovói békefenntartó haderő 25. váltásában.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Unokák a névadó hős alakulatában
– A területvédelmi alakulatok névadó hősei széles körben egyelőre nem ismertek, de éppen az volt a célunk, hogy az emléküket beemeljük a köztudatba – ismerte el Sándor Zsolt.
Megjegyezte: a hősök emlékét eddig is ápolta a honvédség, ugyanis több katona sírját a magyar honvédek kutatták fel. Ha az elhunytnak már nincsen élő hozzátartozója, akkor a sírhelyet is gondozzák katonáink. – A debreceni zászlóalj névadójának, Oláh Sándornak a sírja például egy lezárt temetőben volt – említi meg a parancsnok, aki azt is elárulja, hogy előkészületben van az a kiadvány, amelyben bemutatják majd a névadókat és a hőstetteiket.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!