– Sajnálatos, hogy a politikai nyilatkozatok hamarabb jelentek meg, minthogy a véleményformálók elolvasták volna a törvény különböző szakaszait. Ez sok téves információhoz vezetett
– mondta Varga Judit a gyermekvédelmi törvény körüli vitáról hétfőn Brüsszelben. Az igazságügyi miniszter magyar újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján megerősítette: az Európai Bizottság (EB) a múlt héten ötvennégy oldalas felszólító levelet küldött a jogszabály miatt. – Az előző határidő udvariatlan volt. Most itt a lehetőség, hogy kitöltsük a rendelkezésünkre álló, két hónapos határidőt – fogalmazott a tárcavezető a Magyar Nemzet kérdésére, miszerint a kormány mikor tervez válaszolni a brüsszeli levélre. Varga Judit emlékeztetett rá, hogy az Európai Bizottsággal folytatott, eddigi levelezés során a testület mindössze egyhetes válaszadási lehetőséget biztosított. – Egy héten belül válaszoltunk a közel húszoldalas, adminisztratív jellegű megkeresésre. Ilyenre korábban nem volt egy hónapnál rövidebb határidő – húzta alá.
Jogállamisági jelentések: önkényes a témaválasztás
Az igazságügyi miniszter az EB kedden nyilvánosságra kerülő, 2021-es jogállamisági jelentéscsomagjáról is beszélt. – Arra számítok, amire eddig: hiányzik a tiszta módszertan, a témaválasztás pedig önkényes.
Nincsenek kétségeim afelől, hogy politikai célokra akarják majd használni a jelentéseket
– vélekedett, hozzátéve: maga a rendszer is úgy indult, hogy azt két ország, Magyarország és Lengyelország ellenezték. Az Európai Bizottságnak a szerződések értelmében nem volt felhatalmazása a jelentések elkészítésére. Az igazságügyi miniszter ismét kifogásolta, hogy a nemzeti kisebbségek ügyét vagy az antiszemitizmus elleni küzdelmet nem foglalják a vizsgálandó témák közé. Kiemelte azt is, hogy a médiapluralizmus kérdése, a médiapiac vizsgálata pedig sokkal inkább piacgazdasági kérdés, amire nem feltétlenül a jogászok válasza az adott. – Az Európai Bizottság által megkérdezett NGO-k véleményének figyelembevételekor szintén hiányzik a tudományos alap – sorolta a miniszter a magyar kifogásokat.

Kell a nemzetbiztonsági védelem
– Magyarországon, mint minden rendezett alkotmányos jogállamban, a titkosszolgálati tevékenység el van választva a politikától.
A titkosszolgálati döntések szakmai alapon történnek, nem politikai döntések alapján.