időjárás 2°C Natália 2022. december 9.
logo

Kocsis: „A ti Gergőtök nem annyira a maga ura, mint ahogy azt képzelitek”

Pataki Tamás
2021.08.27. 16:42 2021.08.27. 20:42
Kocsis: „A ti Gergőtök nem annyira a maga ura, mint ahogy azt képzelitek”

Kocsis Máté büszke a gyermekvédelmi törvényre, Molnár Zsolt pedig nagyobb problémának tartja a gyermekszegénységet, mint az afgán menekültáradatot. A Fidesz frakcióvezetője és az MSZP pártigazgatója csapott össze a Tranzit fesztivál első vitájában.

Kárász Róbert, az ATV műsorvezetője moderálta a beszélgetést, aki megjegyezte: még soha életében nem járt a Tranziton. A vita témája a nemzetbiztonság lett volna, ám egy sokkal időszerűbb ügy – az atlétikai vb megvétózása – kapcsán csaptak össze a képviselők.  

Karácsony Gergely bejelentésére reagálva Kocsis Máté megjegyezte: ebben a témában ő jó helyzetben van, hisz „nem kell védenie a védhetetlent”, mint Molnár Zsoltnak. 

Ez Gyurcsány Ferenc ötlete volt, mert a ti Gergőtök nem annyira a maga ura, mint ahogy azt képzelitek. Jogi és diplomáciai értelemben őrültségnek tekinthető a döntése, semmilyen racionális politikai magyarázat nincs amögött, hogy kétségbeesett fenyegetésbe kezdjen. Figyelemelterelésről van szó, Karácsony eltereli a főváros valódi gondjairól a figyelmet, arról, hogy rosszabb közbiztonság, tele van szeméttel a város és a többi. Ezért fúrja az atlétikai vb-t – szögezte le.

 Molnár Zsolt erre azzal kontrázott, hogy a kormány olyan helyzetet teremtett, amelyben nem lehetett mást tenni; „az álomgyilkosságért a magyar kormányt terheli a felelősség”. 

– Karácsony korrekt módon elmondta, hogy milyen feltételekkel lehetne megtartani a vb-t. A jövőben, amikor magyar miniszterelnök lesz, majd számon lehet ezt kérni tőle – mondta Molnár. Kocsis Máté szerint már rég eldöntötték, hogy Karácsony Gergely lesz a közös jelölt, az előválasztás csak az esetleges győzelem utáni helyezkedésről szól.

Gyurcsány már lett úgy miniszterelnök, hogy hátba szúrta a miniszterelnökét, Gyurcsány Ferenc Karácsony Gergelyeket reggelizik

– summázta a véleményét.

 

Gyermekvédelmi törvény: erre a legbüszkébb

A műsorvezető megkérdezte Kocsis Mátét mint a gyermekvédelmi törvény beterjesztőjét, hogy mennyire fontos mérföldkő ez a politikai pályafutása során, mire Kocsis azt felelte: „Erre vagyok a legbüszkébb az egész közéleti ténykedésemben.” 

– Azt én sem gondoltam, hogy Manuel Neuer emiatt fogja felvenni a szivárványos karszalagot a meccseken. A törvény körüli vita jól megmutatja az európai viszonyokat, amivel meg kell küzdenünk. 

Izzadságszagú, gyerekes dolog, hogy homofóbtörvénynek nevezik, hisz a törvény arról szól, hogy mitől kell megóvni egy gyermeket ahhoz, hogy normális értékrend szerinti életet tudjon élni.

 Az pedig hazugság, hogy beleszól emberek életébe, hiszen a 18 éven aluliakról szól, rájuk vonatkozik – mondta Kocsis Máté.

 Molnár Zsolt válaszul elmondta, hogy azért nem szavazták meg a törvényt, mert összemosta a homoszexualitást a pedofíliával, és a Fidesznek már észre kellene vennie, hogy ő megy szembe a forgalommal az autópályán, nem pedig Európa. – A szocialista kormányok sokat tettek a gyermekvédelemért. A törvény sok mondata és gondolata helyes, de ezek nagy része már eleve szabályozva van, a törvénnyel csapda készült az ellenzéknek, vitát akartak ezzel generálni, azért került bele több vitatható mondat – mondta a szocialista politikus. 

Kocsis Máté viszont arra emlékeztette a kollégáját, hogy 

Európa több országában és az Egyesült Államokban is idő előtt kezdik el traktálni a gyermekeket a koruknak nem megfelelő tartalommal. Hatvanéves, nőnek öltözött férfiak járnak be az iskolába, hogy érzékenyítsék őket, és ezt nem tartja elfogadhatónak. – Magyarországon nem akarjuk megvárni, hogy ilyen probléma legyen

– mondta a frakcióvezető. Amikor Kárász Róbert megkérdezte Molnár Zsolttól, hogy tulajdonképpel mi a bajuk a törvénnyel, nem tudott egyenesen felelni. Elismételte, hogy a Fidesz ezzel meg akarta osztani a magyar társadalmat és indulatokat akart szítani. – Ezek álproblémák, a magyar valóságot nem tükrözik vissza – mondta a politikus.

 

Pegazus-ügy: csak „vihar a biliben”

Vajon a legeslegnagyobb magyar botrány vagy egy politikai blöff az állítólagos lehallgatások ügye? Ebben a kérdésben is összecsaptak a vitázók, és Molnár Zsolt szerint ez az ügy egész Európát, sőt a világot is megrázta. – Minden nemzet a saját biztonsága érdekében alkalmaz ilyen szoftvereket. A magyar nemzetbiztonsági szolgálatok Európa legjobbjai közé tartoznak, de amikor politikai célokat kénytelenek szolgálni, akkor bizonyára egy nagy botrányról beszélünk. Az a kérdés, hogy ez az adatszerzés helyesen, törvényesen zajlott-e, amit kétségesnek tartok, mert az indokok nem voltak elég erősek – mondta a politikus.

Kocsis Máté szerint az egész csak „vihar a biliben”. – A belügyminiszer minden érdemi fórumon elmondta, hogy nincs ilyen ügy. Mi a búbánatért hallgatná le bárki Szél Bernadett telefonját? 

Ezen álhír fenntartása a baloldal aktuális politikai érdekeit szolgálja, különben is akkor volt utoljára ilyen megfigyelés, amikor a szocialisták kormányoztak, és a politikai ellenfeleik lejáratására használták a szolgálatokat

 – mondta a fideszes politikus.

 

Újra 2015-ben találhatjuk magunkat

Az afganisztáni helyzet miatt újabb migránsáradat érheti el Európát.

Az osztrákok már megmondták, hogy nem kérnek afgán menekülteket, de vajon mi lesz Magyarország álláspontja?

Molnár Zsolt nagyon csalódott abban, hogy hiábavaló volt az utóbbi húszéves küszködés és az Afganisztánba fektetett energia. – A gyermekszegénység és a korrupció sokkal nagyobb kockázat, mint az afgán menekültek, akik nem ide akarnak jönni. Onnan menekülni fognak az emberek, de nem Magyarország lesz a célország, jó lenne ezt felismerni, mielőtt újabb kerítéseket építenénk. Pontosan tudja mindenki, hogy ennek a problémának a gerjesztése mire jó, ami különben sem fog nálunk jelentkezni. Azt világosan elmondom, hogy

mi nem szeretnénk illegális migrációt, kötelező betelepítési kvótát, de szerintem ez nincs jelen az ország első harminc problémája között – mondta a politikus.

 Kocsis Máté ugyanakkor emlékeztette az MSZP-s politikust, hogy a saját pártja és szövetségesei nem azt gondolják, mint ő, és jó lenne ha erről elbeszélgetne velük. – A törökökön sok múlik, hogy miként állnak a problémához. 

Amikor migrációs hullámról beszélnek, akkor nem csak az afgánokról van szó, hisz sok környező országból fognak elindulni Európa felé, mert a helyzet alkalmat ad arra, hogy afgánnak vallják magukat

– mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.