Felborult a tárgyalási menetrend kedden reggel a Fővárosi Törvényszéken, a Fenyő János meggyilkoltatásának vádjával Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen zajló perben. A tervezett tanúmeghallgatások előtt – biztonsági okokból a Kozma utcai börtönből zárt hírközlési láncon kapcsolt – Portik Tamás és védője kapott szót.
A védő írásban egy egymondatos beadványt nyújtott be a bíróságnak, amelyben mindössze annyi szerepelt, hogy M. K. (egy Szlovákiában gyilkosságok miatt elítélt közismert szervezett bűnöző – a szerk.) meg tudja mondani, hogy ki követte el Fenyő János sérelmére a bűncselekményt. Azaz hogy ki ölte meg 1998. február 11-én Budapesten a médiacézárt, mert Portik szerint nem Jozef Rohác volt az.
A beadvány ismertetését több mint egyórás szócsörte követte Portik és a bíró között. Portik mindenáron arra felé szerette volna terelni az eljárást, hogy a perújításában ne csak Fenyő János meggyilkolását vizsgálja a törvényszék, hanem az eredetileg a perben vele együtt tárgyalt Aranykéz utcai merényletet is.