– rögzítette a politikus.
Gazdasági lehetőségek
A hitelmoratóriummal kapcsolatban a miniszter úgy tájékoztatott: minden esetben vizsgálni fogjuk, hogy a bankok tisztességesen jártak-e el és a piaci gyakorlat is tisztességesen ment végbe, de egyelőre más döntés nincs, minthogy október 31-ig lehet nyilatkozni, hogy a hitelmoratóriumot fenn kívánja-e tartani.
– A gazdasági növekedés számai a harmadik negyedévben bizakodásra adnak okot, a turizmus egyedülálló rekordot mondhat magának idén nyáron, a kormánynak pedig sikerült túlteljesíteni azt az ígéretét, hogy ahány munkahelyet a járvány tönkretesz, annyi újat fog létrehozni. Ez azt jelenti, hogy ma 4,704 millióan dolgoznak. Soha ennyi aktív munkavállaló nem volt még itthon, ezért a kabinet reméli, hogy meglesz az 5,5 százalékos növekedés – húzta alá Gulyás Gergely.
– Az egyetemek finanszírozási kerete több mint száz százalékkal fog növekedni. Szeretnénk arra ösztönözni az egyetemistákat, hogy különböző sporttevékenységeket folytassanak, úgy, hogy a hallgatóknak ez előnyt jelentsen
– mondta el Gulyás Gergely.
– Ha a minimálbér emelkedik, akkor hasonló mértékben kell emelkednie a garantált bérminimumnak is – válaszolt a köztévé kérdésére Gulyás Gergely, hozzátéve: – Idén kell erről dönteni, és nyilván minél előbb, annál jobb, de nem szeretnék a tárgyalófelekre nyomást gyakorolni. A béremelésért a munkáltatók adócsökkentést kérnek, erről folynak a tárgyalások.
Gyurcsány és a többiek
Lapunk kérdésére, miszerint mit gondolnak arról, hogy az őszödi beszéd után 15 évvel Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére, a miniszter kifejtette: – Ez a baloldalt minősíti. Miután 2010-ben csődbe vitték az országot és elvesztették a választást, két célt tűzött ki maga elé a baloldal: hogy karanténba zárják a Jobbikot és megszabadulnak Gyurcsány Ferenctől. Ehhez képest Gyurcsány vezetésével fogtak össze a Jobbikkal.
– A politikának kétségkívül megvan a maga sajátos természete, de ennek nem része a nyílt és gátlástalan hazudozás, ezt Gyurcsány honosította meg a magyar közéletben és politikában. Ráadásul ebben a tekintetben az elmúlt 15 évben sem következett be pozitív változás, és biztos, hogy a választói bizalommal való visszaélés a Gyurcsány-korszakban valósult meg, mivel azt megelőzően és azóta is elképzelhetetlen Magyarországon
– tette hozzá Gulyás.
A Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! kampány kapcsán Gulyás Gergely megjegyezte: 2022-ben hazánk egy sajátos választás előtt fog állni, ugyanis az embereknek két kormány közül kell majd választani. Az egyik a Gyurcsány-kormány, a maga ismert teljesítményével és eredményeivel, és az elmúlt évtized kormányzása.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!