Szigetszentmiklós: A képviselő-testület szembement az önkényes polgármesteri döntéssel

Nem Szigetszentmiklós az egyetlen település, ahol a szivárványos koalíció nyert, hogy aztán rögtön elemeire is hulljon. Abban azonban élen jár a Kis-Duna menti város, hogy itt a képviselő-testület végre ellene szavazott a balos polgármester rendkívüli jogrend alatt meghozott önkényes és jogszerűtlen döntésének.

Kerékgyártó György
2021. 09. 17. 15:55
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A baloldali előválasztás helyi hangulatát is jól jellemzi, hogy

 Szigetszentmiklóson a képviselő-testület úgy döntött: helyezzék vissza posztjára a januárban elbocsátott Jószai Attila alpolgármestert. 

Mint azt a Magyar Nemzet megírta, a DK-s Jószai az egyik fontos segítője volt annak a Nagy Jánosnak, aki a Mindenki Magyarországa Mozgalom bázisáról indulva, de a baloldal támogatásával került a polgármesteri székbe. A kapcsolat azonban már a választási győzelem után megromlott közöttük, Nagy János inkább MSZP-s kabinetfőnökét és LMP-s alpolgármesterét tekintette bizalmasának.

 A közös munka vége az volt, amikor idén január elején, a rendkívüli jogrend idején a polgármester egyszemélyi döntéssel elbocsátotta munkatársát.

 A történtek ellen a szigetszentmiklósi baloldal képviselői is felemelték a hangjukat, hiába. Az ügy végül a kormányhivatal elé került, amely kimondta, hogy az elbocsátás jogtalan volt, és felszólította a városvezetést Jószai Attila visszahelyezésére. Ez nem történt meg, ezért a kormányhivatal bíróság elé vitte az ügyet, az eljárás folyik.

Nyáron már tárgyalta volna a képviselő-testület Jószai ügyét, ám ekkor az LMP-s Jaksa Ladányi Emma, Nagy János támogatója – kihasználva, hogy a testület egyik tagja egy héttel korábban elhunyt, öten pedig nem jelentek meg az ülésen – az említett napirendi pont előtt kikapcsolta a számítógépét, és távozott az ülésteremből. Ezzel a testület határozatképtelenné vált.

A szeptemberi ülésen azonban a többség végül is Jószai Attila visszahelyezése mellett szavazott. 

A DK-s politikus közölte, nem kíván Nagy Jánossal együtt dolgozni, ezért le fog mondani, de a kimaradt időszakra vonatkozó illetményéhez ragaszkodik. Nagy János ennek jogosságát vitatja.

A polgármesterek és az alpolgármesterek közötti pozícióharc és vita sok olyan településen jellemző, ahol a baloldal került hatalomra 2019-ben. Egerben például 

Mirkóczki Ádám első döntései között szerepelt, hogy eltávolítsa az alpolgármesteri székből Mirkóczki Zitát. Gödön a momentumos Balogh Csaba vált meg egyszemélyi döntéssel az LMP-s Fülöp Zoltántól és a DK-s Lőrincz Lászlótól, 

a kormányhivatal ebben az esetben is jogsértést állapított meg. 

Mindezeknek az ellenkezője történt Pécsett. A helyi baloldal itt is bírálta Péterffy Attila polgármestert az egy személyben hozott döntéseiért. Péterffy nem rúgott ki alpolgármestert, ő maga mellé vette harmadik, egyben bizalmi helyettesnek azt az MSZP-s Nyőgéri Lajost, akit korábban a NAV eltiltott a cégvezetéstől és vezetői tisztségek betöltésétől. Péterffy szociális, népjóléti és lakásgazdálkodási területen számított rá. A gazdasági ügyekkel van probléma Vácon is, ahol Matkovich Ilona polgármester jobbkeze, az MSZP-s Kiss Zsolt alpolgármester sikkasztás gyanújába keveredett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.