„A hadsereg a nemzet önképe”

A parlamenti és stratégiai államtitkár emlékeztetett: 2010 előtt leépítették a hadsereget, közel ötezer katona hiányzott az akkori haderőállományból.

Hertelendy Gábor
2021. 10. 03. 10:11
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A kormány a nemzeti haderő megerősítésével azt is üzeni, hogy a nemzet olyan értékek birtokosa, amiket meg kell és meg is akar védeni. Vagyis egy hadsereg a nemzet önképe” – írta Facebook-bejegyzésében Orbán Balázs, miután a miniszterelnök és a kormány tagjai kihelyezett kormányülést tartottak a haderőfejlesztésről Hajmáskéren. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára ismertette: egy politikai erő képességeiről és céljairól pedig a védelempolitikája egyértelmű számlát állít ki: 

amelyik kormány az erős haderőért dolgozik, az az ország javát akarja, és sikerre is tudja vezetni a nemzetet. 

„Így nagyon is érhető, hogy 12 év baloldali kormányzás alatt miért csökkentek Magyarország védelmi kiadásai a GDP 1 százaléka alá. Hogy az altisztek és a legénységi állomány nettó átlagkeresete miért tudta alig meghaladni a minimálbér összegét, és a Gyurcsány-korszak végére miért hiányozhatott már közel 5000 katona az állományból. S miként történhetett az meg, hogy amikor már se anyagi megbecsültség, se haditechnika nem volt, akkor Gyurcsány Ferenc úgy döntött, hogy 77 darab T–72-est ajándékoz (sic!) Iraknak. Az akkori harckocsiállomány több mint kétharmadát!” – emlékeztetett az államtitkár. Felidézte: néhány évtizeddel korábban a Párizs környéki békék gyakorlatilag teljesen leépítették a vesztes országok haderejét. „Wilson elnök minden naiv jó szándéka ellenére – és persze az amerikai gazdasági érdekek szem előtt tartása mellett – a felpörgetett nemzetközi kereskedelem sem tudta pótolni a nemzeti hadsereg hiánya keltette űrt. A leszerelt és szélnek eresztett zászlóaljak képe beleégett az emberek emlékezetébe” – jelezte az államtitkár, megjegyezve: ez a társadalmi sokkélmény előkelő helyen szerepelt a második világháború kitörésének okai között. 

Orbán Balázs említette Lyndon B. Johnson amerikai elnök hadsereg-leépítését is, aki úgy vélte – a bejegyzés szerint –, hogy a társadalmi igazságtalanságok minden nemét és formáját felszámolni képes Nagyszerű Társadalom (Great Society) programját úgy lehet igazán hatékonyan végrehajtani, ha az amerikai haderőt lecsökkentik, és a költségvetési forrásokat átcsatornázzák.

Így amellett, hogy megágyaztak a woke-ideológiának, a demokraták nem állítottak kevesebbet, mint hogy Amerika már nem kívánja a világ legerősebb haderejét

– vagyis nem akar első lenni, nem akarja megnyerni a hidegháborút.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.