A baloldali előválasztás kampányában mindenki a a főszereplőkre, a miniszterelnök-jelöltekre és a pártvezetőkre figyelt, de egy sajnálatos közúti baleset következtében a háttérben ügyködők közül is reflektorfénybe került egy érdekes arc. Két héttel ezelőtt az M3-as autópályán egy 6-os BMW ütközött a beton elválasztó elemnek Gödöllő térségében. Az autót egy bizonyos Barta László vezette, aki hivatalosan a Jobbik észak-magyarországi regionális szervezője. A luxus BMW-ből a súlyos baleset következtében több köteg „előválasztási” szavazólap és nagy mennyiségű készpénz is kiszóródott az útra. Azt a mai napig nem lehet tudni, hogy honnan hová, kinek és milyen céllal szállították a szavazólapokat, illetve a pénzt, az ügyben rendőrségi nyomozás indult.
Az viszont tény, hogy az autót vezető Barta László Hódmezővásárhely polgármesterének közeli munkatársa volt, és Márki-Zay Péter pártjának, a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM) jelenleg is a tagja. Ózdon jobbikos regionális szervezőként az volt a feladata, hogy az antiszemita-botrányba keveredett Farkas Péter Barnabásnak, a posztjáról a napokban lemondott alpolgármesternek az előválasztási kampányát segítse, ami végül sikertelenül zárult, mivel Farkas kikapott szocialista riválisától a háziversenyben.
Egy ózdi volt jobbikos önkormányzati képviselő, Fidrus Péter a Facebookon hozott nyilvánosságra egy privát levelezést, amiben azt kifogásolta, hogy a balesetet szenvedett autó vezetője, Barta László romákat szállított Ózdra annak érdekében, hogy befolyásolja a szavazást. Erről egyébként kerültek fel az internetre videók is, amelyek azt bizonyítják, hogy valaki Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületében sorra vásárolja meg az előválasztás során a szavazatokat a legmélyebb szegénységben élőktől. Helyiek beszámolója alapján feltehetően Olaszliszkáról a városba szállított romák inzultálták az előválasztásra érkező szavazókat. A csoport tagjai arról faggatták a szavazás résztvevőit, hogy kire akarnak voksolni. Aki pedig nem a karlendítős fotói miatt botrányba keveredő, jobbikos – de a DK és az MMM által is támogatott – Farkas Péter Barnabás nevét mondta, azt nem engedték be a szavazósátorba, vagy egyszerűen kipenderítették onnan. A PestiSrácok.hu több fotót is nyilvánosságra hozott, amelyeken egy szakállas, fiatal férfi látható. Mint később kiderült, Barta Lászlóról van szó, akiről az egyik sértett helyi választópolgár azt állította, hogy ő távolította el a sátorból.